Jelenlegi hely

Pedig olyan jól megvoltunk…

Ott állnak egy teljesen új helyzetben, és nincsen stratégiájuk a „békeidőre”.

A párkapcsolatok olykor rejtélyesnek tűnő okokból futnak zátonyra. Bejáratott kapcsolatban élő, összeszokott emberek új – akár a korábbinál jobb – élethelyzetbe kerülnek, és ettől egyszerre minden megváltozik.

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé. Mi történik ilyenkor, és mit lehet tenni a kapcsolat megmentéséért?

Kivel vagyok én összezárva?!

A koronavírus sok minden más mellett a párkapcsolatoknak is ártott. A kényszerű összezártság és a viszonylagos tétlenség mindenki számára új helyzetet jelentett, amit leginkább azok a házasságok, párkapcsolatok sínylettek meg, melyeket már eleve gondok terheltek. Bár pontos adatok még nem állnak rendelkezésre, a szakemberek a válások számának növekedését jósolják a korlátozások teljes feloldása után. Ennek első számú oka az, hogy a rossz házasságban élők a karantén alatt nem tudták alkalmazni azokat a technikákat, amelyekkel addig elviselhetővé, de legalábbis fenntarthatóvá tudták tenni a kapcsolatot. Az összezártság miatt nem volt rá mód, hogy félrevonuljanak – például munkába járjanak –, s így a minimális szintre szorítsák le a párjukkal töltött időt, az egymással való kommunikációt, és ezzel együtt a konfliktusok kialakulásának esélyét. Sokan a tétlenség hónapjaiban átgondolták életüket, a számukra fontos célokat, és arra a – lelkük mélyén már régóta érlelődő – következtetésre jutottak, hogy ki kell lépniük kapcsolatukból. A karantén tehát felnagyította, nyilvánvalóvá tette a már meglévő párkapcsolati problémákat, de önmagában nem tette tönkre az amúgy jól működő kapcsolatokat. Vannak azonban olyan élethelyzetek, melyek erre is képesek!

A te sikered az én kudarcom

Réka egy ritka nyelvet tanult az egyetemen. Még diákkorában férjhez ment a nála jó tíz évvel idősebb Ignáchoz, aki mérnökként már elismert szakembernek számított, és jó állása volt egy nagyvállalatnál. Réka a diploma megszerzése után nyelvtanárként helyezkedett el egy főiskolán, majd bekapcsolódott a tanszéken zajló kutatómunkába. Publikációi jelentek meg, hamarosan tanársegéddé nevezték ki, nemzetközi konferenciákon tartott előadásokat. Ignác mintha nem örült volna mindennek. Amikor Réka megpályázott egy ösztöndíjat, Ignác határozottan kijelentette, megtiltja, hogy felesége elutazzon az országba, melyet kutat. Réka azonnal beadta a válókeresetet.

Ignác féltékeny volt Réka sikereire? Talán igen, de a helyzet ennél bonyolultabb. Úgy tűnik, Ignácnak nem egyszerűen társra volt szüksége, hanem olyan valakire, aki mellett nagynak, okosnak, tapasztaltnak érezheti magát, aki függ tőle, és akit „bölcsen irányíthat”. A kapcsolat jól működött, mert Réka eleinte természetes módon beleillett ebbe a szerepbe, ám  amikor karrierje beindult, már egyre kevésbé volt az a gyámolításra szoruló kismadár, akire férje vágyott. Ignácnak szüksége volt egy gyengébbre, hogy erősnek érezhesse magát, és amikor felmerült, hogy neki kellene alkalmazkodnia, neki kellene hozzáigazítania pályáját felesége karrierjéhez, a lehetőség elfogadhatatlan volt a számára, hiszen romba döntötte volna a saját férfiúi jelentőségéről kreált képet. A házaspár olyan új helyzetbe került, ahol a korábbi, bevált viszonyulási módok használhatatlanná váltak, újakat pedig nem voltak képesek kialakítani.

