
Kevés olyan szó létezik, amelyről ennyi félreértés keringene szerte a világban. Többnyire együttérzésként szokták emlegetni.
Mit is jelent az együttérzés? Képes vagyok együttérezni olyan emberrel, aki általam soha meg nem élt helyzetet tapasztalt meg? Hogyan lehet empatizálni valakivel, aki például valamilyen fóbiában szenved, olyanban, amellyel kapcsolatban semmilyen saját, megélt élményem sincs? Na és, ha van? Vajon ugyanazt az élményt ugyanúgy éljük meg? Egy válás valaki számára felszabadulás, másnak traumatikus élmény...
Milyen a jó empátia? Elfogadó. Megértő és megérintő. Művészet, amely azonban elsajátítható. Muszáj mindig hangsúlyoznunk, hogy tudjuk, mit érez a másik ember? Ez kell az empátiához? Nem. Az empátia őszinte. Ha nem tudom, mit érezhet a másik, nyugodtan mondhatom: „Fogalmam sincs, ez milyen nehéz lehet”. Mert ez az igazság. A társam ilyenkor érzi, hogy ha nem is tudom teljes mértékben átérezni a helyzetét, de – amennyire tőlem telik – megpróbálom, és őszinte vagyok. Ha nem tudom elképzelni sem, mit érez a másik, akkor azt kell kifejeznem... Nem biztos, hogy megoldásra van szüksége annak, akivel empatizálunk. Lehet, hogy csak azt szeretné, valaki értse meg, milyen helyzetben van. Ha ezt megtapasztalja, a megoldást talán már önmaga is képes megtalálni, egyszerűen azért, mert úgy érzi, nincs egyedül. Néha egy-egy empatikus mondat sokkal többet jelent, mint egy hosszú vigasztalás.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 3. számában olvasható
