Bármilyen furcsának, gyötrőnek, paradoxnak tűnik is ez az érzelmi állapot, valójában nagyon gyakori a mindennapi életben. Már az is árulkodó, hogy jól ismert közmondásaink vannak a jelenségre: nincsen öröm üröm nélkül, minden rosszban van valami jó, nincsen rózsa tövis nélkül.

„Kétféle ember van: az egyik két részre osztja az emberiséget, a másik nem.” Ez az ismert, ironikus bölcsesség az emberiségnek arra az ősi és nem szűnő késztetésére utal, mellyel mindenáron rendszert akar találni az élővilág legváltozatosabb, leginkább kiszámíthatatlan területén: az emberi személyiségek rengetegében. 

Az emberi léleknek vannak olyan jelenségei és működésmódjai, amelyeket nem lehet kimerítően megmagyarázni pszichológiai kategóriákkal. Ilyenek mindenekelőtt az etika meghatározó fogalmai: a lelkiismeret, a felelősség, a jó és a rossz közötti választás képessége, az értékek szerepe az életben, a szándék, a szabadság – és még sorolhatnánk. Etikai sorozatunkban ezeknek a fogalmaknak és jelenségeknek eredünk a nyomába, és azt vizsgáljuk, mi a szerepük önképünk kialakulásában. Kezdjük a lelkiismerettel. 

Problémáink legtöbbje személyközi kapcsolatainkból ered. Ha tudjuk is, hogy mi magunk mire vágyunk, azt nagyon gyakran nem is sejtjük, hogy a másik mire vágyik és mit akar tőlünk. Vagy ha tudjuk, mit akar tőlünk, akkor nagyon gyakran azzal nem vagyunk tisztában, hogy mi mit várunk el tőle.