Jelenlegi hely

Az online társkeresés buktatói és örömei

Tőle is elbúcsúztam, ő sem nagyon bánkódott.

Fiatalos, még dolgozó, diplomás hatvanas nő (nevezzük Lilinek) jelent meg a mentálhigiénés tanácsadáson. 

Egy éve keres partnert különböző társkereső oldalakon, mindeddig hiába. Hónapok óta azon szorong: benne van a hiba, hogy nem járt sikerrel eddig, és most már biztosan egyedül marad.

Elsősorban is megnyugtattam, teljesen természetes, hogy vágyik egy társra, akivel utazni, moziba, színházba lehet járni, akivel meg lehet osztani az olvasmány-élményeket, megbeszélni a kisebb-nagyobb történéseket, és akire akkor is lehet számítani, amikor valami baj van. Sőt, akivel össze is lehet bújni. Az, hogy legyen társunk, nem életkorfüggő – nagyon sok embernek a késői öregkoráig van igénye erre. És mivel a társkeresési lehetőségek korunkban beszűkültek, immár szinte természetessé vált, hogy az interneten keresgél a párra vágyó.

Úgy döntöttünk, naplószerűen leírja az élményeit, s ebből próbáljuk közösen kihámozni, vajon mit lehet levonni a tapasztalatokból és mit lehet tenni a jövőben.

Jöjjön most néhány kiragadott részlet a naplóból, amelyet természetesen a kliens engedélyével publikálunk.

V. – a hajszolt

Vele csak egyszer találkoztam, de ez az egyszeri találkozás emlékezetes maradt. Egy parkban ültünk le egy padra, és a nagy melegben a park vízcsobogójából kínált meg friss vízzel (ez aztán a gavallér!). Bár 65 éves, de még két kiskorú gyereket nevel, emellett eltartja az előző feleségektől származó gyerekeit és a nejeit is. Szóval éjjel-nappal dolgozik. Leginkább a gyerekek körül várt volna valami praktikus segítséget, ha jól értettem. Hát ennyi volt

G. – a hipochonder

G. nagyon tetszett: magas, vékony, intellektuális alkat, borostával, fiatalos külsővel, kedves mosollyal. Írta ugyan, hogy nős, de hangsúlyozta, hogy külön él – akkor még nem tudtam, hogy ez mindig fedősztori arra, hogy valaki egyszerűen nős. A különélés az ő esetében azt jelentette, hogy a feleségével ugyanabban a házban, de külön bejárattal rendelkező lakásban lakik, a kert és bizonyos helyiségek közösek. Ennyit a különélésről…

Többször találkoztunk: budapesti szervezett sétákon vettünk részt, színházban, moziban voltunk. Kellemes társaságnak bizonyult, bár kezdettől lassúnak, tétovának, passzívnak tűnt. A programok után általában 4-5 napig nem jelentkezett, ami rosszul esett, hiszen minden programon jól éreztük magunkat, és már nem is volt számomra közömbös.

Kb. egy hónapja találkozgattunk, amikor közölte, hogy megbetegedett és lázas. A kérdésemre azt mondta, 36.5 a láza – azt hittem, rosszul hallok. Hosszasan ecsetelte a „betegsége” részleteit. Attól kezdve nem sok öröm volt a kapcsolatunkban, mivel „nem tudott kikeveredni” a betegségből, és ingerültté, még passzívabbá vált. Lassan leesett a tantusz: egy depressziós emberről van szó, aki nagyon nehezen mozdul ki a komfortzónájából. Szakítottam vele, pedig utólag kiderült, hogy szegény éppen akkor kezdett el szervezni egy közös wellness-hétvégét.

P. – a nőcsábász

P., a jólszituált orvos már az első találkozás után szerelmet vallott egy üzenetben, és attól kezdve a szerelmével bombázott – ami valljuk be, jólesett, hiszen rég nem volt ilyesmiben részem.

Ugyanakkor az első perctől kezdve voltak gyanús ügyei. Bevallotta, hogy a „közelmúltig” rendszeresen felkereste egy ötven év körüli, telt hölgy, akivel a testi szükségleteit rendezte. Reméltem, hogy a nő mostantól nem fog megjelenni, de erre nem kaptam megnyugtató választ. Emellett volt egy nővére – utólag már abban sem vagyok biztos, hogy valóban a testvére volt –, aki állandóan feljárt hozzá a közeli lakásából és vezette a háztartását.