A családi ház felépül, a házasság összeomlik

Biztos, hogy az éveken át tartó építkezés sok konfliktussal jár, de azért ilyenkor másról is szó lehet. Például arról, hogy a pár két tagja egy „projektre szerződött” – bár ennek valószínűleg ők maguk nincsenek tudatában. A nagy feladat meghatározta együttműködésük jellegét, a munkamegosztásukat, és amikor elkészült a nagy mű, egyszerre csak ott állnak egy teljesen új helyzetben, küldetés nélkül, és nincsen stratégiájuk a „békeidőre”.

Sok évvel ezelőtt egy gyermek- és ifjúságvédelmi intézetben dolgoztam pszichológusként, ahol feladataim közé tartozott a nevelőszülő-jelöltek vizsgálata is. A jelentkezők között jellegzetes csoportot alkottak azok a párok, akik a húszas éveik elején kötöttek házasságot, majd gyerekeik születtek, akiket remekül fölneveltek, és akik – szintén a húszas éveik elején – maguk is megházasodtak és elköltöztek. A szülők pedig 45-50 évesen, erejük teljében ott találták magukat a kiürült házban, és nem tudták folytatni a gyereknevelést, ami addig az életük volt, és amiben – joggal – nagyon sikeresnek érezték magukat. Ezek a házaspárok kiváló nevelőszülők lettek, és úgy gondolom, nemcsak a náluk elhelyezett gyerekeket mentették meg, hanem saját kapcsolatuk boldogságát is. Felismerték, hogy a gyerekeik kirepülése utáni új helyzetben nem érzik jól magukat, és nem várták meg, hogy az üresfészek-szindróma letargiája megmérgezze a mindennapjaikat. Inkább visszakormányozták életüket a „hazai pályára”, és a gyereknevelés újrakezdésével folytatódhatott a házasság sikertörténete.

Kultúrák találkozása

Előfordul, hogy egy pár mindkét tagjának van határozott stratégiája egy új élethelyzetre – csak éppen más és más… Angol ismerősöm, nevezzük Margaretnek, több mint tíz évig élt együtt egy dél-amerikai férfival, akit hazájában politikai tevékenysége miatt elfogtak, megkínoztak, ám sikerült az Egyesült Királyságba menekülnie. A pár egy évtizeden át összhangban élt, majd amikor gyermekük született, összeházasodtak. „Ekkor jött a hideg zuhany” – meséli Margaret. „Amíg nem voltunk házasok, udvariasan, lovagiasan bánt velem, mert én voltam a barátnője, akit ő vendégül lát a házában. Amikor viszont összeházasodtunk, azonnal átváltott patriarchális stílusra, ami az ő hazájában az elfogadott norma, én viszont nem bírtam elviselni. Esténként alig vártam, hogy elaludjak, és ne kelljen arra gondolnom, milyen kapcsolatban élek.” A házasság nem sokkal később válással végződött.

Noha ez az eset speciálisnak tűnik, ha kicsit általánosabban nézzük, nagyon is tipikus problémát jelez. Egy pár harmóniában élhet mindaddig, amíg nem kerülnek olyan helyzetbe, melynek kezelésére mindketten a világszemléletükbe mélyen beágyazódott, eltérő stratégiát éreznek megfelelőnek. Ideális esetben a különböző vélemények természetesen szembesíthetők, és kialakítható egy mindkét fél számára elfogadható kompromisszum. Azonban nagyon alapvető kérdések esetén – és ilyen a házastársi együttélés értelmezése is – felmerülhet, hogy a kapcsolat „megmentése” nem igényel-e olyan mértékű önfeladást, ami már nem éri meg.

Mire szerződtél?

