Jelenlegi hely

Önismeret

Kudarc és siker között

Mindannyian tudunk olyan emberekről, vállalkozásokról, politikai szervezetekről, akik, illetve amelyek sorozatos kudarcok után végleg elbuktak – vagy éppen sikert arattak. Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

 

Hogyan lehet eljutni a kudarctól a sikerig? Mi különbözteti meg az örök vesztesektől azokat, akik végül győzni tudtak?

Share

Éljünk az élet napos oldalán!

Az életközépi válság újragondolása 2.
Szerző: 

Amint cikkünk első részében fogalmaztunk, sok olyan szempont van, amit átgondolva lehetőséget adhatunk magunknak arra, hogy kellő muníciót rakjunk össze az élet második felének teljes, értelmes és boldog megéléséhez. 

Fedezzük fel az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő.

Share

„Találd ki, mire vágyom!”

Egy nárcisztikus párkapcsolata

Nagyjából egy évvel ezelőtt ugyanitt olvashattak a borderline/nárcisztikus pár kapcsolatának dinamikájáról – a borderline résztvevő szempontjából. Lássuk most ugyanezt a nárcisztikus fél oldaláról. 

Törvényszerű, hogy partnereinket saját belső rendezettségünknek, integráltságunk fokának megfelelően választjuk – nincs ezzel másképp a nárcisztikus ember sem.

Share

Az önismeret ára

Szerző: 

A pszichológiában kevésbé jártas, de lelkes érdeklődőket áthatja egy nagy tévedés: az önismeret fontosságának extrém mértékű túlhangsúlyozása és piedesztálra emelése, mintha ez valami mindenre jó gyógyító csodakence lenne. 

Miért és mitől félek az önmagammal való találkozással kapcsolatban? Ez az igazi Pandora-szelence. Nem tudhatjuk, mit rejt a mély, s az sem megjósolható, miként hat ránk és környezetünkre.

Share

Boldogságkereső

A boldogság nem olyan dolog, ami egyszer csak berepül az ablakon, és ott is marad. Dolgozni kell érte. Kényes madár. Fészket kell neki rakni, és a fészekrakás alkalmasint fáradságos folyamat. 

A boldogság egyik kulcsa  az, hogy a negatív életesemények felismerése mellett legyünk érzékenyek a pozitívokra is!

Share

Tanuljunk vitázni!

Szerző: 

Mire jó a vitázás és egyáltalán mi fán terem a jó vita? Életünk során rengeteg szócsatát vívunk, s bár sokaknak egymás meggyalázása jut eszébe róla, a vita igenis produktív tud lenni – és nemcsak a feszültség levezetése céljából.  

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Share

Komoly kapcsolatra férfi kerestetik...

Szerző: 

A 21. század párkapcsolati útvesztőiben – bár szívesen gondolunk arra, hogy a nőknek nehezebb, – a fiatal férfiaknak sincs könnyű dolguk. 

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott.

Share

Miért nehéz megváltozni?

Szerző: 

 Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése. Te végig ott leszel.

Magadtól nem tudsz szabadulni! Akármi történik is: életed hátralévő napjait önmagaddal kell eltöltened, és ez nem választás kérdése.

Share

Megbocsássunk-e az ellenünk vétkezőknek?

Szerző: 

A megbocsátásról mindannyian úgy tudjuk, hogy valami felemelő és nemes dolog. És sok esetben az ellentéte is igaz: megtagadni valakitől a megbocsátást kicsinyes cselekedet és gyenge jellemre vall. 

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?

Share

Munka és alkotás ötvenen túl

Az élet második felének iskolája

Akik hallottak már Shoshana Zuboff szociálpszichológusról, leginkább a 2019 elején megjelent The Age of Surveillance Capitalism című könyve nyomán jegyezhették meg a nevét. A szervezetek és a munkahelyek világával kapcsolatban azonban van egy további nagyon fontos alkotása még 1993-ból a Harvard Business School keretében, ez pedig az „Odyssey“ – az „élet második felének iskolája”. 

Az „új felnőttkorhoz”, ahogyan Zuboff nevezi az ötvenen túli életszakaszt, nincsen térkép, útmutató, forgatókönyv. Az embereknek maguknak kell azt megtalálniuk.

Share

Oldalak

Feliratkozás Önismeret csatornájára