A harmadik évezred küszöbét elhagyva már nem számít unikumnak, ha valaki tetoválást varrat magára, mi több: mindenki számára elérhető, kereslet-kínálat viszonyban működő ágazat fejlődött ki belőle.
A tetoválást viselők nagy része sokáig győzködi magát arról, hogy jó döntés volt magára varratnia az adott mintát.
A mai párkapcsolatokban gyakori, hogy az érzelmek közlése nem hagyományos tempóban és módon történik meg... és miközben a nők, a lányok fantáziája és érzelmi elvárásai mást diktálnának, mégis belemennek egy olyan bizonytalan kapcsolat fenntartásába, amiben nincs sem bizalom, sem biztonság.
Egy párkapcsolat kezdeti szakaszában ma nagyon gyakran nem látni sem a bizalmat, sem a türelmet, de még a nyugalmat sem. Úgy tűnik, ma nem lehet hinni a másiknak...
Jó néhány éve a trollok említése főként a skandináv mitológia és szépirodalom rajongóit, esetleg a fantasy-könyvek kedvelőit hozta volna lázba. Manapság azonban – sőt, már évek óta – a trollok közöttünk élnek.
Manapság a trollok közöttünk élnek. Velünk utaznak a villamoson, este bevásárolnak, ebédet főznek, és ha van kutyájuk, leviszik sétálni.
„Ezt nem hiszem el. Tiszta idióta vagyok. Már megint leégettem magam. Miért pont velem kell ezeknek megtörténniük? Most mit gondolnak rólam a többiek? Biztos, hogy ezek után még kávézni se hívnak majd.” Ismerős?
Miért kell újra és újra megrágni valamit, miért tépelődünk, miért rugózunk elmúlt dolgokon?
A „szellemmé válás” és a „kispadra ültetés” olyan jelenségek, melyek – bár jóval kisebb mértékben – léteztek régen is, de az online lehetőségek hihetetlenül megnövelték előfordulásukat. Egy olyan nőnek azonban, aki magánéletében végre valami jóra vágyna, komoly érzelmi veszélyt jelenthet mindkettő.
Nem jön se elbocsátó szép üzenet, sem elköszönés, sem magyarázat...
Bizonyára sokan hallottak már hasonló kijelentéseket: „Nyerd meg, te vagy a jobb! Mutasd meg nekik!” vagy „Tanulni kell, mert nem viszed semmire!” Ártalmatlannak tűnő, hétköznapi mondatokról beszélünk, melyek mögött tulajdonképpen a buzdítás áll – de vajon miért érezhetjük szorongatónak ezeket? Talán azért, mert burkoltan – vagy akár nyíltan – a számunkra fontos emberek elvárásait közvetítik, és ezeknek nem mindig egyszerű megfelelni.
A kisgyermekek legfontosabb motivációja nem belülről jön, hanem kívülről: ők elsősorban nem maguknak, hanem a szüleiknek akarnak megfelelni.
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „a mai felvilágosult világban” a racionalitás uralkodik, és a természeti törvényekkel nem magyarázható, vagy azoknak egyenesen ellentmondó jelenségekben, a csodákban való hit már csak a gyerekeknek való. Ha azonban egy kicsit belegondolunk, rögtön rájövünk, hogy erről szó sincs. Sőt: nem vagyunk egy kicsit túl hiszékenyek?
Nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat, és az, hogy ezt a világ tiszteletre méltó hagyománynak vagy sületlenségnek minősíti-e, csakis a kulturális megítéléstől függ.
A világ egyik legismertebb írója egyben hosszútávfutó, s noha felnőttként kezdte a sportot, negyvenéves kora fölött lefutotta a maratoni távot. Önéletrajzi jellegű könyve látszólag a hosszútávfutás és a regényírás közötti párhuzamokra hívja fel az olvasó figyelmét. Ennél azonban többről van szó. Mit mondhat a könyv egy vállalati vezetőnek?
Talán vannak, akik számára úgy tűnik, hogy a futás sokkal egyszerűbb dolog, mint egy művészeti alkotást létrehozni,