A jól működő kapcsolatok váratlan felbomlásának hátterében gyakran az áll, hogy a két fél nincs tisztában azzal, „mire is szerződött”. Általában azt gondolják, hogy egymás szeretetére, tiszteletére alapozva kötöttek szövetséget azért, hogy jóban-rosszban kitartsanak egymás mellett. Ez sokszor valóban így is van, és ezek a kapcsolatok a legtartósabbak, mert ilyenkor nem az az elsődleges, hogy a pár mit csinál, hanem az, hogy együtt csinálják. Jöhet bármilyen új helyzet, a kiindulás mindig az, hogy együtt akarnak lenni, és ennek alapján keresnek valamilyen megoldást a problémákra, krízishelyzetekre.

Gyakori azonban, hogy a párt alkotó két ember konkrét „lelki szolgáltatásokat” vár el egymástól: legyen, aki felnéz rá vagy akire támaszkodhat, legyen, aki mellett falkavezérnek vagy hercegnőnek érezheti magát. Ez önmagában még nem gond, mert ha mindkét fél hozza a tőle elvártakat, a kapcsolat működhet harmonikusan. Ám ha a pár egyik vagy mindkét tagja olyan új helyzetbe kerül, amelyben már nem tudja betölteni a kimondatlanul is rá osztott szerepet, akkor – anélkül, hogy észrevenné – felrúgja az egyezséget, és a kapcsolat borul.

Ha egy párkapcsolat rejtélyes módon romlani kezd, fel kell tárni, nincsenek-e a háttérben olyan, nem tudatos elvárások egymás iránt, melyeket a felek valami miatt már nem tudnak teljesíteni. Ezt egyébként egy kívülálló – például párterapeuta – általában sokkal könnyebben átlátja, mint az, aki benne van a kapcsolatban. Ezután pedig el kell gondolkodni, hogy van-e esély egy új szerződés megkötésére.  Tud-e a két ember olyasmit adni egymásnak, ami minden új helyzetben megőrzi régi értékét?

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. április–májusi számában
ezekről olvashat:

2021 áprils–május

  • Mit kockáztatunk, mit kockázathatunk?

    Erkölcsi dilemmák járvány idején

  • Yalom és a pandémia

    avagy egzisztenciális kérdések napjaink krízishelyzetében

  • Fény és árnyék a személyiségben

  • Szex a karantén alatt

    avagy hogyan hat szexuális életünkre a pandémia?

  • „Most jót akarsz nekem vagy rosszat?”

    Szándéktulajdonítás a párkapcsolatokban

  • Az egyik fülemen be… és a másikon is!

    Testvérkonfliktusok

  • Mi történt a zenével?

  • „Csak akarnod kell, és meggyógyulsz!”

    A beteghibáztatás csapdája és a kiút keresése

  • Elveszett és megtalált realitás

    A virtuális valóság alkalmazásának lehetőségei a demencia elleni harcban

  • Újrakezdők

    Szingli apák, akik újra párt keresnek

  • Az agy folyton mesterkedik valamiben

  • Siker, csillogás – és ami mögötte van…

    A divatipar egészségkárosító hatásai

  • Macskapszichológia a karantén idején

  • Ha egyszer vége lesz…

    A járvány hatásairól – Tari Annamária, dr. Demetrovics Zsolt, Dr. Gyarmathy Éva, dr. Vizin Gabriella

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A pandémia és a szigorú korlátozások alaposan felforgatták megszokott életünket, így markáns hatással bírnak a szexualitásra is.  

A tartós összezártságban a párok olyan új tulajdonságokat ismerhetnek meg egymásban, amit normál életvitel mellett ne

Hogyan található meg a kényes egyensúly a romantika és az informatív kommunikációs gesztusok között?

Az elsődleges cél nem önmaga bemutatása, hanem a másik érzékeny pontjainak becserkészése.

Manapság az intimitást általában egy emberrel, a partnerünkkel éljük meg – ebből a szempontból az érzelmi és fizikai

Jó kis ellenszenves mondás ez, olyasféle, amitől rögtön kinyílik a bicska az ember zsebében.