Jelenlegi hely

Csendre ítélve

Mikor merjünk csendben maradni, s mikor pörgessük fel külső-belső fordulatszámunkat?

A csend meghalt, s egy kongó lyuk maradt a helyén, melyben mindig akad valami zaj. Lassan csupán romantikus illúzió egy mély csend igazi lehetősége és megélése. 

Szerző: 

Az ingerek elárasztanak bennünket s szinte áthuzalozzák lelkünket.  A rossz érzés sokunknak garantált, mert mindig történik valami valahol, ahol ott kellene lennünk, persze folyamatosan lemaradunk valamiről... Ha pedig nem vesszük épp nyakunkba a várost, s nem szaladgálunk, mint a mérgezett egér, akkor otthon is megannyi zajszennyezésnek vagyunk és leszünk kitéve. Vegyük észre: mindig szól és világít valami. De véletlenül nem maradt ki a képletből egy fontos tényező? Mi lesz önmagunkkal? Pontosabban az önmagunkkal való találkozással!? Egy mentálhigiénés egyensúlyhoz ugyanis erre is szükség van. Persze nagyon egyénfüggő, hogy mennyi és milyen mélységű csend az optimális – de a csendtől való menekülés végül azt eredményezi, hogy elidegenedünk önmagunktól. Frázisokkal, népszerű szlogenekkel, idézetekkel töltjük meg azt az űrt, amit saját lelkünk nem-meghallgatása eredményezett. Közben érezzük, lenne erre őszintébb, személyesebb válaszunk is, de kinek van erre ideje manapság! Adódik egy mélyebb kérdés is: mitől félünk ennyire? Talán, hogy lelepleződünk önmagunk előtt: nem csupán kompromisszumokat kötöttünk, hanem megalkuvásokat követtünk el saját életünkkel szemben, s ezzel nem merünk szembesülni? A csendben ugyanis felszínre törhet bennünk ez is. Netán az egzisztenciális szorongás tényét hessegetjük el magunktól? S mindeközben sokszor még álszentek is vagyunk – a csend és az egyedüllét erejét osztjuk meg épp az Instagram- vagy Facebook-oldalunkon, ami önmagában egy paradox tünetjelenség...

Nem az a kérdés, csendben legyünk-e vagy maradjunk a hajszoltság zajánál, hanem hogy mikor merjünk csendben maradni, s mikor pörgessük fel külső-belső fordulatszámunkat? S tegyük mindezt úgy, hogy ki-ki – a kellő önismeret talaján – tudja magáról, milyen arányban van szüksége előbbire vagy utóbbira.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 1. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Korunk jellegzetes vonásai erősen befolyásolják a járványhoz való viszonyulásunkat, hétköznapjainkat, sőt, egymáshoz való viszonyulásainkat is.

Hogyan is állunk a „valósággal”? Miért szeretünk néha olyasmiben hinni, aminek kétes a valóságtartalma?

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikáján indult impulzivitás-kutatáshoz 18-35 éves fiatalok j

Nem elég azt éreznünk, hogy megértjük a másikat – ezt ki is kell fejeznünk ahhoz, hogy ő is érezze a megértésünket.

Most részt vehet az ELTE testi tudatosságról szóló kutatásában és eredményéről egyéni visszajelzést kaphat.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.