Jelenlegi hely

Mindenért az anya a hibás?

Nem mindenért az anyánk a hibás - hogy saját életünkben mennyire tudunk harmonikusak és boldogok lenni, azért felnőttként már csak mi magunk tehetünk

„Minden bajom okozója az anyám!” – gyakran hallani ezt a mondatot felháborodott barátnőnk, ismerősünk szájából, és ilyenkor óhatatlanul felmerül: lehet-e mindenért a szüleinket felelőssé tenni? 

Amennyiben egy gyerek életéből hiányzik a feltétel nélküli, biztonságot nyújtó időszak, elképzelhető, hogy egész életében ezt a meg nem kapott, de folyamatosan vágyott állapotot fogja keresni barátságaiban, párkapcsolataiban. Hajlamos lesz arra, hogy függő, kiszolgáltatott helyzetekbe kerüljön, csak azért, hogy egy kis biztonságot, melegséget kapjon – sokszor méltatlan helyzetekbe hozva magát kergeti a reményt, hogy egyszer felnőttként majd megkaphatja azt, amit gyerekként nélkülöznie kellett. A fájdalmas és elfogadhatatlan tény azonban az, hogy ez soha nem fog megtörténni…

A gyerekkor ugyanis nem visszahozható, nem bepótolható. Számos nehézségünk, szomorúságunk, szorongásunk forrása az, hogy ezt nem tudjuk, nem merjük, nem akarjuk elfogadni. Újra és újra belefutunk ugyanazokba a csapdákba, ördögi körökbe. Mindig rossz partnert választunk, akikről egy idő után kiderül, hogy ugyanaz velük a baj (isznak, bántalmaznak, elhanyagolók, lusták stb.), újra és újra megalázott, méltatlan helyzetbe kerülünk a munkahelyünkön, azt érezzük, hogy mindig mindenki kihasznál bennünket, hogy az élet összeesküdött ellenünk.

Amikor már elviselhetetlen mértékű az a rossz érzés és szenvedés, amit hétköznapi helyzeteinkben nap mint nap meg kell élnünk, , egyre inkább nőhet bennünk a vágy, hogy ezt egyszer s mindenkorra megszüntessük. Sokan ezért terápiás segítséget keresnek, de a várt gyors enyhülés és egyértelmű válaszok helyett sokszor előjöhetnek fájdalmas emlékek, élmények – gyakran az anyánkkal, illetve a vele való viszonyulásunkkal kapcsolatban. Ez sokkolóan hathat és ijesztő lehet, de egyben egyfajta „aha élményhez” is juttathat. „Na igen, hát ezért vagyok képtelen megélni a nőiességemet, mert amikor miniszoknyát húztam, az anyám lehurrogott, hogy inkább vegyek fel bő nadrágot, mert a szoknya borzalmasan fest az ó-lábaimon.”

Ezek a felismerések fontosak, mert választ adhatnak az azidáig érthetetlen jelenségekre, azokra a dolgokra, amik „csak úgy” megtörténtek velünk, amiket átéltünk – anélkül, hogy értettük volna, miért.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. április–májusi számában
ezekről olvashat:

2021 áprils–május

  • Mit kockáztatunk, mit kockázathatunk?

    Erkölcsi dilemmák járvány idején

  • Yalom és a pandémia

    avagy egzisztenciális kérdések napjaink krízishelyzetében

  • Fény és árnyék a személyiségben

  • Szex a karantén alatt

    avagy hogyan hat szexuális életünkre a pandémia?

  • „Most jót akarsz nekem vagy rosszat?”

    Szándéktulajdonítás a párkapcsolatokban

  • Az egyik fülemen be… és a másikon is!

    Testvérkonfliktusok

  • Mi történt a zenével?

  • „Csak akarnod kell, és meggyógyulsz!”

    A beteghibáztatás csapdája és a kiút keresése

  • Elveszett és megtalált realitás

    A virtuális valóság alkalmazásának lehetőségei a demencia elleni harcban

  • Újrakezdők

    Szingli apák, akik újra párt keresnek

  • Az agy folyton mesterkedik valamiben

  • Siker, csillogás – és ami mögötte van…

    A divatipar egészségkárosító hatásai

  • Macskapszichológia a karantén idején

  • Ha egyszer vége lesz…

    A járvány hatásairól – Tari Annamária, dr. Demetrovics Zsolt, Dr. Gyarmathy Éva, dr. Vizin Gabriella

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Tehetünk-e arról, ha nincs bennünk elég szeretet? Vagy tehetünk bármit is azért, hogy legyen?

Azt állítjuk, hogy nincsen olyan személyiség, amelyiknek ajánlott vagy nem ajánlott vállalkozás indítása.

Az elsődleges cél nem önmaga bemutatása, hanem a másik érzékeny pontjainak becserkészése.

Az ilyen emberekre jellemző a grandiózus, egocentrikus gondolkodás, a kiváltságosság-tudat és a dominancia. Úgy gondolják, felsőbbrendűek másokhoz viszonyítva...

Az ábrándozás, fantáziálás, álmodozás teljesen hétköznapi jelenségek - de hogyan lehet megkülönböztetni a normál mértékű fantáziálást a patológiás álmodozástól? 

Általában a perfekcionista emberről azt feltételezzük, hogy kívül-belül rendben van: tökéletes a ruházata, lakásában