A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.

Gondoltál már arra, hogy amikor dühösen rákiabálsz valakire, valójában főnököddé teszed az indulatodat – indulatoddal pedig az illetőt? Hatalmat adsz neki, hiszen megengeded számára, hogy eltüntessen abból az inger és válasz közötti résből, ahol lenned kellene. Ha pedig nem vagy ott, akkor a reakciód nem emberi, hanem állati – Te, vagyis az, aki egyedivé, személyessé, Rád jellemzővé tenné a reakciódat, eltűnsz.

Érzelmileg – általában véve és kapcsolataikban egyaránt – alig-alig terhelhetők, ezzel egy időben viszont rendkívül sértődékenyek... A körülöttük élő emberek, főképp a gyerekek az ilyen anyán nem találnak fogást, rossz érzéseik állandósulnak, megjelenik a „szegény mama” és a „nem vagyok jó gyereke az én áldozatos, odaadó anyámnak” szemlélet (így tekint önmagára a gyermek, ami a fejlődő személyiség, önértékelés, önállóság szempontjából meglehetősen kártékony).