Szinte minden párkapcsolatnak – időnként vagy tartósan, részben vagy egészben – része az öröm, a boldogság, a szeretet, a kedvesség, a tisztelet, a vágy és az intimitás, vagy éppenséggel a sérelem, a szomorúság, a csalódottság, a bánat, az agresszió és a frusztráció.
A legtöbb ember – egy bizonyos idő után – megérzi, ha valami nincs rendben a párkapcsolatában, még akkor is, ha nem tudja, hogy pontosan mi is a baj.
A családban, a közösségben folyamatos, kölcsönös egymásra hatásban és egymásrautaltságban élünk. Mindannyiunk élete befolyásolja a többiekét – és mindannyiunknak van véleménye, leginkább a többiekről.
Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk. Általában jól látjuk mások hibáit, tévedéseit, a magunkéit pedig alig-alig vesszük észre. A jól működő családok megtanítják a családtagokat, hogy észrevegyék saját hozzájárulásukat a helyzetek létrehozásához – személyes útmutatás, nem pedig ismételt példabeszédek révén.
