Jelenlegi hely

Lelki egészség

„Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

Labilis önértékelésű, kívülről sikeresnek tűnő, alapvetően nárcisztikus személyiségű férfiak szívesen választanak dependens, passzív-agresszív nőt. 

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.

Share

Mire termett az ember?

A bullshit munkákról
Szerző: 

Akárcsak az összes többi élőlény, az ember is leginkább olyan dolgokba bonyolódik szívesen, melyek valamilyen módon hasznára válnak.

Néha azonban olyasmit is el kell végeznie, amitől tulajdonképpen szenved… Képes „valamit valamiért” akciókra, a távoli jövőben kecsegtető jutalomért, örömökért aktuális szenvedések felvállalására és elviselésére.

Share

Az eltűnt ember nyomában, avagy az indulatkezelés művészete

Ha abból a kis résből, amely az inger és válasz között húzódik, kiszorul az ember, akkor állati reakcióval kell számolnunk. Ott megszűnik az emberi. Persze rögtön ott a felmentés (ezt már az ember fogalmazza meg): „Felbosszantottak, nem tehetek róla”.

 

Gondoltál már arra, hogy amikor dühösen rákiabálsz valakire, valójában főnököddé teszed az indulatodat – indulatoddal pedig az illetőt? Hatalmat adsz neki, hiszen megengeded számára, hogy eltüntessen abból az inger és válasz közötti résből, ahol lenned kellene. Ha pedig nem vagy ott, akkor a reakciód nem emberi, hanem állati – Te, vagyis az, aki egyedivé, személyessé, Rád jellemzővé tenné a reakciódat, eltűnsz.

Share

Az evés rejtett örömei

Enni gyanúsan jó dolog. Az rendben van, hogy az étkezéssel elűzzük a zavaró éhségérzetet és ízélményekkel kényeztetjük magunkat, de mindenki érzi, hogy az evés ennél sokkal többet jelent. 

Az érzelmi evés jelensége közismert: sokan, ha valamilyen stressz éri őket, enni kezdenek, mégpedig a szükségesnél jóval többet.

Share

A passzív-agresszív anya

„Hiába teszem ki a lelkem…”

Ugyan az igényeit, vágyait, elgondolásait nem jeleníti meg nyílt és érthető módon, de úgy irányítja a környezetét, hogy végső soron az ő akarata érvényesüljön. 

Érzelmileg – általában véve és kapcsolataikban egyaránt – alig-alig terhelhetők, ezzel egy időben viszont rendkívül sértődékenyek... A körülöttük élő emberek, főképp a gyerekek az ilyen anyán nem találnak fogást, rossz érzéseik állandósulnak, megjelenik a „szegény mama” és a „nem vagyok jó gyereke az én áldozatos, odaadó anyámnak” szemlélet (így tekint önmagára a gyermek, ami a fejlődő személyiség, önértékelés, önállóság szempontjából meglehetősen kártékony).

Share

Természetkapcsolat – otthonról

Túlélőkalauz téli erdőfürdőzéshez
Szerző: 

Az erdőfürdő egészségügyi előnyeiről a hidegben és a rohanó hétköznapok világában sem kell lemondanunk.  

Íme, néhány ötlet, hogyan találkozhatunk a természettel akkor is, amikor nincs lehetőségünk egy teljes, háromórás programra a szabadban.

Egy egészséges elmerülés

Share

Aki él, az visszatérhet - Válás utáni gyász és remény

Minden megszakadt házasság, élettársi kapcsolat velejárója a gyász. A válást gyászfolyamat kíséri – vagy előzi meg. 

Minden megszakadt házasság, élettársi kapcsolat velejárója a gyász. A válást gyászfolyamat kíséri – vagy előzi meg.

Share

Pedig olyan jól megvoltunk…

A párkapcsolatok olykor rejtélyesnek tűnő okokból futnak zátonyra. Bejáratott kapcsolatban élő, összeszokott emberek új – akár a korábbinál jobb – élethelyzetbe kerülnek, és ettől egyszerre minden megváltozik.

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé. Mi történik ilyenkor, és mit lehet tenni a kapcsolat megmentéséért?

Kivel vagyok én összezárva?!

Share

Mindenért az anya a hibás? 1.

„Minden bajom okozója az anyám!” – gyakran hallani ezt a mondatot felháborodott barátnőnk, ismerősünk szájából, és ilyenkor óhatatlanul felmerül: lehet-e mindenért a szüleinket felelőssé tenni? 

A gyerekkor nem visszahozható, nem bepótolható. Számos nehézségünk, szomorúságunk, szorongásunk forrása az, hogy ezt nem tudjuk, nem merjük, nem akarjuk elfogadni.

Share

Oldalak

Feliratkozás Lelki egészség csatornájára