Hirdetés
Mipszi
Bódy Gergő

„A fizetésemelésnek szaga van”

„Egy franciaországi öregek otthonában végzett kutatás keretében egyszer egy 104 éves bácsi orra alá tartottam oda egy illatcsíkot. Az egyébként demens, antiszocális apóka rám nézett, felragyogott az arca, és elkezdett mesélni a nagyapja istállójáról, és az ötéves gyerekként beszívott tej-és szénaszagról. Egyetlen illat 100 évre röpítette vissza őt az időben, és olyan emléket hozott vissza a tudattalanból, amit senki és semmi nem tudott volna onnan előbányászni!” 

„A fizetésemelésnek szaga van”

Zólyomi Zsolt, a magyar „orr”, a francia Isipca parfümakadémián valaha diplomát szerzett egyetlen magyar parfümőr belvárosi üzletében ülök, ahova évente több százan térnek be, hogy egy személyes tanácsadás keretében segítsen nekik megtalálni a megfelelő illatot. Ha hinni lehet a legendáknak, – ahogy a 104 éves bácsi esetében is –, nagyon mélyre tud menni egy-egy ilyen, látszólag szakértői beszélgetés, én pedig pont ezekre a feltáruló titkokra vagyok kíváncsi. Arra, hogy mit vált ki belőlünk egy-egy rég elfeledett illat, mit árul el rólunk a természetes testszagunk, és hogy ha ez ennyire fontos érzéki terület, vajon miért nem használjuk jobban?

Hirdetés

Azért, mert bár a szaglás a legősibb érzékünk – a mama hasában is legelőször szagi ingerek érnek minket –, úgy vagyunk megalkotva, hogy ezeket az ingereket előbb dolgozza fel az agy, mint hogy a kéregbe jutnának, tehát a tudattalan feldolgozási területen ragadnak – válaszol egyből a kérdésemre Zólyomi Zsolt. – Tehát akármilyen fontos információt kapunk is a szaglás által, az agyi tevékenységünk miatt a legnehezebben tudatosítható érzékelés marad. Persze a tudattalan feldolgozás is feldolgozás, és a szagi élmény akkor lép titokban működésbe, mikor az első lassúzás közben eldöntjük, hogy még jobban belehajlunk a másik karjába, vagy a tánc végén azt mondjuk: Oké, szerintem majd keressük egymást! Soha nem fogjuk tudni megmondani igazán, hogy az objektív tényeken túl mi vitt az egyik vagy a másik irányba, mert azt nem az agyunk, hanem a testünk döntötte el – pontosabban a testünk tudattalan szagi információi, emlékei.

De miket tárol a tudattalanunk szagi emlékként?

Minden jelentős érzelmi behatást. Az első szex, a tengerben való boldog úszás, vagy a motorbalesetünk szagi környezetét. És akármilyen hihetetlen, de azért nem mész el a lassúzás után azzal a lánnyal vagy sráccal, vagy azért szakítasz vele pár hónap után, bár minden passzolni látszik, mert az ő szagi vegyületei között van egy aprócska molekula, ami téged arra a szagi behatásra emlékeztet, amit akkor éreztél, amikor 6 évesen leestél a nagyid almafájáról, és eltörted a csuklód.

De ez nem csalóka? Mert ha jól tudom, minden befolyásolja a testszagunkat: az, ha előző nap nagyot buliztunk, vagy egész nap a gép előtt ültünk, vagy hogy édesanyánk kórházba került. Tehát lehet, hogy az adott napi testszagom csak arra a napra vonatkozik…

Nem, nem, dehogyis. Ezt azzal a kérdéssel tudom legjobban szemléltetni, hogy a kiskutyád beenged a lakásba, ha matt részegre ittad magad, vagy fizetésemelést kaptál? Persze, hogy beenged. Pedig mind a kettőnek hatása van a szagodra. A természetes testszagunk az egy állandó illatsáv, amin belül vannak ugyan görbék, de az összhatás teljesen állandó. Az életkor, egy súlyos trauma, egy betegség picit elmozdíthatja ezt a sávot, és akkor más lesz a görbe átlaga, de a görbétől jobbra és balra attól még te leszel. A kutyusod felismer. Egyébként pont akkor választunk magunknak jó parfümöt, ha az nem elfedi, hanem felerősíti a természetes testszagunkat, kiemeli a pozitív kémiai összetevők, és csökkenti az esetlegesen negatívak hatását.

És miért van az, ha valaki nem tud igazán jó illatot választani magának, vagy kifejezetten rosszat választ?

