Jelenlegi hely

A „zugtanuló”

valójában a könyvtár egy eldugott sarkában tanulással töltötte az egész hétvégét

Vajon mikor van nagyobb esélye annak, hogy egy diák 5-ös osztályzatot kap a dolgozatára: (a) amikor sokat tanul rá, vagy (b) amikor keveset? És melyik diákot gondoljuk okosabbnak: aki (a) kevés tanulással 5-öst kap, vagy amelyik (b) sokat készült, és így szerzett 5-öst? Amennyiben Ön mindkét kérdésre az (a) választ gondolja helyesnek, nemcsak hogy egyetért a legtöbb ember (és így pedagógus) véleményével, de egyszeriben annak a diáknak a helyében is találja magát, aki azzal a nehéz helyzettel szembesül, hogy tanuljon-e a közelgő dolgozatra, vagy ne.

 

Szerző: 

Valószínűleg kevesen vitatkoznának azzal a kijelentéssel, hogy az iskola időnként rendkívül fenyegető közeg a diákok számára. Képességeiket mind tanáraik, mind társaik előtt demonstrálniuk kell, ezzel pedig kockáztatják, hogy tehetségtelennek, sőt butának bélyegzik őket. Értelemszerűen a legjobbnak látják ezt elkerülni. A gond az, hogy a fentiekhez hasonló nehéz döntési helyzetekkel szembesülve (ezek nem is feltétlenül tudatosulnak) a diákok gyakran olyan „megoldásokat” választanak, amik a megfigyelő (szülő vagy tanár) számára igen problémásak. Ilyen lehet például a dolgozatra való nem tanulás.

Sikerdinamikák

A siker kapcsán megélt büszkeség annál nagyobb, minél több energiát fektettünk bele az adott dologba, ugyanakkor a tanárok értékelik, amikor diákként sokat készülünk a közelgő megmérettetésre – érvel Covington (1992). Ezek alapján nincs is probléma, hiszen ha tanul a diák, mindenki boldog. Sajnos a dolog nem ilyen egyszerű, mert minél többet tanul a diák, annál kevésbé tűnik okosnak. Ez könnyen érthető, ha az osztály „stréberére” gondolunk, aki minden órára készül. Az ő eredményei a sok erőfeszítés révén mintegy elértéktelenednek, hiszen ki ne tudna jó jegyet szerezni, ha szorgalmasan tanulna!? Az igazi kunszt az, amikor valaki tanulás nélkül éri el ugyanezt! Ennek bizonyításához diákokat arra kértek, döntsenek két siker-forgatókönyv között aszerint, hogy melyiket tartják inkább kívánatosnak: (1) kiváló képességekkel vagy (2) gyenge képességekkel, illetve (1) sok erőfeszítéssel vagy (2) kevés erőfeszítéssel szeretnének-e sikert elérni. Talán könnyű kitalálni, hogy mindkét esetben az első lehetőség volt vonzóbb. Na de mi történik akkor, amikor aközött kell dönteni, hogy a sikert inkább a (1) kiváló képességek vagy a (2) sok erőfeszítés révén szeretnék-e elérni? A diákok ebben az esetben az első lehetőséget részesítették előnyben, ami megmagyarázza, hogy a tanulók a jó jegy érdekében tett erőfeszítéseiket esetenként miért kénytelenek elrejteni. Covington példaként egy olyan diákot mutat be, aki arról panaszkodik a dolgozat vagy vizsga előtt, hogy nem volt ideje készülni, valójában azonban a könyvtár egy eldugott sarkában tanulással töltötte az egész hétvégét. Covington „zugtanuló”-ként („closet achiever”) leírt diákja kivételes elismerésre számíthat, amennyiben jó jegyet kap, ha pedig rosszat, képességeinek megítélését védi az a tény, hogy „hiszen nem volt ideje tanulni”.

Kudarcdinamikák

A kudarc kapcsán is hasonló a helyzet. Covington és Omelich (1979) egy másik vizsgálatukban arra kérték a diákokat, rangsoroljanak kudarceseményeket aszerint, hogy mekkora szégyent élnének át közben, illetve mennyire derülne ki belőlük, hogy esetleg buták. Négy kudarc-forgatókönyvet kellett sorba állítaniuk: (1) kevés tanulás kifogással párosul (pl. „beteg voltam”), (2) kevés tanulás kifogás nélkül, (3) sok tanulás kifogással párosul (pl. „rossz fejezetet tanultam”), valamint (4) sok tanulás kifogás nélkül. A kutatás eredményei szerint a diákok akkor érezték magukat a leginkább szégyenteljesnek és butának, amikor sok tanulás mellett kaptak rossz jegyet, és még kifogásuk sem volt. A vizsgálat további részében pedagógusoknak kellett ugyanezeket a kudarceseményeket rangsorolniuk aszerint, hogy mennyire tartják őket büntetendőnek egy diák részéről. A tanárok természetesen a keményen tanuló nebulókat értékelték a legpozitívabban, míg elfogadhatatlannak és büntetést érdemlőknek ítélték a nem készülőket. Tehát az a viselkedés, amit a diák a leginkább fenyegetőnek és elfogadhatatlannak tart, az a legelfogadhatóbb a tanár szempontjából. Az iskolások egyszeriben szemben találják magukat azzal a helyzettel, hogy dönteniük kell a tanári (és szülői!) büntetés és a kedvező képességbeli ítéletek között. A zugtanulók éppen ezt a választási helyzetet igyekeznek elkerülni azzal, hogy valójában mindkét dolognak eleget tesznek: tanulnak a büntetés elkerülésének érdekében ÉS képességeik megítélése sem csorbul azt hangoztatva, hogy nem készültek.

