Jelenlegi hely

Traumatizáló önkéntesség. Lehetséges?

legfontosabb az elhivatottság

A koronavírus felbukkanása után életünk alaposan megváltozott. Felforgatta mindennapjainkat, rengeteg új szokást tanultunk, és tömérdek új élethelyzetben találtuk magunkat a világjárvány óta. 

Hatalmas mértékű lelassulásnak lettünk részesei, olyannak, amelyre soha nem is mertünk volna gondolni. Ellenben az egészségügyben nem a lassulás, hanem épp ellenkezőleg: a felgyorsulás, pörgés jellemző. A világ legjobban megszervezett rendszerei sem voltak felkészülve egy ilyen mértékű járványra. Egyik pillanatról a másikra leterhelődött az egészségügy, így elengedhetetlen és nélkülözhetetlen volt az önkéntesek toborzása és alkalmazása.

Magyarország március 18-án, hét nappal a hivatalos világjárvány-minősítés után kezdte el az önkénteseket toborozni. Főképp a végzős orvostanhallgatókat, vagy más egészségügyi hallgatókat (ápolás és betegellátás) várták. A magyar egészségügy mellett más szervezetek is várják a jelentkezőket, hogy a rászorulókon segítsenek.

A jelenlegi helyzetben a jelentkezőknél nélkülözhetetlen a rugalmasság, szívósság, alkalmazkodóképesség, de a legfontosabb az elhivatottság. Olyan helyzetekben találhatják magukat, amelyekben addig egyáltalán nem volt részük, így a megküzdési mechanizmusok kifejezetten „életbevágóak”. Feladataik közé tartozik a különböző védőfelszerelések kiosztása, terjesztése, közösségekkel, idősekkel, magukat ellátni nem képesekkel való együttműködés, ezek segítése, vagy akár a lelki segítségnyújtás.

Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a segítők egy része a járvány elleni harcban kiegészítő szerepet kap, melyben nem találkozhatnak komoly lelki megterheléssel. Azonban az önkénteseket a lélegeztetőgépek használatára, lélegeztetett betegek ellátására, egyéb ápolási feladatokra is kiképezhetik. Ide az egészségügyi hallgatókat várják, hisz ők már rendelkeznek valamilyen előzetes egészségügyi tudással. Az önkéntesek itt olyan beteggel is találkozhatnak, akik élet-halál között lebegnek. Ezek a képek megrázóak lehetnek.

Az önkétességnek számos előnye van, mert olyan tapasztalatokat tudnak szerezni a fiatal résztvevők, melyeket az egyetemen, az elméleti oktatás során nem tudnának elsajátítani. A tapasztalat mellett szakmai kapcsolatrendszerüket is tudják bővíteni, mely segíthet a szakmai előmenetelükben. A felelősség is kisebb, így a debilizáló stressz sem jelenthet problémát. Az idősebb korosztály számára is kifizetődő lehet az önkéntesség, hiszen ezáltal a társadalom aktív résztvevőjének érezhetik  magukat.

Mi történik akkor, ha egy megterhelő eseménnyel találkozik a segítő? Lehet-e nehézsége, hátránya az önkéntességnek?

A segítők különböző problémákba ütközhetnek, a kellemetlenségektől egészen a komoly stresszhelyzetekig. Az önkéntesek munkájuk után semmilyen pénzbeli járandóságot nem kapnak, így számukra a pozitív visszacsatolás a legfontosabb. Ez lehet egy mosoly, egy köszönöm, egy ajánlás. Ez jöhet mind a rászoruló, mind a fogadó szervezet munkatársai részéről. Ha ezek elmaradnak, és az önkéntes úgy érzi, hogy nem becsülik meg  a munkáját, az hosszabb távon a motiváció csökkenéséhez, esetleg kilépéshez vezethet. Könnyen megteheti, mivel nem a megélhetése függ tőle, és a szerződést bármikor felmondhatja…

Előfordulhat az is, hogy a munkáját a rászorulók elutasítják, vagy akár ellenségesen viszonyulnak hozzá. Ennek hátterében a rászoruló által érzett szégyen is lehet, ugyanis nem könnyű  feldolgoznia azt, hogy ilyen helyzetbe került. A jelenlegi bizonytalanságot nehéz lehet elviselni mindannyiunk számára, a különösen érintettek számára meg főleg. Esetleges kulturális különbségek is vezethetnek problémákhoz az önkéntes és a segítséget fogadó személy között.

Probléma lehet a fogadó szervezet – vagy jelen helyzetben az egészségügy – szervezeti felépítése, a munkatársak elkötelezettsége, befogadókészsége. Új helyzetet alakíthat ki esetünkben, ha olyan területre kerülnek önkéntesek, ahol eddig még nem volt kialakítva ennek a kultúrája. Hogyan osszák ki a feladatokat, a felelősség mennyire terheli őket? Érdekes lehet az is, hogy a segítők milyen időtartamra érkeznek? Ha rövidebb időre, akkor előfordulhat, hogy a személyzet nem fektet be nagy energiát az önkéntes megismerésére. Lényeges, hogy az önkéntest teljes értékű csapattagnak tekintsék, és kritikus helyzetekben is mérlegeljék a véleményét, amely mind elősegíti az önkéntes megbecsülését, beépülését a csapatba.

