Fontos és pozitív változást remélnek attól, ha megjelenésüket a médiában szereplő ideális nők képére formálják. Elvárásaik között a társas kapcsolatok terén való ügyesség, a boldogabb élet, a munkalehetőségek javítása és a sikeresebb szerelmi kapcsolatok szerepeltek.
A szépségipar alapvető üzenete az, hogy a természetes női test nem megfelelő, nem elég szép.
Kínán belül és kívül már a ’80-as években sokan tartottak attól, hogy a kínaiak következő – testvér nélkül felnövő – nemzedékeit elkényeztetett, önző, antiszociális, együttműködésre képtelen emberek alkotják majd. Vajon valóra vált-e ez a rémálom? Tényleg megvalósult Kínában az elkényeztetett egykék – ahogy itt nevezik: a „kis császárok” – uralma?
Sokan tartottak attól, hogy a kínaiak testvér nélkül felnövő nemzedékeit elkényeztetett, önző, antiszociális, együttműködésre képtelen emberek alkotják majd.
Az egyetemes emberi tapasztalatok, mint például a betegségek, az öregedés, a természetfölöttivel való kapcsolat kultúránként változhat, vagyis a mi a „helyes” és mi a „helytelen” kérdésre a válasz kultúránként más és más, s e különböző racionalitásokon belül válnak számunkra értelmezhetővé.
A kulturális antropológiai megközelítés nem arra világít rá, hogy „ugyanolyan ostobaság” minden világnézet, éppen ellenkezőleg: minden kultúra racionalitása ugyanolyan értékkel bír, ugyanolyan valóságos és ugyanolyan normális. Ha egy törzsi kultúrában elfogadott, hogy az esővarázsló doboknak köszönhetően másnap valóban esni fog, akkor ez semmiféleképpen nem irracionálisabb elképzelés annál, mint amikor mi meghallgatjuk az időjárás-jelentést és az előrejelzésnek megfelelően öltözünk fel másnap reggel. A döntés mindkét esetben specialistákra van bízva.
A mesék és a mítoszok a világ minden táján gyógyító történetként szolgáltak a léleknek, a gyermekkor élményvilágában gyökerező tudattalan személyiségrészeket megszólítva járultak hozzá a lélek ápolásához. Ezek a szimbolikus történetek a tudatos tapasztalaton kívüli mélyebb rétegeket mozgatják meg, ott „hatnak”, ahol a lélektartalmak a színekkel, illatokkal, mozdulatokkal, hangokkal és fényekkel egybeforrnak. A régi kultúrák mesemondói a falu „lélekgondozói” voltak...
Mikor azt érezzük, megragadott minket egy vers vagy egy népdal, mikor nem tudunk letenni egy könyvet, de akkor is, mikor találónak érzünk egy-egy szólást, bölcsességet, érdemes időt hagyni magunknak arra, hogy együtt legyünk az alkotással és egybeolvadjunk vele, hogy aztán a feldolgozás egy tudatosabb szintjén elengedjük és messzebbről is megvizsgáljuk, vajon miért hatott ily módon az adott mű...A valóság művészi eszközökkel való átformálása és visszatükrözése lehetőséget ad az eltávolodásra, ugyanakkor ebben a kreatív mezőben, a művel való folyamatos kommunikációban, a tudattalan és tudato
A tanszék, ahol két évig dolgoztam, pszichoanalitikus tanszék volt. Érdekes volt megfigyelni, hogyan próbálták beleágyazni a saját kultúrájukba a nyugati pszichoanalízis eredményeit. Az ödipális konfliktust náluk Adzsaszeracu herceg története jeleníti meg, bár itt inkább az anyagyilkosság áll a középpontban. Nemcsak az érzelmekhez viszonyulnak másként, hanem a szexualitáshoz is. Csakhogy míg legbelső érzelmeik elmondhatatlanok, addig a szexualitást sokkal kevésbé tartják kontroll alatt, mint mi. Ezért érthetetlenek számukra a káromkodásaink.
A nyugati kultúra egyik központi gondolata az individuum, az egyén különlegessége. A japánok leghíresebb mondásának értelme viszont az, nem szabad eltűrni, hogy valaki kilógjon a sorból. Ha Japánba utaznánk, nemcsak ettől éreznénk úgy, kicsúszott a lábunk alól a talaj, hanem attól is, hogy nem értenénk a metakommunikáció kifinomult jelzéseit. És akkor még a zavarba ejtő kulturális különbségekről nem is beszéltünk. Mert csámcsogni lehet, sőt szellenteni is. Azt viszont senkinek sem ajánlhatjuk, hogy társaságban kifújja az orrát.
