Jelenlegi hely

Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

Kellemes, mindennap örömet szerző dolgokról kellene végleg lemondanunk

A kormányok, ha nagy nehezen is, elkezdtek foglalkozni a széndioxid-kibocsátás csökkentésével, az azonban különösen aggasztó, hogy az egyes emberek mennyire nem hajlandóak semmit tenni az éghajlat megóvásának érdekében. 

Miért van ez így, milyen pszichológiai okra vezethető vissza, hogy a klímakatasztrófa miatti aggodalom nem képes megváltoztatni mindennapi magatartásunkat?

Először is a probléma az egyén számára alig érzékelhető, sőt az éghajlat melegedése még kellemesnek is tűnhet, hiszen jobb az idő és kevesebbet kell fűtésre költeni. De ha sikerül is racionális érvekkel megértetni az emberekkel, hogy végzetes folyamat indult el, amit meg kell állítani, akkor jön az igazi gond: az elvárt magatartásváltozás hatalmas mértékű. Az embereknek alapvetően változtatniuk kellene közlekedési, utazási, étkezési, vásárlási szokásaikon, át kellene állniuk másfajta tisztítószerekre és kozmetikumokra, sőt másképpen kellene gondozni kertjeiket is. Bizonyára létezik egy olyan, különösen tudatos, elkötelezett réteg, amely erre hajlandó, de az átlagember valószínűleg így gondolkozik: „Most tényleg menjek rollerrel a munkahelyemre, hogy kisebb legyen a karbonlábnyomom és segítsek megvédeni New Yorkot a megemelkedő tengerszinttől, amikor az USA-ban az öt legnagyobb számban eladott személyautó közül mind az öt nagy fogyasztású terepjáró?” Reklámpszichológiai szempontból katasztrófa, hogy az egyének részéről elvárt áldozat eredménye nem látható, és ez egyébként a legjobb esetben is csak annyi lehet, hogy évtizedek múlva sem változik jelentősen a földi légkör hőmérséklete...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 2. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé.

Különösen a nagy mellre jellemző, hogy számos tekintetben árucikként kezeli és fetisizálja a nyugati média.

Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.

Mit tehet a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az? 

A szülői hatalom fenntartásának, gyakorlásának eszköze általában a pénz, amivel függőségben tudja tartani a gyermeket, a serdülőt, a fiatal felnőttet.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a média által sulykolt szépségideál kedvezőtlenül hat a saját testünkkel való elégedettségre, és ebből adódóan önértékelésünkre, lelki közérzetünkre...