Álmomban már megcsaltalak...
Vannak, akik évtizedekig, sőt egy életre beleragadnak olyan párkapcsolati helyzetekbe, ami a kívülállók számára sokszor „semmilyennek” látszik: „elvannak benne...” Lehet, hogy nincsenek teátrális jelenetek, nincsenek veszekedések, sőt viták sem. Csak éppen: szinte semmi sincsen. Páros magány van mindkét fél számára. Élnek egy lakás két külön szobájában, találkoznak a közös helyiségekben, esznek és vásárolnak, egyszóval minden „kellék” a helyén van, csak egyvalami hiányzik. Az egymás iránti látható érzelmek.
Egy kapcsolat „beindítása” általában olyan fontos, hogy minden mást kiszorít látókörünkből, az ember nem figyel arra, mit áldoz fel, milyen szituációkba megy bele, milyen kompromisszumokat köt. Ennek aztán a későbbiekben nagy szerepe lesz, ugyanis a kapcsolat hőfokának csökkenése értelemszerűen a veszteségek és hiányok felnagyítódását eredményezi, ami pedig az érzelmi távolodást növeli. A partnerkapcsolatok kezdeti szakaszában még mindkét fél nagyon törekszik arra, hogy a másikkal szebbik és jobbik formáját ismertesse meg.
