A hétköznapokban, baráti, jó ismerősi vagy főnök-alkalmazott/munkatárs szituációban gyakori, hogy az elképzeléseket, elvárásokat nem – vagy csak felületesen – osztják meg egymással, nem kötnek megállapodást, vagy ha kötnek is, az nem elégséges, nem adekvát.

„Tévedni emberi dolog.” Ez a gyakran hangoztatott mondás azt tükrözi, hogy kultúránk viszonylag leegyszerűsítve gondolkodik arról, mi történik akkor, ha tévedünk vagy valamit elrontunk. A Senecától származó idézet folytatását ugyanis – jellemző módon – nem szoktuk már hozzátenni: „a tévedésben megmaradni azonban ostobaság”.   

Szembe kell néznünk önmagunkkal és meg kell tudnunk határozni: pontosan mit is várok el magamtól és a környezetemtől az új munkával kapcsolatban? Mit szeretnék tanulni, elérni? Milyen feltételekhez, értékekhez ragaszkodom körömszakadtáig?

Komoly felkészülést igényel az elbocsátásokról szóló beszélgetések lebonyolítása. Mivel a behívott dolgozó általában tudja, mi a célja e találkozásnak, ebben a feszült helyzetben felértékelődik, hogy milyen a beszélgetés légköre. A munkavállalók ekkor hajlamosak „ellenségként” tekinteni a vezetőre, s ez a szembenállás szinte lehetetlenné teheti még az ésszerű javaslatok elfogadtatását is.