A párkapcsolatok olykor rejtélyesnek tűnő okokból futnak zátonyra. Bejáratott kapcsolatban élő, összeszokott emberek új – akár a korábbinál jobb – élethelyzetbe kerülnek, és ettől egyszerre minden megváltozik.
A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé. Mi történik ilyenkor, és mit lehet tenni a kapcsolat megmentéséért?
Kivel vagyok én összezárva?!
A nők melle sok szempontból eltérhet egymástól. Lehet különböző formájú, szimmetriájú és keménységű – de napjaink szépségrendszere elsősorban mellmérete alapján kategorizálja a nőket.
Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média. A nők mellét nem az alapján vizsgálják vagy ünneplik, hogy mire valók, hanem aszerint, miként kell kinézniük. Tehát a kortárs tömegkultúra a női mellet egyrészt elválasztja funkcionális céljától (pl. szoptatás), másrészt a nagy mellet a nőiesség fogalmához köti. Ennek hatásra nagy mell a nőiesség különösen meghatározó jellemzőjévé vált.
Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek. A szekálásra legtöbbször valamilyen külső tulajdonság szolgáltatja az ürügyet, például ha valaki túl magas, túl alacsony, túl kövér, túl sovány, szokatlan színű a haja, szeplős, szemüveges, beszédhibás, vagy a ruházata nem eléggé menő.
Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.
Mit tehet hát a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az? Először is: semmiképp nem célszerű azt mondani, hogy ugyan, ne is törődjön vele, ő így jó, ahogy van.
Mit tehet a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az?
Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre.
Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre.
Jó vagy rossz, ha egy gyerek „kütyüzik”, vagyis digitális eszközöket használ (pl. tablet, telefon, PC, laptop)?
Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt a jót, ami a szülőnek is jó.
Elengedhetetlen, hogy az elvált szülők ne ellenséget, vetélytársat lássanak egymásban, hanem a gyerekük másik teljes értékű szülőjét, aki ugyanúgy képes gondoskodni a gyermekről és ellátni őt...
„Próbálná ki először az a felnőtt, aki kitalálta!”, „Szegény gyereket teljesen szétszakítják, sehol sincs otthon”. Ilyen és ehhez hasonló kritikákkal, kétségekkel találhatják szembe magukat azok a szülők, akik váláskor a váltott elhelyezés modelljét választják a gyermekeikkel való kapcsolattartás kialakítására. Valóban ilyen kegyetlen egy gyereknek, ha szülei szétköltözése után ugyanannyi időt tölt apával és anyával?
A boldogságra és a beteljesülésre is (hosszan) fennmaradó állapotként tekintünk. De mi a helyzet az apró, minket váratlanul meglepő és ezzel mosolyra fakasztó boldogsággal, mi okoz nekünk örömet? Ezt a kérdést tette fel fogyasztóinak az idén 90 éves Medve sajt – a beérkezett válaszok elemzésében Ráskó Eszter pszichológus volt segítségükre.
Mik azok az események, történetek, amik olyan örömforrást jelentenek, amihez nem feltétlenül kell megnyerni a lottó ötöst - egyszóval: apróságok, amik boldoggá tesznek? Erre volt kíváncsi a felmérés. A kutatást 2000 fős mintán végezték, a célcsoportot 18-59 éves nők és férfiak alkották. A minta a főbb demográfiai változók mentén – mint a nem, az életkor, a végzettség, a településtípus és az országon belüli régiók – reprezentatív volt.
