Előfordult már veled, hogy kristálytisztán emlékeztél valamire, de kiderült, hogy tévedsz? Talán egy filmrészletre emlékeztél rosszul, talán egy gyermekkori emlékről derült ki, hogy mások szerint nem lehet valóságos.
Ez mindannyiunkkal megesik időnként, sőt az emlékezetkutatók szerint jóval gyakrabban, mint ahányszor fény derül rá. De hogy lehet ez? Hogyan emlékezhetünk olyasmire, ami valójában meg sem történt?
A memória tökéletlensége nem egy modern felfedezés, őseink hétköznapjait is minden bizonnyal színesebbé tették az emlékezeti torzításokból adódó nézeteltérések... Noha az ember akár évezredekkel ezelőtt is felfedezhette a memória ezen furcsaságát, természetes, hogy megbízhatónak tartjuk az emlékeinket, és manapság is teljesen kézenfekvőnek tűnik számunkra, hogy memóriánkban a múltbéli események tökéletes lenyomatához férünk hozzá. Ez az elképzelés azonban téves... Elizabeth Loftus a 70-es években kezdte pályafutását a kísérleti pszichológiában, ekkor az úgynevezett téves értesülési hatást vizsgálta. Számtalan kísérlettel mutatta meg, mennyire képlékenyek az emberek emlékei... bebizonyította, hogy megfelelően meggyőző állításokkal akár a semmiből is lehetséges részletes, valósnak tűnő emlékeket elültetni az emberek fejében - az emlék felidézésekor az emberek elképzelik a szituációt, és ezek az elképzelt helyzetek aztán beszivároghatnak az emlékezetbe. Más kutatócsoportok azt találták, hogy az emlékek meghamisításához az is elég lehet, ha egy másik ember elég meggyőzően állít valamit, ami meg sem történt.
A kilencvenes évek vizsgálatai tehát összességében bebizonyították, hogy az emlékezet igen képlékeny. Ha eléggé meggyőzően állítják egy múltbéli esemény valódiságát, akkor bárki elhiheti a hazugságot – idővel pedig maga színezi ki a saját szájíze szerint, anélkül, hogy akár csak sejtené a trükköt...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 1. számában olvasható
