Szűk pesti utcán találkoztam velük, a fiatal anyukával és 3-4 éves forma kisfiával - amikor beértem őket, talán már az anya utolsó próbálkozásának voltam fültanúja, hogy békésen megoldja a számára nehéz helyzetet. Ezt hallottam:

– …és fogd meg a kezemet, hogy megvédj, mert én félek.

A kisfiú azonnal nyújtotta a kezét és rémülten pillantott fel rá:

– Miért félsz?

– Mert én lány vagyok, és tudod, a lányok…

Volt még további magyarázat is, amit már nem hallottam, mert megelőztem őket, de a kisfiú ijedt arcocskájára és a mama elégedettségére jól emlékszem.

Mindannyiunkkal megtörtént már, hogy csak akkor jutott eszünkbe, igazából mit is kellett volna válaszolnunk valakinek egy bizonyos helyzetben, amikor már túl voltunk az egészen és – képletesen vagy akár valóságosan – a lépcsőházban baktattunk lefelé. Egy vérbeli lépcsőházi gondolkodónak mindig utólag jutnak eszébe a legjobb érvek és legfrappánsabb riposztok.

Vajon mi az oka ennek az oly jellemző fáziskésésnek?

Ebben a helyzetben könnyen elveszítjük lelki egyensúlyunkat, mert nem tudunk menekülni előle. Kénytelenek vagyunk szembenézni a történéssel, a helyzetet nem tudjuk megoldani szokásos eszközeinkkel. Ez a kritikus helyzet magában hordozza a pozitív és a negatív irányba történő változás lehetőségét is, ezért érdemes mielőbb segítségért fordulni.

Fontos tudnivalók az ingyenes segítségnyújtással kapcsolatban:

„Papíron” még gondolhatjuk is, hogy jogunk van elbaltázni a saját életünket, de sokan és sokszor mégsem érezzük ezt valóságos válasznak...