Jelenlegi hely

Mindenért az anya a hibás?

Nem mindenért az anyánk a hibás - hogy saját életünkben mennyire tudunk harmonikusak és boldogok lenni, azért felnőttként már csak mi magunk tehetünk

„Minden bajom okozója az anyám!” – gyakran hallani ezt a mondatot felháborodott barátnőnk, ismerősünk szájából, és ilyenkor óhatatlanul felmerül: lehet-e mindenért a szüleinket felelőssé tenni? 

Amennyiben egy gyerek életéből hiányzik a feltétel nélküli, biztonságot nyújtó időszak, elképzelhető, hogy egész életében ezt a meg nem kapott, de folyamatosan vágyott állapotot fogja keresni barátságaiban, párkapcsolataiban. Hajlamos lesz arra, hogy függő, kiszolgáltatott helyzetekbe kerüljön, csak azért, hogy egy kis biztonságot, melegséget kapjon – sokszor méltatlan helyzetekbe hozva magát kergeti a reményt, hogy egyszer felnőttként majd megkaphatja azt, amit gyerekként nélkülöznie kellett. A fájdalmas és elfogadhatatlan tény azonban az, hogy ez soha nem fog megtörténni…

A gyerekkor ugyanis nem visszahozható, nem bepótolható. Számos nehézségünk, szomorúságunk, szorongásunk forrása az, hogy ezt nem tudjuk, nem merjük, nem akarjuk elfogadni. Újra és újra belefutunk ugyanazokba a csapdákba, ördögi körökbe. Mindig rossz partnert választunk, akikről egy idő után kiderül, hogy ugyanaz velük a baj (isznak, bántalmaznak, elhanyagolók, lusták stb.), újra és újra megalázott, méltatlan helyzetbe kerülünk a munkahelyünkön, azt érezzük, hogy mindig mindenki kihasznál bennünket, hogy az élet összeesküdött ellenünk.

Amikor már elviselhetetlen mértékű az a rossz érzés és szenvedés, amit hétköznapi helyzeteinkben nap mint nap meg kell élnünk, , egyre inkább nőhet bennünk a vágy, hogy ezt egyszer s mindenkorra megszüntessük. Sokan ezért terápiás segítséget keresnek, de a várt gyors enyhülés és egyértelmű válaszok helyett sokszor előjöhetnek fájdalmas emlékek, élmények – gyakran az anyánkkal, illetve a vele való viszonyulásunkkal kapcsolatban. Ez sokkolóan hathat és ijesztő lehet, de egyben egyfajta „aha élményhez” is juttathat. „Na igen, hát ezért vagyok képtelen megélni a nőiességemet, mert amikor miniszoknyát húztam, az anyám lehurrogott, hogy inkább vegyek fel bő nadrágot, mert a szoknya borzalmasan fest az ó-lábaimon.”

Ezek a felismerések fontosak, mert választ adhatnak az azidáig érthetetlen jelenségekre, azokra a dolgokra, amik „csak úgy” megtörténtek velünk, amiket átéltünk – anélkül, hogy értettük volna, miért.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 4. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Mindenért az anya a hibás?

    „Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

  • Illúziók fogságában

  • Mi az, ami még értékes?

  • KANAPÉ

    „Nem kell mindig mindent tudni”

    Interjú dr. Németh Dezsővel

  • Csodagyerekek

  • Nagyi, a szuperhős

    „Egy humán „rejtély” evolúciós magyarázata

  • A rendes ember mítosza

  • Transzgenerációs minták a párkapcsolatban

  • Mérgező pozitivitás ¬– avagy hello kittys ragtapasz a lábtörésre

  • A kóros nárcizmus a személyiségzavarok erdejében

  • Szorongás: rosszból is megárt a sok

  • VRelaxáció – avagy a semmittevés művészete

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Idén júliusban jelent meg a hír, hogy Laurent Simons belga-holland csodagyerek 11 éves korában fizikusi alap

A „rendes emberről” minden család kialakít egy narratívát - ez a mitikus alak hús-vér valójában nem létezik, de szell

A különböző osztályozó rendszerek elég sikeresen írják le a lényeget, a nagyzásosságtól az irigységig, az arroganciát

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és

Mit kezdjünk a bennünk lévő két, látszólag ellentétes erővel? Mit kezdjünk az emelkedettebb és az alantasabb személyiségvonásainkkal?

Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés.