Jelenlegi hely

Anorexia, bulimia, obezitás

Az anorexia, a bulimia és a túlzott obezitás az egészség végleges elveszítésével járó megbetegedések

Mindenki ismeri azt a túlsúlyhoz kapcsolható hiedelmet, hogy a kövérség és a jókedv édestestvérek – vagyis, hogy aki túlsúlyos, az vidám. 

Mindenki ismeri azt a túlsúlyhoz kapcsolható hiedelmet, hogy a kövérség és a jókedv édestestvérek – vagyis, hogy aki túlsúlyos, az vidám. Persze, mindjárt más a helyzet, ha saját súlyfeleslegünkről beszélünk. Mások kedélyt fakasztó zsírpárnácskáit magunkon bánatzsírnak mondjuk, a boldogtalanság és szeretethiány pótlékainak.

Vajon ezek csak női hisztériák, vagy férfigondok is? Felteszem, egyből rávágnánk, hogy női, hiszen minden külsőnkkel kapcsolatos elégedetlenség csakis női bolondéria lehet. Így volt ez úgy harminc-ötven évvel ezelőtt, de ez a következtetés ma már nem állja meg a helyét. A nő sovány akar lenni, a férfi atléta-ideál.

Az evészavar fő megjelenési formái

Anorexia nervosa

„Ideges étvágyhiány”, „súlyfóbia”, olyan extrémen alacsony kalóriabevitel, ami már az egészséget veszélyezteti. Felborulnak a szervezet pszicho-biológiai rendszerei, sok esetben kórházi (pszichiátriai vagy belosztályon történő) kezelés szükséges. Az anorexia a súlyos pszichés zavarok tárgykörébe tartozó betegség. A gyógyszerek melletti kiegészítő kezelésként egyéni és családterápia javasolt. Lényeges javulást hozhat a viselkedésterápia (családon kívüli kontroll, evésnapló) és analitikus úton a tünetek szimbolikájának megfejtése, érzelmi megértése.    

Bulimia

„Farkaséhség”, túlevési rohamok, önhánytatás, túlzásba vitt testedzés, hashajtóhasználat… A tünetek a környezet előtt sokáig rejtve maradhatnak. Az önhánytatások miatt a fogzománc belső felszíne sérül, ezért előfordul, hogy a bulimia gyanúja elsőként a fogorvosokban merül fel.

Obezitás

Egyfelől esztétikai kérdés, másfelől viszont komoly egészségügyi vonatkozásai vannak. Hátterében állhat egy egyszerű, a mozgásszegény életmóddal együtt járó túlevés, de lehet mögötte komoly anyagcsere- és/vagy hormonbetegség, valamint pszichés-mentális zavarok. Az egészségtelen életmód következményei viszont kiváltó okai lehetnek az említett megbetegedéseknek, elsősorban az inzulinrezisztenciának és a vele járó 2-es típusú cukorbetegségnek. Az életmód meghatározója a kedélyállapotoknak (jó közérzet, kondíció hiánya, ami önbizalomhiánnyal jár, depresszió stb.), a kedélyállapotok viszont visszahatnak az életmódra. Sokszor úgy érezzük, hogy nincs erőnk a változtatáshoz, különösen akkor, ha rossz hangulatban vagyunk. Annyit azonban mindig tehetünk, hogy a táplálék minőségére, összetevőire odafigyelünk (megfelelő vitaminok bevitele, fehérje, szénhidrát, zsírok helyes arányának megválasztása). 

Társuló rendellenességek

Az anorexia és a bulimia számos pszichés rendellenességgel társul: túlzott fokú maximalizmus, önhibáztatás, indulatkezelési nehézségek, álladó szorongás, öngyilkossági gondolatok/kísérlet, önsebzés, alkoholizálás, lopás-kényszer.

Terápiás lehetőségek

A gyógyszerszedés és diéta-tartás mellett kiegészítő kezelésként egyéni és család-terápia javasolt. Lényeges javulást hozhat a viselkedésterápia (családon kívüli kontroll, evésnapló) és analitikus úton a tünetek szimbolikájának megfejtése, érzelmi megértése. Figyeljünk egymásra! Az anorexia, a bulimia és a túlzott obezitás az egészség végleges elveszítésével járó megbetegedések.     

(PR-cikk)

Share

Ez is érdekelhet

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt...

Ön gondolkodott már a szülői posztolás kockázatairól?  A gyerekekről való meggondolatlan posztolás súlyosan sértheti a magánélethez való jogukat, és sajnos gyakran alapot adhat...

A kétezres évek eleje óta a férfiaknál csaknem öt, a nőknél három évvel nőtt a születéskor várható élettartam

A sikeres alkalmazkodás során új képességekre tehetünk szert, nagyobb önismeretet és komoly sikerélményt nyerhetünk.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

A szexuális zavarok ritkán jelentkeznek önálló problémaként. Jellemzően valamilyen pszichés vagy testi megbetegedés kísérő tünetei, akár gyógyszer-mellékhatás részjelenségei is...