Egyik találkozásunkkor alig ültünk le beszélgetni, csörgött a telefonja. Megnézte, de nem vette fel. Lopva odapillantottam, a kijelzőn „Gyöngyi” szerepelt. A kérdésemre azt felelte, hogy a társkeresőről zaklatják a nők. (Ez fura volt, hiszen a kapcsolatunk megkezdése után közös megegyezéssel „hibernáltuk” magunkat az ilyen oldalakon.) Megkértem, közölje a nővel, ha megint hívja, hogy itt van a barátnője. Ez meg is történt, mire hallottam a telefonból a nő ingerült hangját: „akkor meg miért hívogatsz folyton?”

O. – a gyűjtögető

Már régebben feltűnt egy nyílt, becsületes arcú „fiú” a neten. Levelezni kezdtünk, majd a messengeren vidám üzeneteket váltottunk, kellemes barátság volt kialakulóban. Azután eljött a találkozó is, és a szimpátia tovább erősödött. Értelmes, kedves, empatikus embernek tűnt.

Egyik nap közölte, hogy elkapta az influenzát. Magas lázzal feküdt otthon egyedül. Felajánlottam, hogy viszek neki ennivalót, de elhárította. Naponta panaszkodott, hogy nincs ennivalója, de nem mehettem oda. Először azt hittem, hogy azért, mert együtt élvalakivel, de egyszer csak megunta a nyaggatásomat és küldött néhány képet a lakásáról, ami arról tanúskodott, hogy térdig érő szemét borít minden helyiséget: flakonok, üres dobozok, mindenféle üvegek.

Elmondta, hogy négy éve gyűlik a szemét a lakásában, azóta semmit nem dobott ki. A hűtőszekrénye rég elromlott, mindennap a piacon vesz dobozos ételt, és a dobozt ledobja a padlóra. Nem képes eltakarítani, még hozzányúlni sem. Ezért nincs kapcsolata a gyerekeivel, mert ők is tudják ezt és szégyelli magát előttük.  Ezért nem volt évek óta párkapcsolata – állítólag engem engedett be leginkább az életébe. Ekkor elkezdtem a „nyúzást”, hogy keressen segítséget, de minden próbálkozásom sikertelen maradt.

I – az unalmas

Tulajdonképpen annyira jellegtelen, hogy gondolkoztam, érdemes-e róla írni. Mégis írok, mert egy típust testesít meg: sok ilyen férfi keres társat a neten.

Mosolygós, koránál fiatalosabb férfi. Már rezzenéstelen arccal vettem tudomásul, hogy jó pár centivel alacsonyabb nálam, holott 170 cm-esnek írja magát.

Egy cukrászdában találkoztunk, ahol megosztottuk a neten szerzett vegyes tapasztalatainkat. Jól szórakoztunk. Hét végére meghívott ebédre magához, hogy megmutassa a házát és a kora tavaszi kertjét. Rendezett környéken kedves, barátságos ház fogadott. Finom ebéddel várt, és megiszogattuk a pezsgőt, amit vittem. Utána hosszasan, aprólékosan bemutatta a házát és a kertjét, ami a mindene. Reggeltől estig csinosítja: ültetget, nyeseget, bort fejt. Közölte, hogy ő sajnálja a pénzt utazásokra, mozira-színházra. A kertjében érzi jól magát. A párkapcsolatot úgy képzeli, hogy vagy ő jön el hozzám, vagy én megyek el hozzá és kiülünk beszélgetni a kertbe, amely nyáron igazán gyönyörű. A találkozás végére rájöttem, hogy végig ő beszélt, én talán ha két-három mondatot mondtam összesen. Gyakorlatilag alig kérdezett tőlem.

Itthon sokat gondolkodtam. Elképzeltem, hogy hosszú nyári délutánokon ülök a kertjében és a történeteit hallgatom szótlanul. Ettől kivert a víz. Tőle is elbúcsúztam, ő sem nagyon bánkódott. Másnapra el is felejtettem.

P. – a pragmatikus

Pár levelet és egyetlen randevút élt meg a találkozás P.-vel, a jómódú vállalkozóval. A segítségemet kérte, hogy az ismeretségi körömben népszerűsítsem a projektjét, és segítsek képzéseket szervezni a tematikájuk alapján. Szerinte majd a munkakapcsolatból a sikeres együttműködés nyomán lehet meghitt személyes kapcsolat közöttünk, mert szerinte ígéretesen összeillünk. Csak még várjak, mert van élettársa, aki súlyos betegségből lábadozik, és ezért még nem hagyhatja el. A hasznosnak és a kellemesnek ez a fajta összekapcsolása számomra eléggé bizarrnak tűnt, ezért nem folytattam az ismerkedést.

