Ha feltesszük magunknak a kérdést: „vajon jó vagyok?”, rengeteg élmény, történet juthat eszünkbe. Arcok és érintések. Emberek, akik mondtak valamit erről, kapcsolatok, amelyek tettek valakivé.
Vajon szexuális életünkben tényleg jelentős szerepet játszik a testtömeg? Vagy sokkal inkább az önelfogadásról, önértékelésről szóló belső harc mutatója, amihez épp ezt a harcmezőt találtuk?
Az emberek 90 százaléka élete folyamán valamikor tartós párkapcsolatot létesít, megházasodik, vagy az együttélés valamilyen formáját választja – származási tényezőktől és saját erőforrásaitól függően.
Akkor is a „hozott anyagból” dolgozunk, mikor pont az ellenkezőjét tesszük annak, amit korábban megtapasztaltunk. Az otthonról hozott minta mindenképpen hat – vagy így, vagy úgy.
William Shakespeare tragédiájának népszerűsége évszázadok óta töretlen: számos film, musical, színpadi előadás, képzőművészeti alkotás és paródia formájában találkozhatunk az olasz történettel. Miért is kell nekünk annyira ez a történet?
Érdemes lenne a történet kapcsán a mai kamaszokkal beszélgetni barátságról, kortárs-kapcsolatokról, öltözködésről, udvarlási szokásokról vagy a folyton változó nő és férfi ideálokról.
Sokan kifogásolják a terhesség kifejezést, mondván: a születendő gyermek várása áldás, nem pedig teher. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy a kívánt gyermekek kihordása sem feltétlenül mentes terhektől – annak ellenére sem, hogy a nők jelentős része életének legboldogabb időszakaként emlékszik vissza a gyermekvárás idejére.
A terhes nő érzékenyebbé, sértődősebbé, sírósabbá, veszekedősebbé, válhat. Több gyengédséget, odafigyelést igényel általában és a szexualitásban is.