Mire hívja fel a figyelmet a Chippendale-jelenség? Arra, hogy mi – nők és férfiak – jobban hasonlítunk egymásra, mint amennyire különbözünk. Ha jellemzővé válik a szingli nő a társadalomban, megjelenik hamar a metroszexuális férfi. Ha az egyik fél kevesebb törődést, intimitást ad a másiknak, a hiányt egy külső kapcsolat pótolhatja. A férfi gyakran hivatkozik a nő szülés utáni megváltozott alakjára, mint ami kevésbé felel meg a férfimagazinok „hónap lánya” fotósorozatán ábrázoltaknak, míg a férfi ilyen biológiai feladatok nélkül is képes jelentős alakváltozásra. S ha a férfi vágyait a számítógép képei útján éli ki, partnere is virtuális vagy hús-vér kapcsolatot keres…
Korábban a férfiak kizárólagos jogot formáltak a kívánatos női test definiálására. A nőt, mint a férfi vágyának tárgyát mutatták be a médiában – ám újabban a kockahasú macsók is egyre inkább feltűnnek a színen. Sokan ezt negatív jelenségként értelmezik, s a kultúra szexualizálódását látják benne. A másik oldal azonban inkább a vágy demokratizálódását s a női szexualitás felszabadítását, kiteljesedését hangsúlyozza – azt, hogy a nők részéről is van igény az esztétikus férfitestek látványára.
...van még egy másik erőteljes lélektani mozzanat is, mely minden társadalomban mindig aktuális: hogyan viszonyuljon a többség egy kisebbségi csoporthoz? Képes-e a társadalom a vámpír kisebbséget elfogadni és integrálni a közösségbe? Ha egy filmsorozat akár egy ilyen, képzeletbeli példán keresztül is, de a csoportközi viszonyoknak egy pozitív példáját mutatja be, akkor a szórakoztatás mellett talán tett valamit azért is, hogy a néző – egy kicsit nyitottabban forduljon a saját környezetében lévő, félelemkeltőnek tűnő, démonizált idegenek felé…
Mitől lesz sikeres az egyik tévésorozat, és mitől kudarc a másik? Van-e titka a sikernek? Ha van is titok, az biztosan nem az, hogy jó színészekre, fordulatos történetre és karakteres rendezői munkára van szükség – mindez ugyanis nem titok, hanem alapfeltétel.
A csók a legintimebb megnyilvánulás két ember között, amely a festészettől a zenén keresztül a filmgyártáson és a költészeten át a művészetek minden ágát megihlette. A csók a vágy s a szerelem hírnöke, az élet része – a művészet pedig az életről szól! Elhíresült csókok (ha a királylány és a béka románcát kivételesen hanyagoljuk is): Gustav Klimt A csók című festménye és Rodin azonos nevet viselő híres szobra, valamint ami sokak számára vélhetően elsőre megjelenik, a „filmtörténelem csókja” az Elfújta a szél c. filmből.
Az első csók természetesen egy csoda – de ezen túlmenően evolúciósan adaptív szerepe van a partnerválasztásban. A csók a párkapcsolati rituálé része, amikor két ember megcsókolja egymást, biokémiai üzenetek bonyolult tárházát vonultatja fel. E mechanizmus első körben segít kiszűrni azon partnerek körét, akikkel genetikai vagy immunrendszerbeli összeférhetetlenség állna elő.
Őseinknek nem volt más választása, mint együtt aludni utódaikkal, hiszen a vadászó, gyűjtögető nomádok nem tehették le a kicsiket biztonságos gyerekszobákba. Az anyatejből – speciális összetételénél fogva – gyakran kell enni, így az anyja mellett alvó, éjjel is szopó csecsemő az, aki az évmilliók biológiai örökségét megtestesíti. Bár az elrendezés sokféle lehet, a kultúrák többségében a csecsemők ma is az anyjukkal alszanak...
„Anyuuu, szomjas vagyok!” – hangzik lefekvés után a gyerekszobából, és Anyu bevisz egy pohár vizet, hogy tíz perc múlva megérkezzen a menetrend szerinti „Anyuuu, pisilni kell!”, majd a „Túl meleg van!”, a „Nem vagyok álmos!” és a többi.
A lóval megélt pozitív élményeket, és az azokhoz vezető eszközök használatát át lehet vinni az emberekkel való kapcsolatra. Ez a jelenség sokszor kamaszok esetében figyelhető meg, akik „kinyílnak” a világra, miután lovasterápiás foglalkozásokon vesznek részt. A mai pszichoterápiás eszközök is felfedezték a lovat, mint lehetséges terápiás segítőt.
A médiában egyre gyakrabban bukkannak fel gyógyító lovakról, lovasterápiás helyekről és programokról szóló hírek. Tudomány ez, vagy csak néhány jó szándékú lovasember igyekszik segíteni a rászorulókon? Mindenkinek vannak tapasztalatai arról, milyen sokrétű élményt tudnak nekünk nyújtani az állatok. Mit mond a pszichológia egy olyan összetett jelenségről, amit lovasterápia néven foglalhatunk össze?
Tehát: mi is az a lovasterápia?
Egy kis történelem…