Z. – a veszélyes

Szintén néhány levél és egyetlen találkozás fért ebbe a „kapcsolatba”, de elég ijesztő végkimenettel. A képeken mediterrán velencei gondolásra emlékeztetett– a találkozóra viszont egy rozzant, kissé elhanyagolt külsejű, hiányos fogazatú férfi érkezett. Első gondolatom az volt, hogy elmenekülök, csak a jó modor tartott vissza.

Egy pohár bor mellett beszélgettünk egy étterem teraszán, illetve az ilyen találkozókon megszokott forgatókönyv szerint ő beszélt magáról, én nem nagyon jutottam szóhoz. Nem volt jó a kisugárzása. Állandóan azon törtem a fejem, hogy szabadulhatnék meg tőle. Mindenáron haza akart kísérni, és hiába próbáltam lelépni, lerázhatatlanul kísért, sőt, a kezemet is erőszakosan megfogta. A ház előtt végre ott tudtam hagyni és „bemenekültem” a kapun. A következő órákban, késő este hétszer hívott telefonon, de nem vettem fel. Reggel írtam neki egy e-mailt, amelyben udvariasan elhárítottam a további kapcsolatot. Erre újra többször hívott. Mikor felvettem, szapulni kezdett, úgyhogy továbbra is udvariasan, de határozottan elbúcsúztam tőle. Éjszaka a következő levelet kaptam tőle: „Szégyeld magadat a ma du.-ni gunyolódásod miatt. Légyél boldog, ha tudsz.” (Sic!)

Most már komolyan megijedtem. Sajnos tudja, hol lakom. Mi lesz, ha megtámad? Ezért azt írtam neki, hogy amennyiben tovább zaklat, feljelentem. Ez hatott…

Lili elsősorban az extrémebb esetekből szemezgetett számomra, de tény, hogy találkozott teljesen „normális”, megbízható és valóban igazi társra vágyóemberekkel is. Egyikükkel ki is alakult egy rövid kapcsolata, ám időközben kiderült, hogy nem igazán illenek össze.

Az online társkeresés buktatói

Meglepően sok 60-70 éves férfi keres társat. Bár – mint Lili is tudta – női többség van, de akkor is: több száz, fotóval bejelentkező, diplomás párkereső férfit találhatunk a neten ebben a korosztályban. Megdöbbentő, hogy a sok igényes társkereső mellett mennyi – atlétatrikóban vagy félmeztelenül pózoló –, ügyetlenül fotózott, ijesztőszelfivel bemutatkozó férfit talált, a helyesírási hibáktól hemzsegő, igénytelen szövegeikről nem is beszélve.

Nagyon sokan hazudnak a korukat, súlyukat, magasságukat, iskolai végzettségüket, családi állapotukat, sőt, lakhelyüket illetően. Régi képeket tesznek fel, behúzzák a hasukat, 180 cm-esnek írják magukat, és közben alig verik le a 160 cm-es lécet. Riasztó az is, mennyi torzonborz, elhízott, lompos figura keres társat a neten. A „házas, de különélő” bejegyzésről csak annyit: ezek a férfiak rettegnek attól, nehogy a lakhelyük közelébe menjen a megismert hölgy, mert megláthatja a „különélő” nej. Sokan budapesti címet adnak meg a társkeresőn, de hamar kiderül, hogy vidéki víkendházukban húzzák meg magukat, a családra hagyva a lakást válás után.

A nők sem különbek (mert Lili titokban őket is megnézte): kihízott felsők, erőltetett pózok, sejtelmes fénnyel elfedett ráncok – és pluszkilók, pluszkilók majdnem mindenütt. És persze sok nő is hazudik a korát és a súlyát illetően.

Az őszinteség kapcsán több férfi említette: ha megírják az igazságot a korukról, testmagasságukról stb., akkor majd nem kellenek senkinek. Ez nem igaz – pláne, ha azt írják, hogy hatvanas nőkkel is szívesen ismerkednek. 60 fölött nem az számít feltétlenül, hogy hány éves a jelölt, hanem az, hogy néz ki (mármint a valóságban, nem a társkeresőre feltett 20 évvel ezelőtti képen); hogy mennyire aktív, nyitott és nem „begubózott”. Ugyanazon életkorú emberek között óriási lehet ezen a téren a különbség! Ez részben függ a genetikától, másrészt az ápoltság, a karbantartás évekkel fiatalítja meg az illetőt, no meg az is, ha több elfoglaltsága van, sportol, nem a TV előtt ül egész nap.