Esszenciális megismerni a volontőr elvárásait is. Az irreális elvárások miatt a jelentkező hamar csalódni fog a munkában. Helyzetünkben, ha valaki úgy jelentkezett, hogy betegeket szeretne ellátni és érezni, hogy fontos szerepet tölt be az egészségügyben, ennek ellenére előfordulhat, hogy a portán igazítja útba a betegeket. A nagy elvárások miatt csalódhat a munkában. Nehézséget szülhet, ha túl sok munkát osztanak ki a segítőre, amivel nem tud megküzdeni – de az is, ha túl keveset. Angliában az NHS-be jelentkezett önkéntesek azt nehezményezik  jelenleg, hogy alig keresik őket, vagy ha igen, akkor is szinte alig kapnak munkát.

A felsoroltak eddig inkább csak nehézségek voltak, de mi van akkor, ha valamilyen katasztrófa során vetik be az önkénteseket?

Előfordulhat, hogy egy természeti katasztrófa, vagy  esetünkben a koronavírus a toborzás kiindulópontja. Az itt átélt stressz lényegesebben megterhelőbb, mint a fent felsorolt problémák, akár rövid távon szorongáshoz vezethet. Erre jutott Dyregrov is 1996-ban, amikor egy norvég buszbalesetnél segédkező önkéntesek mentális állapotát hasonlította össze a szakképzett dolgozókéval. Ezek alapján az önkéntesek sokkal rosszabb eredményeket értek el egy PTSD-kérdőíven, mint a professzionális dolgozók. Elmondásuk szerint nehezebben dolgozták fel a történteket, illetve kevésbé érezték magukat felkészültnek a katasztrófára.

Helyzetünkben érdekes kérdés, hogy mi történne akkor, ha az ország belépne a tömeges megbetegedések szakaszába, és az egészségügyben dolgozó önkéntesek hirtelen rengeteg munkával találnák magukat?

Érheti trauma a segítőket?

Fokozottan figyelnünk kell az egészségügyben dolgozó önkéntesekre, ugyanis munkájuk során fokozott stresszhatásoknak vannak kitéve. A tetőtől talpig védőruhába beöltözött, kimerült személyzet, vagy a lélegeztetőgépre szoruló betegek mind-mind komoly rizikófaktorok lehetnek jelenünkben. Ezen helyzetek feldolgozásában komoly szerepet kap a reziliencia, amely  a nagyfokú alkalmazkodóképességet, a külső nehézségekkel való megküzdést jelenti. A rezilienciával rendelkező személy képes megküzdeni az őt ért stresszhatásokkal és csökkenti a mentális sérülékenységet. Masten 2001-ben személyiségjegyként értelmezte, mely kapcsolatban van az empátiával, optimizmussal, belső kontrollal és az én-hatékony viselkedéssel. Rutter 2007-ben ellenben sokkal inkább egy dinamikus, folyamatos interakciót feltételez a környezettel, melyben a személy sikeresen tud alkalmazkodni a nehézségekhez.

Nagy hangsúlyt kell, kellene fektetni az önkéntesek mentális állapotának előzetes, időközi és utólagos felmérésére, melynek segítségével elejét lehetne venni egy későbbi stressz-zavar kialakulásának, és így egy esetleges második hullámra a járványban már felkészültebben tudnánk reagálni.

Irodalom:

  1. https://www.apa.org/topics/trauma/
  2. http://real.mtak.hu/88778/1/A%20pszichol%C3%B3giai%20reziliencia%2C%20mint%20integr%C3%A1lt%20alkalmazkod%C3%B3%20rendszer.pdf
  3. https://mindsetpszichologia.hu/2019/01/28/reziliencia-es-megkuzdes/
  4. https://link.springer.com/content/pdf/10.1007/s11266-005-7724-0.pdf
  5. https://link.springer.com/article/10.1186/s12909-016-0618-0
  6. https://journals.lww.com/jonmd/FullText/2010/08000/The_Mental_Health_Impact_of_Volunteering_in_a.1.aspx
  7. https://www.theguardian.com/world/2020/may/03/nhs-coronavirus-crisis-volunteers-frustrated-at-lack-of-tasks
Share

Ez is érdekelhet

Korunk jellegzetes vonásai erősen befolyásolják a járványhoz való viszonyulásunkat, hétköznapjainkat, sőt, egymáshoz való viszonyulásainkat is.

Mik azok az események, történetek, amik olyan örömforrást jelentenek, amihez nem feltétlenül kell megnyerni a lottó ö

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján indult impulzivitás-kutatáshoz 18-35 éves fiatalok j

Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket.

A kétezres évek eleje óta a férfiaknál csaknem öt, a nőknél három évvel nőtt a születéskor várható élettartam

Mit tehetünk, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, ha egészségünket meg akarjuk tartani?