Mert az emberek többsége nem gondolkodás-orientáltan éli az életét. Ami nem azt jelenti, hogy buta, hanem hogy természettől eredően lusta. Mindannyian alapvetően lusták vagyunk, te is az vagy és én is, szeretjük a készen kapott dolgokat, csak hát a minőségi, önazonos élethez nem árt felülírni ezt az eredendő lustaságot. A legtöbben illatot választani is lusták, inkább hagyják magukat befolyásolni a társadalmi elvárások, a reklámok, a mindennapi rutin által. Például: szeretem a Burberry márkát, Burberry a táskám, az alsónadrágom, akkor a parfümöm is legyen az. Vagy: a szomszédasszonyon milyen jó ez az illat, nekem is ez kell, illetve tudom, hogy ezzel a parfümmel a haverom minden nőt felszedett, akkor én is ezt veszem. Ebből következik, hogy 4 emberből 3 olyan parfümöt használ, ami nem jó a bőrére, de úgy nagyjából édes, nagyjából gyümölcsös, tetszik a reklámja, és meggyőzzük magunkat, hogy ez jó nekünk. A lustaság és az önbecsapás azonban megbosszulja magát, mert lehet, hogy faorrú városlakóként nem is érezzük rosszul magunkat az adott illattal, de hosszú távon egy nem megfelelő illat nagyon megzavarhat lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy attól, mert mi magunk nem érezzük ezt a diszkomfortot, mások nagyon is érzik, és nem fogjuk érteni, mi történik a kapcsolatainkkal. Sem az üveg, sem a parfümöt hirdető modell alapján nem szabad illatot választani, mert ami kémiailag nem működik, az lelkileg sem fog.

Akkor mégis hogy válasszunk parfümöt?

Úgy, hogy álljunk a tükör elé, és őszintén fogalmazzuk meg magunknak, kik vagyunk, milyenek vagyunk valójában, és tegyük fel azt a két kérdést, ami az én tanácsadásaimon is elhangzik: mire keressük az illatot, és mit akarunk vele üzenni magunkról a világnak. Ez bizony önismeret, amit nem lehet megspórolni. Egy 100 milliós üzletet meg lehet nyerni felfelé a liftben, s mindaz, ami utána a tárgyaláson történik, csak a dolog 20 százaléka. De ehhez az kell, hogy az illető üzletember, aki egy fontos üzletkötéshez keres illatot, a legapróbb tárgyalástechnikai részletig el tudja nekem mesélni, mit akar, és tudja azt is, hogy milyen típusú, milyen nemzetiségű üzletfelekkel áll szemben. Van, aki azzal érkezik hozzám, hogy túlpörögtem, nem tudok leállni, elsodor a munka, egy olyan illatot szeretnék, ami egy kicsit lecsendesít, ami elindítja a befelé figyelést. Vagy azzal, hogy figyelj, fel tudok szedni csajokat, de én most feleséget keresek. Segíts, hogy ne az egyéjszakás lányok ragadjanak rám, hanem azok, akik hosszú távon gondolkodnak. Az illatunk kommunikál, üzenetet közvetít, oda-vissza hat, csak tudni kell, hogy mit akarunk kezdeni vele.

És mi van, ha valaki nem tudja? Leül veled szemben, és tulajdonképpen teljesen félrevezető dolgokat mond, mert nem ismeri önmagát?

Meg fogja ismerni (nevet). Én nem verbális, megkonstruált sztorikra vagyok kíváncsi, hanem illatemlékekre, amiket nagyon nehezen lehet kontrollálni, mert a tudattalanból törnek elő. Ugyan se pszichológus, se pszichiáter nem vagyok, de néha az az érzésem, hogy erősebb lelki élmények buknak ki előttem, mint náluk a rendelőben. Vannak vidám, vannak hitetlenkedős pillanatok – Úristen, hát nem is hittem volna, hogy én erre emlékszem! –, és igen, van, hogy valaki elsírja magát, amikor egy illat hatására előrobban belőle egy évtizedek óta elnyomott, fájó emlék. Én alapvetően illatokat tervezek egy laborban, és olyankor emberkerülő, introvertált elmebeteg vagyok, ezért a szakmám legszebb részét jelentik ezek a beszélgetések, amikor látom, tapasztalom, hogy az illataim hatással vannak emberekre. Egyébként az sem baj, ha a vendég egy-egy illat kapcsán képtelen szavakba önteni az érzéseit. Van ilyen. Rengeteg belső élményt nem tudunk verbálisan megfogalmazni, nincsenek rá szavaink, de nekem nincs is szükségem rá. Elég, ha látom a küszködést és a metakommunikációs jeleket. Asszociációkat gyűjtök: ha egy illat után többet kell gondolkozni egy másodpercnél, ha nem jön egyből az illatélmény, az engem már nem is érdekel, mehetünk tovább.

