A kreatív gyerek egy osztályban nagyon idegesítő tud lenni. Képes másként látni a dolgokat, mint a többiek (vagy mint a tanár), olyan kérdéseket tesz fel, amelyek váratlanul érik a pedagógust – és amelyekre talán nem is olyan könnyű megtalálni a választ.
Nyilvánvaló, hogy szükség van néhány alapvető változásra annak érdekében, hogy tanulni és tanítani egyaránt öröm legyen.
Tudjuk-e mikor és hogyan kellene fellépni az iskolai erőszak ellen? Nehezíti a feladatot az is, hogy maga a jelenség sok esetben rejtett marad, mert az áldozat – megfélemlített gyermek lévén – nem tud megszólalni, vagy nem halljuk meg a hangját.
Mi ebben a mi felelősségünk, – s vajon szülőként, pedagógusként, segítő szakemberként – tisztában vagyunk-e azzal, mi történik a gyermekkel, aki áldozatul esik egy ilyen megfélemlítési kampánynak?
Minden ember információkra nyitott rendszerrel születik, agyunkat a környezetben szerzett tapasztalatok töltik fel. A tanulás hatékonnyá és sikeressé tehet, ezért fontos, hogy mit gondolunk a tanulásról és tanításról, és főleg, hogy ebből a gyerekeinknek mekkora „nyeresége” származik.
A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdeklődését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejlődése.
„,Mint a macskakaparás, olyan ez a füzet! Írj már végre rendesen!” – hányszor hallani szülőtől, pedagógustól ilyen és hasonló felszólításokat. A gyerek pedig ír, másol, átír-ráír, próbálkozik, mindenáron „rendes” akar lenni, mégsem lesz a tojásból kör, mégsem maradnak a betűk a vonalak között, s egyre csak sokasodnak a pacák a tiszta füzetlapokon. De milyen is az elvárható rendes írás?
A rendezetlen füzet láttán a szülő legtöbbször számon kér, elmarasztal, rosszabb esetben szidalmaz. Kérdés nélkül.
Kell, hogy valakitől megkapjuk a feltétlen elfogadást, a szabályokat, a szabadságot és a feladatokat, hogy aztán mindezt adni is tudjuk. A felnőtté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk, és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt. Sőt, aki ezt teszi, nem tud felnőtté válni, mert hiányokat szenved. A gyerekkorban a lelkünkbe épülő elemekre szükség van ahhoz, hogy alkotó emberré legyünk.
Yoda mester azt mondta: „A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”
Egyszer régen, még pályakezdő iskolapszichológus koromban egy pedagógus beküldött hozzám két gyereket, és azt üzente, csináljak velük valamit, mert kibírhatatlanok. Elbeszélgetve a két kamasz fiúval, azt tapasztaltam, hogy ott, az én kis szobámban, ebben az elfogadó, nyugodt helyzetben koruknak megfelelően, normálisan reagálnak, a beszélgetés közepétől kezdve már kifejezetten értelmesen és együttműködően viselkedtek velem.
Egyszer régen, még pályakezdő iskolapszichológus koromban egy pedagógus beküldött hozzám két gyereket... azt üzente, csináljak velük valamit, mert kibírhatatlanok.
Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Évszázadokon át az élet szinte elképzelhetetlen volt több nyelv biztos tudása nélkül, és sok gyermek született különböző nemzetiségű nemesi családok találkozásából. Ha az akkori gyerekeknek sikerült, miért ne sikerülhetne a maiaknak? És talán egyszer majd ők is elmondhatják magukról azt, amit V. Habsburg Károlytól oly sokszor idéznek: „Az Istenhez spanyolul szólok, a nőkhöz olaszul, a férfiakhoz franciául, a lovamhoz pedig németül.”
-->Évszázadokon át az élet szinte elképzelhetetlen volt több nyelv biztos tudása nélkül, és sok gyermek született különböző nemzetiségű nemesi családok találkozásából. Ha az akkori gyerekeknek sikerült, miért ne sikerülhetne a maiaknak? És talán egyszer majd ők is elmondhatják magukról azt, amit V. Habsburg Károlytól oly sokszor idéznek: „Az Istenhez spanyolul szólok, a nőkhöz olaszul, a férfiakhoz franciául, a lovamhoz pedig németül.”„És milyen nyelven fogtok hozzá beszélni?” – teszik fel gyakran a kérdést különböző anyanyelvű pároknak, akik első gyermeküket várják. Még bonyolultabb a helyzet akkor, ha a közös nyelv egyikőjüknek sem az anyanyelve, hanem egy ún. közvetítő nyelv, például amikor egy magyar és cseh pár egymással angolul beszél.
A resztoratív szemléletben közösségi élménnyé formálható a konfliktus feloldása, az elégedettség pedig – mivel újra létrejön a kapcsolat a sértett és az elkövető között – közel 90 százalékos. A probléma kezelésében szakértőként kezeli a bűnöst és az áldozatot, az összes érintettet bevonja a folyamatba, hogy kiderüljön, mire van szükség a konfliktus feloldásához és megelőzéséhez. A megtorló attitűd helyett helyreállító szemléletet alkalmaz, az érzelmek feltárásával és kifejezésével az érintettséget és az egyéni megélést helyezi a középpontba.
A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Agressziókezelési Munkacsoportja a több mint 15 éves múltra visszatekintő Fővárosi Pedagógiai Napok nulladik állomásaként szervezte országos konferenciáját az iskolai agresszió megelőzéséről és kezeléséről, „Para? digma VÁLTÁS” címmel.
Ma már a „kicsit alkalmatlanok” meglehetősen sokan vannak, ők azok, akik bizonyos dolgokban kicsit rosszabbul teljesítenek, vagy egyszerűen csak nem bírják jól az iskolát. Igen magas azoknak a gyerekeknek az aránya, akik szomatizáltak, félnek, amikor reggelente iskolába kell menniük, akik hasfájósak, hasmenésesek.
Aki indított már iskolába hat-hétéves gyereket, tudja, micsoda büszke lelkesedéssel készül a tanító nénihez. Mekkora hévvel és milyen nagy örömmel pakolgatja a füzeteit, nézegeti a színes könyveket, rendezgeti a ceruzáit. Aztán telik-múlik az idő, reggelente egyre nehezebb felkelni, és egyszerre jön egy üzenet a pedagógustól. „A gyermek nagyon okos és tehetséges kisfiú/ kislány” – halljuk –, „csakhogy...” és a csakhogy után hosszú felsorolás következik a gyermek „bűnlajstromáról”, a szülői szívbe pedig beleköltözik valami nehéz, fojtogató szorongás.