Nota bene!

Ahogy a fentiekben láttuk, a pedagógusok pozitívabban értékelik a felkészült diákot, és többet büntetik azt, aki nem igyekszik – akár sikerrel, akár kudarccal végződik a dolog. Érthető ez a tanárok részéről, hiszen nem lehet mindenki kivételesen okos, gyakorolni viszont bárki tud. A diákok szemszögéből nézve viszont erőfeszítést tenni rendkívül kockázatos vállalkozás, hiszen sok tanulással mind a jó, mind a rossz jegy megszerzése presztízsvesztéssel jár: aki tanulás nélkül szerez jó jegyet, az okosabb, mint aki sokat tanult, és aki sokat készülve kap rossz jegyet, az butább, mint aki nem tanult. A legveszélyesebb kombináció a sok erőfeszítés és a csúfos kudarc párosítása, hiszen ez egyenes út a tehetségtelen címkéhez.

Nagy a tét, amennyiben a diáknak számítanak ezek az értékelések. Márpedig a kutatások alapján a legtöbb diáknak nagyon is számítanak, hiszen a személyes jóllétük jóval nagyobb mértékben függ attól az érzéstől, hogy mennyire tartják őket zseniálisnak, mint a jegyeiktől. Ezzel ellentétben a szorgalmasnak bélyegzés sajnos alig járul hozzá a pozitív érzelmek megéléséhez.

Vajon mikor kezdik el az emberek érzékelni azt, hogy az erőfeszítés és a képesség különbözőképpen járul hozzá a teljesítményhez? Nicholls (1984) a gyermekkortól kezdődően négy fejlődési fázist különített el. Az első szakaszban, vagyis az óvodáskorban a gyerekek nem tesznek különbséget képesség és erőfeszítés között: aki igyekszik, az okos. A kisiskolás korúaknál (2. fázis) a két fogalom továbbra sem nagyon különbözik, viszont a siker elsődleges okaként az erőfeszítést jelölik meg. 10-12 éves korban (3. fázis) a képességről már mint önálló tényezőről gondolkodnak, de azt az optimista nézetet továbbra is vallják, hogy erőfeszítéssel minden képességbeli hiányosság kiegyenlíthető. 13 éves korra (4. fázis) az erőfeszítés szerepe leértékelődik, és a kiváló képesség önmagában elegendőnek gondolt tényező lesz a siker eléréséhez, ugyanakkor annak hiánya önmagában elegendő a kudarchoz.

Nem minden az tehát, aminek látszik. Érdemes ezek fényében újragondolni a „semmirekellő” diák esetét, hiszen elképzelhető, hogy egyszerűen csak fontosabbak neki a kedvező képességbeli ítéletek, mint a tanári büntetés vagy a jó jegy – mint ahogy a legtöbb diák esetében ez valóban így is van (lásd feljebb). Ezért is hangsúlyozzuk, mennyire fontos számításba venni annak lehetőségét, hogy a „lusta” diák éppen hogy nagy jelentőséget tulajdonít annak a területnek, amire látszólag magasról tesz.

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. április–májusi számában
ezekről olvashat:

2021 áprils–május

  • Mit kockáztatunk, mit kockázathatunk?

    Erkölcsi dilemmák járvány idején

  • Yalom és a pandémia

    avagy egzisztenciális kérdések napjaink krízishelyzetében

  • Fény és árnyék a személyiségben

  • Szex a karantén alatt

    avagy hogyan hat szexuális életünkre a pandémia?

  • „Most jót akarsz nekem vagy rosszat?”

    Szándéktulajdonítás a párkapcsolatokban

  • Az egyik fülemen be… és a másikon is!

    Testvérkonfliktusok

  • Mi történt a zenével?

  • „Csak akarnod kell, és meggyógyulsz!”

    A beteghibáztatás csapdája és a kiút keresése

  • Elveszett és megtalált realitás

    A virtuális valóság alkalmazásának lehetőségei a demencia elleni harcban

  • Újrakezdők

    Szingli apák, akik újra párt keresnek

  • Az agy folyton mesterkedik valamiben

  • Siker, csillogás – és ami mögötte van…

    A divatipar egészségkárosító hatásai

  • Macskapszichológia a karantén idején

  • Ha egyszer vége lesz…

    A járvány hatásairól – Tari Annamária, dr. Demetrovics Zsolt, Dr. Gyarmathy Éva, dr. Vizin Gabriella

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Ez az időszak kitörölhetetlen nyomot hagy mindannyiunk életében.

"Intézkedésre és kényszerítőeszköz használatára jogosult, közfeladatot ellátó személy”.

Július végéig összesen 1409 fő adta be jelentkezését a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészség

Milyen lehetőségeket kínál a krízis a pedagógia számára és milyen feladatokat kell megoldani a korszerűbb oktatás meg

Most az lehet a kérdés, hogy miként alakul át a tanári szerep, ha a tanítás teljes egészében átkerül a digitális plat