Van egy családi barátunk, aki amióta az eszemet tudom, ugyanazt a parfümöt használja, szerintem legalább 25-30 éve. Ha belépek egy helyiségbe, már lehet tudni, hogy ő ott van-e vagy nincs, az illat tulajdonképpen őt szimbolizálja. Ezek szerint nem kell minden célhoz és alkalomra új parfümöt választani, vannak életre szólóak is, nem?

Nézd, én semmi mellett nem teszem le a voksom, mindenkinek a saját személyisége szerint kell megtalálnia a saját illatait. Lehet, hogy úgy kezeljük a parfümjeinket, mint a ruhatárunk darabjait, minden alkalomra megvan a megfelelő – és lehet, hogy egynél maradunk egész életünkre. De ennek az utóbbinak, az úgynevezett signature illatnak van egy veszélye, ezt más témában magamon is látom, hadd meséljem el. A családom képtelen eltalálni az ízlésemet, ezért évek óta azt játsszuk, hogy kapok tőlük valamit szülinapomra vagy karácsonyra, amit egyből vissza is adok, vagy visszaváltok, levásárolok stb. Tavaly az ikertesóm vett nekem egy taxisárga kapucnis pulcsit, ami a rossz ajándékok közül is hab volt a tortán, de tényleg, annyira nem az én ízlésem. Szokás szerint kértem volna el a számlát, de a tesóm kivételesen megmakacsolta magát, és azt mondta: Tudod, mit? Most nincs számla. Ezt a pulcsit most megtartod. Hogy hordod, kidobod vagy elajándékozod, tök mindegy, de ez most a tiéd marad. Aztán jött egy hűvösebb nyári este, és mivel ez a kapucnis pulcsi egy vastagabb darab, gondoltam, jól van, felveszem. És csodák csodájára kiderült, hogy van egy olyan énem is, aki szeret kapucnis pulcsiban lenni, így aztán most már néha felveszem, és élvezem a megszokotton túli érzést. Pontosan így vagyunk mindannyian az illatokkal is. Ugyan az évek alatt stabillá vált az illatízlésünk, mégis: nincs nagyobb öröm, mint felszínre hozni valami passzív tudást magunkról, és ezzel egy kis bátorságot gyűjteni az életre. Van olyan, hogy valaki háromszor tesz vissza egy illatot, nem, nem, sehogy sem jön be neki, nem, ő ilyet nagyon nem… De nekem valahogy szöget üt a fejembe, hogy mélyen ez az illat nagyon is ő, csak elnyomja magában ezt az énrészt, nem akarja elfogadni, máshoz szokott hozzá, fél az ismeretlentől, és bár háromszor visszautasította, csak belekeverem a legvégső változatokba is. Az eredmény szinte mindig ugyanaz: negyedjére próbálva az illatot felderül az illető arca, és kijelenti, hogy igen, megtaláltuk, ez ő! Te pedig akkor adtál neki egy új egyéniségmozaikot, új utat nyitottál neki saját magához.

Ha már új utak… Szerinted mik azok a kihasználatlan területek, ahol hasznosítani lehetne az illatélmények tudatalatti hatását?

Ami egyből felmerül, az a piaci szegmens. Nemrégiben a legnagyobb magyar bank felkérésére terveztem olyan illatot, amely a bankfiókokban szétpermetezve megbízhatóságot és nyugalmat sugároz. De ha egy utazási irodát betöltünk az alpesi hegyek illatával, szinte biztos, hogy mindenki, aki csak azért érkezik, hogy sítúrákról érdeklődjön, foglalni is fog. Persze, pont ezért, ezzel a típusú felhasználással nagyon óvatosan kell bánni. Amit viszont sokkal előremutatóbbnak és fontosabbnak tartok, az a gyógyászati célú törekvés. Fantasztikus lenne, ha a pszichológusok és parfümőrök között elindulna valamilyen fajta együttműködés, szerintem a pszichológiai terápiákban mindenképpen helye van az „illateljárásoknak”. Rehabilitációs területen már vannak is jó példák. Több franciaországi gyerekkórház dolgozik együtt nagy parfümcégekkel, mert rájöttek, hogy egy kisgyerek gyógyulását fel lehet gyorsítani az otthoni szagi környezet megteremtésével. Ha a kórterembe, ahol heteket kell eltöltenie, oda van varázsolva a mamaillat vagy a kedvenc otthoni öblítő szaga, az megkönnyíti az orvosok munkáját. 

Az interjú megjelent a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában

Hirdetés
Hirdetés