Az örök Hófehérke
A mese... olyan térképpé válhat, amelyben megtalálhatjuk saját életünk eseményeinek, történéseinek analógiáját. S ezzel nemcsak rálátunk problémáinkra, de meglátjuk a kivezető utat is. Minden szereplő megjelenít valamit abból a mindennapos folyamatból, amelyben félelmeinket, gátlásainkat, belső szorongásainkat kivetítjük a környezetünkre. Megszemélyesítjük őket, hogy aztán ujjal mutogathassunk: miatta nem tudom megvalósítani az álmaimat, ő az oka, hogy nem sikerül semmi. De ha jól megnézzük az éppen olvasott mesét, kiderülhet, hogy a negatív hősök saját belső akadályainkat szimbolizálják, méghozzá nagyon pontosan körvonalazva azt az erőt, ami éppen visszatart minket.
Gyönyörű folyamatot mutat meg nekünk a mese ezekkel a látszólag egyszerű képekkel: miközben ott van a királynő gyilkos szándéka (azaz éppen önmagunk életteli, még ártatlan részét készülünk megölni), alulról, az anyag, a test oldaláról elindul egy ellentétes folyamat a legtriviálisabb hétköznapi feladatokkal: Ha megígéred, hogy gondját viseled a házunknak, főzöl, mosol, varrsz és foltozol ránk, mi szívesen itt tartunk magunknál; meglásd, jó sorod lesz, nem lesz semmiben hiányod. Csak ennyi – tedd a dolgod, és életben maradhatsz. De vajon ennyi elég az élethez?
