Jelenlegi hely

A nagy Ő nyomában

Álom vagy – vagy valóság?
Valahol mindenkire vár valaki, legyen az a nagy Ő, vagy akit éppen elénk sodort a sors

Okkal feltételezhetnénk, hogy ma egyszerűbb megtalálni azt a bizonyos nagy Őt – a számok azonban mintha mégsem erre utalnának... 

Az utóbbi években, évtizedekben soha nem látott módon kinyílt a világ. Talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a lehetőségek korát éljük, ahol szinte minden csak egy „karnyújtásnyira” – talán egy gombnyomásra – lehet tőlünk, mégis sokszor oly távolinak érezzük. Legyen szó egy élvezeti cikkről, luxustermékről vagy a jövendőbeli párunkról, szinte egy szemvillanás alatt alternatívák végeláthatatlan sora bukkanhat fel előttünk, megkönnyítve vagy épp megnehezítve a választást. Okkal feltételezhetnénk tehát, hogy ma egyszerűbb megtalálni azt a bizonyos nagy Őt – a számok azonban mintha mégsem erre utalnának.

Egyedülálló, szingli, párkereső – mindenki a párját keresi?

A 2016. évi mikrocenzus, azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint nagyjából 251 ezer 20–49 éves szingli[1] él Magyarországon – ők azok, akiknek nincsen se tartós párkapcsolatuk, se gyermekük, nem kötöttek még házasságot (nőtlenek, hajadonok), egyedül élnek. Még ennél is többen lehetnek azonban, akik a nagy Ő után kutatnak, vagy éppen most is „nyitott” szemmel járnak, készen arra, hogy rájuk találjon a szerelem. Ugyanis nem csak a szinglik tartoznak az egyedülállók közé. Bár a hétköznapi szóhasználatban a szinglit és az egyedülállót gyakran szinonimaként használják, statisztikai értelemben minden szingli egyedülálló, de nem minden egyedülálló szingli. Az egyedülállók azok a férfiak és nők, akik egyedül élnek – tehát egy 30-as éveiben járó, független, magasan képzett, karrierjét szem előtt tartó gyermektelen nő, egy középkorú, elvált kétgyermekes apuka, vagy például a nyugdíjas korhatárt éppen átlépő, férje elvesztését követően özveggyé vált, három gyermeket felnevelő nő ugyanúgy  egyedülállónak számít, ha a háztartást egyedül alkotja. Összességében tehát, ha a „kis népszámlálás” adatait nézzük, legalább 1,2 millióan lehetnek egyedül, ami az azóta eltelt csaknem 5 évben még tovább emelkedhetett.

Nehéz, szinte lehetetlennek tűnő feladat pontosan meghatározni, vajon mennyien vágynak valóban tartós párkapcsolatra, hányan várhatnak arra, hogy végre megérkezzen számukra is az igazi. Ha a teljes képet szeretnénk látni, nem csupán annak egy szeletét, akkor a 20–49 éves szinglik mellett azokat is érdemes felkutatni, megszólítani, akik bár nem számítanak szinglinek, mégis a párjukat keresik.

Miért nem találjuk egymást?

Napjainkban nemcsak személyesen, az utcákat pásztázva vagy egy rendezvényen fel-alá sétálva bukkanhatunk életünk párjára, hanem számtalan társkereső oldal, alkalmazás lehet a segítségünkre, néha mégis úgy érezhetjük, mintha nehezebb lenne fellelnünk az oly fontos, hiányzó mozaikdarabkát, hogy teljessé váljon az életünk. A lehetőségek tárházában sokan talán bár reményekkel telve, de egy újabb csalódástól félve, mások pedig a profilok között tétovázva, a számukra leginkább jónak tűnő személy után kutatva lépnek a virtuális társkeresés ösvényére. Bár a társadalomkutatók már régóta próbálják megfejteni, hogyan választunk párt magunknak, közvetlenül a párjukat kereső magyar egyedülállókhoz eddig csak kevesen fordultak segítségért.

