Jelenlegi hely

Mindenért az anya a hibás?

Nem mindenért az anyánk a hibás - hogy saját életünkben mennyire tudunk harmonikusak és boldogok lenni, azért felnőttként már csak mi magunk tehetünk

„Minden bajom okozója az anyám!” – gyakran hallani ezt a mondatot felháborodott barátnőnk, ismerősünk szájából, és ilyenkor óhatatlanul felmerül: lehet-e mindenért a szüleinket felelőssé tenni? 

Amennyiben egy gyerek életéből hiányzik a feltétel nélküli, biztonságot nyújtó időszak, elképzelhető, hogy egész életében ezt a meg nem kapott, de folyamatosan vágyott állapotot fogja keresni barátságaiban, párkapcsolataiban. Hajlamos lesz arra, hogy függő, kiszolgáltatott helyzetekbe kerüljön, csak azért, hogy egy kis biztonságot, melegséget kapjon – sokszor méltatlan helyzetekbe hozva magát kergeti a reményt, hogy egyszer felnőttként majd megkaphatja azt, amit gyerekként nélkülöznie kellett. A fájdalmas és elfogadhatatlan tény azonban az, hogy ez soha nem fog megtörténni…

A gyerekkor ugyanis nem visszahozható, nem bepótolható. Számos nehézségünk, szomorúságunk, szorongásunk forrása az, hogy ezt nem tudjuk, nem merjük, nem akarjuk elfogadni. Újra és újra belefutunk ugyanazokba a csapdákba, ördögi körökbe. Mindig rossz partnert választunk, akikről egy idő után kiderül, hogy ugyanaz velük a baj (isznak, bántalmaznak, elhanyagolók, lusták stb.), újra és újra megalázott, méltatlan helyzetbe kerülünk a munkahelyünkön, azt érezzük, hogy mindig mindenki kihasznál bennünket, hogy az élet összeesküdött ellenünk.

Amikor már elviselhetetlen mértékű az a rossz érzés és szenvedés, amit hétköznapi helyzeteinkben nap mint nap meg kell élnünk, , egyre inkább nőhet bennünk a vágy, hogy ezt egyszer s mindenkorra megszüntessük. Sokan ezért terápiás segítséget keresnek, de a várt gyors enyhülés és egyértelmű válaszok helyett sokszor előjöhetnek fájdalmas emlékek, élmények – gyakran az anyánkkal, illetve a vele való viszonyulásunkkal kapcsolatban. Ez sokkolóan hathat és ijesztő lehet, de egyben egyfajta „aha élményhez” is juttathat. „Na igen, hát ezért vagyok képtelen megélni a nőiességemet, mert amikor miniszoknyát húztam, az anyám lehurrogott, hogy inkább vegyek fel bő nadrágot, mert a szoknya borzalmasan fest az ó-lábaimon.”

Ezek a felismerések fontosak, mert választ adhatnak az azidáig érthetetlen jelenségekre, azokra a dolgokra, amik „csak úgy” megtörténtek velünk, amiket átéltünk – anélkül, hogy értettük volna, miért.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. december–2021. januári számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Az eltűnt ember nyomában, avagy az indulatkezelés művészete

  • Van-e önmagunkkal szemben kötelességünk?

  • Miénk-e a sorsunk?

  • Amikor csak a bizonytalanság biztos

  • Mire termett az ember?

  • „Nem tudok élni nélküle”? A passzív-agresszív partner

  • Az evés rejtett örömei

  • Csak a kezemet figyeljék! Mi a közös a pszichológusokban és a bűvészekben?

  • Hogyan hat a zenetanulás gyermekem agyára?

  • Hopp, most épp jól érzed magad! A well-being terápia

  • Álmodozni jó? A fantáziavilág fogságában

  • „Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?” Oktatás a járvány közepén

  • Életünk a korona idején

    Beszélgetés Kozma-Vízkeleti Dániellel és Kapitány-Fövény Mátéval

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Általában a perfekcionista emberről azt feltételezzük, hogy kívül-belül rendben van: tökéletes a ruházata, lakásában

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.

Gondoltál már arra, hogy amikor dühösen rákiabálsz valakire, valójában főnököddé teszed az indulatodat – indulatoddal

Érzelmileg – általában véve és kapcsolataikban egyaránt – alig-alig terhelhetők, ezzel egy időben viszont rendkívül s

A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért...

A diagnosztizáltan major depresszióban szenvedő gyermekek körében nagyon magas arányú az öngyilkos magatartás.