Gyártási folyamatról mindannyian hallottunk már: gyerekkorunkban sokan jártunk csokigyárban vagy más termelőüzemben, ahol áhítattal figyeltük, hogyan válik csokoládévá a kakaómassza, felirattal, színes csomagolással.
Sok vállalkozó nincs is tudatában annak, hogy a cége működése mögött mennyi és mennyi folyamat áll.
Azt állítjuk, hogy nincsen olyan személyiség, amelyiknek ajánlott vagy nem ajánlott vállalkozás indítása. Pusztán azt kell megtalálnia az olvasónak, hogy az ő beállítottságához milyen jellegű cég illik.
Ezer oka van annak, hogy valaki maga mögött hagyja a biztos – vagy biztosnak hitt – alkalmazotti létet és szabad vállalkozásba kezd. Annyiféle történet van, ahány ember, de hallgatva, figyelve ezeket a történeteket, számomra a háttérben két fő hajtóerő rajzolódik ki: a félelem, illetve a vágyakozás. Ezekről az érzelmekről egy későbbi írásunkban részletesen is szót ejtünk, most elöljáróban annyit állítunk, hogy a vágy és a félelem ugyanazon jelenség két arca. Amikor vágyunk valamire, azaz törekszünk valami felé (rugalmasabb időbeosztás? anyagi függetlenség? autonóm döntéshozatal? új kihívások?), akkor egyben távolodunk is valami mástól (monotonitás? kiszolgáltatottság? unalom?).
Sok könyvet írtak már egy vállalkozás beindításáról. Ezek legtöbbje stratégiáról, tervezésről, finanszírozásról vagy marketingről szól. De ki foglalkozik a vállalkozás alappillérével, az emberrel és az ő személyiségével?
Akárcsak az összes többi élőlény, az ember is leginkább olyan dolgokba bonyolódik szívesen, melyek valamilyen módon hasznára válnak.
Néha azonban olyasmit is el kell végeznie, amitől tulajdonképpen szenved… Képes „valamit valamiért” akciókra, a távoli jövőben kecsegtető jutalomért, örömökért aktuális szenvedések felvállalására és elviselésére.
Visszajelzésre minden emberi lénynek szüksége van, kiváltképp annak, aki szervezetben dolgozik.
A legtöbb munkavállalói panasz éppen a visszajelzés hiánya körül csoportosul: nincsen lezárása egy folyamatnak, hiányzik a siker megünneplése. Ám semmitől nem tartanak jobban az emberek, mint a visszajelzéstől, attól, hogy valaki tükröt tart nekik. Ki lehet-e békíteni ezt a két érzést?
A munkafüggőségre szokás pozitív addikcióként tekinteni, mert egy társadalmilag hasznos tevékenységgel kapcsolatban alakul ki.
Gyakran találkozni azzal a hozzáállással, hogy tipikusan ők azok, akik sokat keresnek, támogatják a családjukat – vagy épp csak nagyon szeretik a munkájukat. A kutatások ezeket nem támasztják alá, sőt, ha valaki éppen a munkahelyére menekült az otthoni élet elől, ott most még feszültebb helyzet alakulhat ki családi kapcsolataiban. Ezzel folytatjuk a beszélgetést dr. Kun Bernadette-tel, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusával.
Kik a munkafüggők? Mitől alakul ki? Hány embert érinthet ez Magyarországon? Ezekre kerestük a választ dr. Kun Bernadette-tel, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusával.
A magyar felnőttek 4 százaléka tartozik abba a rizikócsoportba, akiknél kialakulhat munkafüggőség. Ennek megállapítására a mérőeszközöket különböző elméletek és elővizsgálatok alapján alakították ki. „Olyan sokat dolgozom, hogy a környezetemben ezt sokan megszólják.” „Problémáim akadnak a társas kapcsolatokban, mert annyit dolgozom.” „Nem szeretem, ha mások végzik el a munkát helyettem.” „Mindig úgy érzem, hogy kifutok az időből.” Ez csak néhány azok közül a megállapítások közül, amelyekből ha többet is igaznak érez valaki, akkor potenciálisan kialakulhat nála a függőség.
Normál keretek között hatékonyabb otthonról dolgozni, mert sok zavaró tényezőt ki lehet iktatni. Ez igaz, de csak akkor, ha bizonyos szabályokat lefektetünk és tartjuk magunkat hozzájuk.
Normál keretek között hatékonyabb otthonról dolgozni, mert sok zavaró tényezőt ki lehet iktatni - de mi a helyzet a „karantén office” idején, amikor még ha vannak is szabályok, az életünk fenekestül felfordul? Kápolnás Vera, az Office at Home alapítója, tanácsadó, tréner válaszolt a kérdéseinkre.
2020 márciusának idusán egyik reggel arra ébredtem, hogy a világ megváltozott, a magyarországi esélyegyenlőség szűk gyermekcipőben feszengő vízhólyagos lába átlépett az össztársadalmi esélytelenség egyformán szorító csizmájába.
2020 márciusának idusán egyik reggel arra ébredtem, hogy a világ megváltozott, a magyarországi esélyegyenlőség szűk gyermekcipőben feszengő vízhólyagos lába átlépett az össztársadalmi esélytelenség egyformán szorító csizmájába.
Groteszk és abszurd módon, a koronavírus járvány rettenetes társadalmi hatása a részleges kijárási korlátozással és egyéb megszorító intézkedésekkel az ép emberek esélyegyenlőségének rovására megnyirbálta az életszínvonalukat, így soha nem látott módon csökkentette az ép és a sérült emberek közötti esélyegyenlőségi rést.
Különböző informatikai cégek szívesen telepítenek olyan szoftvert a beosztottak gépére, amelyik segít szemmel tartani a munkavállalót a home office idején is. Vannak, akik elzárkóznak ettől, mert ez a megoldás ellentétben áll a cégkultúrával – vannak azonban olyanok, akik más, akár rafináltabbnak hitt megoldásokat alkalmaznak.
Különböző informatikai cégek szívesen telepítenek olyan szoftvert a beosztottak gépére, amelyik segít szemmel tartani a munkavállalót a home office idején is.