Milyen az ideális társ, illetve párkapcsolat a társkeresők szerint? Létezik-e az igazi, vagy együtt, közösen kell tennünk azért, hogy azzá váljunk egymás számára? Mi lehet az oka annak, ha valaki még nem találta meg a párját? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Randivonal Társkereső oldallal. Közös kutatásunk online kérdőívét idén márciusban valamivel több, mint 1200 – a Randivonalon regisztrált – párkereső töltötte ki. A válaszadók többsége (52 százaléka) – a statisztikai értelemben vett egyedülállókhoz hasonlóan – a nők, az érettségizettek vagy diplomások közé tartozott (37, illetve 38 százalék), átlagéletkoruk 53 év volt. Az online társkereső oldalak, alkalmazások népszerűségét jelzi, hogy a felhasználók száma, ezzel együtt pedig az adott felületet használók demográfiai összetétele is rendszeresen, szinte naponta változik. A felmérésben részt vevők a statisztikai értelemben vett egyedülállók főbb jellemzőit jól közelítik, lehetőséget teremtve arra, hogy ne csak a számokat lássuk, hanem az adatok mögé betekintve jobban megismerjük a párjukat keresők valós élethelyzetét.

Így ismerkedtünk régen, így pedig ma

Egy, a Chicagói Egyetemen végzett felmérés adatai szerint 2005 és 2012 között az amerikai házaspárok valamivel több mint egyharmada online társkereső oldalon talált egymásra. Már akkor is ez volt a legnépszerűbb ismerkedési forma a komoly kapcsolatra vágyók körében, a munkahely a második, a barátok pedig a harmadik helyen állt a rangsorban – de persze nem volt ez mindig így. Hol vannak már azok az idők, amikor a család döntött arról, vagy legalábbis próbált segíteni abban, hogy kivel éljük le az életünket, vagy amikor a szomszédban élők voltak az elsődleges randipartnerek?

Az 1940-es években például az amerikai párok egynegyede a családján, egyötöde pedig a barátain keresztül ismerkedett meg a párjával, de ezekben az időkben még az iskolában is gyakran születtek nagy, életre szóló szerelmek. Az online randizás már az 1960-as években kezdetét vette, de ekkor még nem voltak olyan kifinomultak az egymásra találást segítő rendszerek, mint napjainkban – és persze az online jelenléthez szükséges digitális eszközzel sem rendelkeztek annyian, mint manapság.

2010 már jelentősebb változásokat hozott, hiszen a korábbi évtizedekhez képest csupán a párok kisebb része ismerte meg választottját a család révén, a szomszédságban, vagy éppen az iskolában. Ezzel szemben, bár még az élen járt a barátok révén és a szórakozóhelyeken való ismerkedés, az online párkeresés szinte egyik pillanatról a másikra berobbant az életünkbe, és azóta is meghatározó szerepet játszik e téren.

A koronavírus-járvány alapjaiban rendezte át a mindennapjainkat, volt időszak, amikor gyakorlatilag csak a virtuális tér jelentette azt a platformot, ahol új, potenciális jelöltekkel „találkozhattunk”. A Randivonalon regisztrált, kutatásunkban részt vevő párkeresők szerint azonban mégsem ez volt a legfőbb oka annak, hogy az adatfelvétel időszakában, ami éppen a 3. hullám idejére esett, ezen a felületen keresték a párjukat. Talán nem meglepő, de leginkább a lehetséges partnerek száma vonzotta a legtöbb regisztrálót, hiszen az online térnek köszönhetően jóval nagyobb a „merítési” lehetőség, mintha csak a közvetlen környezetünkre hagyatkoznánk. Az egyedülálló, feltehetően párjukat keresők számátt látva mégis úgy tűnhet, nem biztos, hogy a sok opció egyenes utat jelent a sikerhez, vagyis a nagy Ő-höz – de kétségtelenül megnöveli az esélyeinket, hogy rátaláljunk. Ehhez viszont jó, ha tudjuk, melyek az igazán fontos tulajdonságok, ha a jövendőbeli párunkra gondolunk.

Milyen társat keresünk?