A 60 feletti társkeresők igazán „harcedzettek”. Sok mindenen átmentek már: házasság(ok)on, válás(ok)on, esetleg a házastárs halálán, a társadalmi szerep/presztizs csökkenésén a nyugdíjazással, a fizikai vonzerő fogyatkozásán. Ugyanakkor az értelmes, mosolygós arc, a szépen öregedő, karbantartott test még ebben a korban is lehet vonzó egy hasonló korú társ számára. Kétségkívül ilyenkor a személyiség már kiforrott, sőt rigid lehet, nehezen változtathatóak a szokások – ezt mindenképpen figyelembe kell venni.

Lili szerint az életkor nem feltétlenül számít, de az a tapasztalata, hogy a sok éve magányosan élő, már régóta nem dolgozó férfiak nagyon be tudnak szűkülni. Merevek, nehézkesen fogalmaznak, többüknek az internethasználat is nagy kihívás. Hosszasan, körülményesen mesélnek magukról, kihangsúlyozva 20-30 évvel ezelőtti munkasikereiket, mintha tegnap lett volna. Velük nem lenne különösebb baj, csak az, hogy rendkívül unalmasak.

Lényeges szűrési szempont a keresésben az is, hogy milyen az illető politikai beállítottsága. Több társkereső oldal erre is rákérdez, ami nagyon jó ötlet, mert így kiszűrhető egy alapvető konfliktusforrás. Ugyanígy a vallásból is adódhat feszültség: van, aki nagyon vallásos és nem állhatja az ateistát – és fordítva.

Összességében Lili elismerte, hogy az egy év alatt sok tanulságos tapasztalatot szerzett – számos izgalmas programon vett részt, érdekes emberekkel beszélgethetett. Naplójában idézi egy társkereső „kolléga” gondolatait: „A többség úgy áll a társkeresőhöz, hogy „küldjön neki” olyan embereket, akikkel el tud képzelni egy kapcsolatot. De ez nem így működik! Senki sem tud befőttesüvegben jól működő kapcsolatot küldeni. Azért meg kell dolgozni! Az csak sok-sok közös program, közös élmény eredménye lehet. De az is lehet, hogy nem lesz belőle kapcsolat, hanem lesz egy jó mozi, egy adventi séta Prágában, biciklizés a Rómain vagy egy jó teniszparti. Nagy butaság ezekről lemondani amiatt, hogy ez elkötelezettséget jelent.”

Epilógus: beszélgetéseink befejezése után nem sokkal Lili megismerkedett valakivel, akivel már 4 hónapja együtt vannak, és egyelőre minden a legjobban alakul. Úgyhogy azt üzeni mindenkinek: ne adjátok fel!

Mi a tanulság mindebből? Az élet összes nyomorúsága és örömteli oldala, butasága és okossága megjelenik itt is, erre érdemes felkészülni, ha valaki belekezd. És még egy: jó, ha meg tudja beszélni valakivel a tapasztalatait, s nem egyedül bolyong az internetes társkeresés világában, amelynek még nem alakult ki igazán a kultúrája.

Lejegyezte:
Dr. Hegedűs Katalin

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2021. 1. számában

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. október–novemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • A tudás hatalom?

  • A nagy Ő nyomában

    „Álom vagy – vagy valóság?

  • „Egyedül maradtam - és most boldogabb vagyok”

  • Megbízom benned, de ugye adsz kódot a telódhoz?!

    „Alacsony önértékelés – kóros féltékenység?!

  • KÖRVONAL – „Valahogy mindig azt érzem, hogy a végén helyükre kerülnek a dolgok”

    „Beszélgetés dr. Tárnok Zsanettel

  • Légy önmagad!

    A Selbst titkai

  • A stílus maga a… mi is?

  • Legyetek (mindig) jók?

    Nárcisztikus szülők gyerekei – az anya szerepe

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek!

    „Szorong az iskolától – hogyan segítsünk gyermekünknek?

  • A jól (félre)ismert depresszió

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Minél nagyobb a baj, annál nehezebb erőt merítenünk, annál nehezebb valóban támogató szavakat, gondolatokat találni a

Ha valaki statisztikát készítene arról, milyen gyakorisággal szerepelnek a köznyelvben a mentális zavarok megnevezései, a depresszió dobogós helyen végezne. Olyan sokféle...

Önhibánkon kívül hajlamosak lehetünk elbagatellizálni a problémát, holott egy-egy szó, csúnya nézés vagy játékból kik

Fontos megértenünk, hogy az iskolába járás elutasítása nem ugyanaz, mint az iskolakerülés

A Mentális Egészség Világnapját 1992 óta rendezik meg minden év október 10-én, a Lelki Egészség Világszövetsége kezde

A poszt-COVID-szindróma mentális tüneteiről szóló brosúrák olyan információkat és egyszerű technikákat tartalmaznak,