Aggasztó mértékben nő a családi otthonban élő, lélektani szempontból gyerekpozícióban maradó harmincasok-húszasok száma.
Ha valaki mindig megmondja, hogy a gyereke mit és hogyan tegyen, akkor nem az önállósodás útján indítja el, hanem megtartja egy olyan, érzelmileg infantilis munkamódban, amit biológiai életkora valójában már jócskán túlhaladott...
Hogyan találjuk meg az „énerőnket”? Mire jó ez, és hogyan segít át a mostani helyzethez hasonló időszakokon, úgy hogy ne csak túléljünk, hanem megéljük az apró örömöket? Tari Annamária pszichoanalitikussal beszélgetünk.
Hogyan éltük meg az utóbbi időszakot, sikerült jól hozzászokni a helyzethez? Nem nagyon lehetett mást csinálni, mint elfogadni és alkalmazkodni. Ez egy tanulási folyamat: a megváltozott külső körülményekhez kellett alkalmazkodni. Az emberek nagy hányadánál ez nem volt zökkenőmentes, nem simult az addig megélt életükhöz. Normális életünkben a hétköznapi problémák sokszor elfedődnek, mivel egy család napi több órán keresztül külön van egymástól. De ebben az otthoni korlátozós állapotban viszont a családtagok hirtelen egész nap szembejöttek velünk a lakásban.
A társas támogatás a várandósság idejétől kezdve a gyermek önállósodásáig elengedhetetlenül szükséges a mentális és fizikai egészség szempontjából egyaránt, érkezzen az a nő párjától, a nő anyjától, a családtól, a barátoktól vagy szakemberektől.
A társas támogatás a várandósság idejétől kezdve a gyermek önállósodásáig elengedhetetlenül szükséges a mentális és fizikai egészség szempontjából egyaránt, érkezzen az a nő párjától, a nő anyjától, a családtól, a barátoktól vagy szakemberektől.
Normál keretek között hatékonyabb otthonról dolgozni, mert sok zavaró tényezőt ki lehet iktatni. Ez igaz, de csak akkor, ha bizonyos szabályokat lefektetünk és tartjuk magunkat hozzájuk.
Normál keretek között hatékonyabb otthonról dolgozni, mert sok zavaró tényezőt ki lehet iktatni - de mi a helyzet a „karantén office” idején, amikor még ha vannak is szabályok, az életünk fenekestül felfordul? Kápolnás Vera, az Office at Home alapítója, tanácsadó, tréner válaszolt a kérdéseinkre.
Folytatjuk beszélgetésünket Majoros Andrea gyermek- és serdülő klinikai szakpszichológussal – ezúttal az egyedülálló szülők kihívásairól és a kétszülős családok konfliktusairól. Persze megoldásokat is keresünk arra, hogyan lehet az összezártságban minőségi időt kialakítani.
Az összezártságban kialakuló feszítettség változóan van jelen a családok életében. Függ a gyerekszámtól, attól, hogy egyedülálló-e a szülő, vagy ha ketten is vannak, milyen közöttük az érzelmi viszony, és hogyan tudják egymást közt elosztani a feladatokat.
Jóval előbb és megrázó hirtelenséggel kell azokkal a kérdésekkel megküzdeni a leendő szülőknek, amelyek korábban a várandósság kilenc hónapjában szép fokozatosan jelentek meg, s nyilván lefutásuk a szülés után is más jelleggel bírt. A járvány átírja minden tervüket.
Jóval előbb és megrázó hirtelenséggel azokkal a kérdésekkel megküzdeni a leendő szülőknek, amelyek korábban a várandósság kilenc hónapjában szép fokozatosan jelentek meg, s nyilván lefutásuk a szülés után is más jelleggel bírt. A járvány átírja minden tervüket.
Milyen családok szenvednek leginkább az összezártságtól? Elkerülhetetlen-e a feszültség, akármennyire harmonikus egy család hétköznapi élete? Hogyan találjunk eszközt a feszültségek csillapítására? Ezekre a kérdésekre ad választ Kozékiné dr. Hammer Zsuzsanna pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, család- és párterapeuta, az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi adjunktusa.
Ha több ember hosszú időn keresztül össze van zárva, akkor ott elkerülhetetlenek a feszültségek.