A párválasztás olyan, mint egy bonyolult, többismeretlenes egyenlet, aminek a matematikai feladványokkal szemben nincs egyetlen, mindenki számára jól bevált, helyes megoldása. Egyéni utak, egyéni élethelyzetek vannak –ám ha jobban megnézzük, azért mégis találunk néhány közös metszéspontot. Hogy ne vesszünk el a szerelem útvesztőjében, érdemes tisztában lennünk a saját preferenciáinkkal – ebben viszont a párválasztással foglalkozó elméletek is a segítségünkre lehetnek. Vannak például, akik befektetésként tekintenek jövendőbeli párkapcsolatukra, ami anyagi vagy egyéb haszonnal járhat számukra. Mások az általuk előnyösnek tartott tulajdonságokat keresik a lehetséges partnerekben, hogy végül annál személynél horgonyozzanak le, akit ebből a szempontból a legjobbnak tartanak. Vajon a magyar párkeresők is ezeket az ismerkedési stratégiákat követik, vagy más igények, elvárások mentén fogalmazzák meg azt, milyen is számukra az ideális társ?

Abban a kutatásban megkérdezettek közül a legtöbb párkereső egyetértett, hogy a megbízhatóság, az intelligencia, valamint az újra és a közös élményekre való nyitottság a három legfontosabb tulajdonság, amit leendő párjukban is szívesen felfedeznének. Ha azonban az életkort is figyelembe vesszük, valamelyest árnyaltabb képet kapunk. Mint tudjuk, a szerelem kortalan, mégis úgy tűnik, hogy idővel mintha némileg átértékelnénk, mi is fontos igazán számunkra, ha a „másik felünket” keressük. A 20-as éveikben járó párkeresők választásait még egyértelműen a szerelem iránti vágy irányítja (a maximális 5-ből 4,59 pont), a 30-as és a 40-es korosztály számára is ez a legfontosabb a megbízhatóság után, az 50 éveseknél vagy annál idősebbeknél azonban már csak a negyedik helyre került.

Lehet, hogy a sikertelen párkapcsolati próbálkozások után már nem hiszünk a szerelemben, vagy éppen az újabb csalódásoktól tartva nem merünk megint szerelmesnek lenni? A párkeresők válaszai alapján úgy tűnik, hogy bár a visszautasítástól, kudarctól való félelem szinte mindenki életében tetten érhető, de nem az idősebb, hanem éppen a fiatalabb korosztály tagjai tartanak a leginkább attól, hogy ismét csalódniuk kell. Az adatokból az tűnik ki, , hogy a 20-as és a 30-as éveikben járó egyedülállók mintha nyitottabbak lennének a szerelemre, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne vívódnának, vajon a megfelelő partnerre bukkantak-e, vagy ne tartanának attól, hogy tovább kell folytatniuk a keresgélést. 

Míg a 20-as és 30-as éveikben járó párkeresőknek legkevésbé az számított, hogy választottjuk többet keressen náluk és saját lakóingatlannal rendelkezzen, addig az életkor előrehaladtával úgy tűnik, hogy mindkettő egyre fontosabb szerepet tölt be a párválasztás során. A vonzó külső szinte kivétel nélkül valamennyi korcsoportnál a középmezőnyben helyezkedik el – ez többek között arra is utalhat, hogy bár a komoly kapcsolatot kereső egyedülállók számára fontos a külső megjelenés, mégsem ezt tekintik leginkább mérvadónak, ha életük párjáról van szó. Ugyanis olyan belső tulajdonságok előzik meg, mint például a kompromisszumkészség, a humorérzék és a magabiztosság.

Bár lehet, hogy pontosan tudjuk – már számtalanszor elképzeltük, pontokba szedtük –, milyen lenne számunkra az ideális társ, az élet olykor mégis felülírhatja a számításainkat. Kérdés, mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy eltérjünk ezektől az előre meghatározott szempontoktól – azaz adunk-e esélyt valakinek, aki nem teljesen olyan, mint akit elképzeltünk magunknak. A kutatás eredményei mindenképpen bizakodásra adnak okot, hiszen csupán a párkeresők ötöde ragaszkodik berögzött elvárásaihoz, és csaknem ennyien hajlamosak eltérni azoktól. A párjukat kereső egyedülállók szerint a leendő partnerrel szemben támasztott túlzott elvárások miatt lehetnek most olyan sokan egyedül, de a saját magunkkal kapcsolatos elvárásaink is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy pár nélkül töltjük a mindennapjainkat.

Hiszünk még az Igaziban, vagy már elvesztettük a reményt?

A kutatásban részt vevők fele már több éve keresi a párját: tízből négyen több mint egy, de kevesebb, mint négy éve vannak egyedül, hárman pedig már négy évnél is több időt töltöttek el pár nélkül. Mégsem adták fel a reményt, hogy egyszer megtalálják, ráleljenek szívük választottjára. Az a kérdés már megosztja a válaszadókat, hogy létezik-e a nagy Ő, akit nekünk szánt a sors, vagy csak a képzeletünk szüleménye.. Minden negyedik párját kereső teljes mértékig hisz abban, hogy létezik az igazi, és meg is fogja találni. Ugyanakkor pedig minden ötödik meg van győződve arról, hogy az Igazi nem létezik, hanem közösen kell tenni azért, hogy a párok azzá váljanak egymás számára.

Van tehát, aki egy konkrét személyt keres, arra vár, bízva abban,  hogy az útjaik végül egymáshoz vezetnek – de van, aki úgy gondolja, hogy a közös munka, az összecsiszolódás még talán ennél is fontosabb. Ahogy haladunk előre az életünkben, óhatatlanul érnek bennünket szerelmi csalódások. . Talán vannak, akik korábban még hittek a nagy Ő-ben, de idővel, néhány sikertelen párkapcsolati próbálkozás után mégis más elhatározásra jutottak.

Így vagy úgy, de valahol mindenkire vár valaki, legyen az a nagy Ő, vagy akit éppen elénk sodort a sors – de ha az ideális társat keressük, Kurt Tepperwein szerint először nekünk magunknak kell ideális partnerré válnunk.

 


[1] A szingliket a hazai és a külföldi kutatási tapasztalatok alapján határoltuk le.

 

A cikk megelent a Mindennapi Pszichológia 2021. 5. számában

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. december–2022. januári számában
ezekről olvashat:

2021 december–2022. január

  • Megérteni az érthetetlent

  • Miért égessük el a régi naplóinkat – avagy miért ne?

  • KÖRVONAL

    A rockzenészek között pszichológus, a pszichológusok között rockzenész
    Beszélgetés dr. Kőváry Zoltánnal

  • A „Kell” és a „Lehet” családok – 1.

    Boldog karácsonyt!

  • A jó apa pénzt keres, míg anya babázik?

  • Matekon is talpig sminkben

    Kamaszok és a „képernyő-én”

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek

    Ajándékozzunk! De hogyan?

  • Találkozás a kísértetekkel

  • Agyi sérülés és viselkedésváltozás – Phineas Gage esete

  • Mi kell a sportolónak?

    Az elégtelen edző-sportoló kommunikáció hátulütői

  • Figyelsz te egyáltalán?

  • A valóság vékony fonalán függve

    Virtuális valóság alkalmazása függő betegek kezelésében

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Adatközlőink a szakítás indokaként egy igen prózai okot neveztek meg; azt, hogy szerelmüktől nem kaptak kódot okostelefonja képernyőzárjának feloldásához.

Van, akinek sikerül megtalálni élete párját (vagy hosszabb időre szóló partnerét), mások azonban bolyonganak az útvesztőben...

Fiatalos, még dolgozó, diplomás hatvanas nő (nevezzük Lilinek) jelent meg a mentálhigiénés tanácsadáson. 

Milyen folyamatok vezetnek el ahhoz, amikor  a hosszú együttlét utáni szakítást, válást vagy a szeretett fél elveszté

Segítenek élni, túlélni, átélni és megélni az életet, hitet, reményt adnak a mindennapokban.

A rejtett bántalmazást különösen nehéz érthetővé tenni a külvilág számára. A bántalmazó higgadt szavaira ugyanis a bántalmazott gyakran kétségbeeséssel és haraggal reagál.