Mire figyeljünk? Mit csináljunk másképp?

• Engedjük el a múltat, ne rágódjunk.

Ne rágódjunk olyan múltbeli negatív eseményeken, amelyek valamikor régen történtek, és úgy érezzük, nem tudjuk túltenni magunkat rajta. Lehet ez egy válás, baleset, munkahelyi kudarc, bármi. Nyilván, ezek érzelmileg nyomot hagytak bennünk, de próbáljuk átkeretezni ezeket a valaha volt, negatív történéseket: tekintsünk úgy rájuk, mint amelyekből tanultunk, tapasztalataink gazdagodtak, s tanulságait fel tudjuk használni a jelenben és akár a jövőben. A múltbeli eseményeken való rágódás (rumináció) rengeteg energiát emészt fel, elvonja a figyelmünket a jelen történéseiről, és emiatt lemaradunk a pillanat pozitív élményeiről. Ha ezeket nem éljük meg, később ezeken is rágódni fogunk…

• Éljük meg a jelent.

A rumináció, de a jövő felé irányuló állandó vágyakozás is pont azt teszi lehetetlenné, hogy az adott pillanatot teljességében megéljük, s arra koncentrálva minden maximálisan kihozzunk belőle – legyen az egy ebéd, egy előadás, egy koncert vagy bármi más. Lassuljunk le, forduljunk kicsit befelé. Ekkor bizony rajtakaphatjuk magunkat, hogy vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőről fantáziálunk. És hol van a jelen? Bekapjuk az ebédünket, de délután már nem is emlékszünk, mit ettünk. Megünnepeljük a barátunk szülinapját, de nem tudjuk felidézni, milyen növények voltak a kertben. Mindennapi cselekvéseink sokszor robot üzemmódban történnek, és nem éljük meg a pillanatot, nem észleljük környezetünk apró részleteit, nem élvezzük az ízeket, nem szívjuk mélyen magunkba az illatokat. A velünk történt élményeket beengedjük, de rögtön el is engedjük. Nem hagyjuk, hogy átjárjanak bennünket és hogy pozitív érzelmekkel, érzésekkel töltsenek el minket. A mindfulness (a tudatos jelenlét) és a savoring (amit talán ’ízlelgetés’-nek lehetne lefordítani) olyan technikák, amelyek elsajátítása tartalmasabbá, pozitívabbá, élménytelibbé és nem utolsósorban boldogabbá tehetné minden percünket. Nem kell a múltat kitörölni, de nem is kell nagyobb hangsúlyt fektetni rá, mint a jelenre vagy a jövőre. Simogassuk a múltat, éljünk a jelenben és tekintsünk a jövőbe.

• Legyünk aktívak és közösségi emberek.

Számtalan tanulmány szól arról, hogy az aktív, produktív életet élő idősebb emberek tovább élnek, egészségesebbek, könnyebben megküzdenek a stresszel, boldogabbak, és gazdagabb társas kapcsolattal rendelkeznek. Mindez leginkább annak köszönhető, hogy fizikailag is aktívak maradnak. A dolgos munkaévek után újabb célokat találnak maguknak, és keresik azokat a lehetőségeket, amikor emberek között lehetnek. Vannak országok, ahol a nyugdíjazás után kezdetét veszi a második munkaélet – ez legfőképpen az önkéntes munkát jelenti. Több kutatás igazolta már, hogy ez növeli a jóllét-érzetet és a boldogságszintet. Emellett nem csak mentálisan, de fizikailag is egészségesebbek azok, akik valamilyen közösség részei – legyen az csapatsport, vallási felekezet, szabadidős klub, szakmai csoport vagy bármi más. A boldogság megkérdőjelezhetetlen forrásai a társas kapcsolatok.

• Fókuszáljunk a megoldásokra a problémák helyett.

Ha beragadunk a múlt történéseibe és emlékeibe, ha rágódunk az elmúlt dolgokon… nem visz előre bennünket. Ez a fajta orientáció és szemlélet a problémafókuszt erősíti bennünk. Mi lett volna, ha nem így vagy úgy történik. Ezerszer átgondoljuk, lejátsszuk magunkban ezeket, mint valami forgatókönyvet és keressük a problémák gyökerét. Ez természetesen néha szükséges is, de ne legyen kizárólagos működésmód. Ha nehéz, kihívást jelentő helyzetbe kerülünk, amit meg kell oldanunk, nem vezet mindig sikerre, ha csak a problémát elemezgetjük, boncolgatjuk. Adott egy helyzet, amin sokszor változtatni sem tudunk (pl. betegség, családtag halála). Gondoljuk át: tudok rajta változtatni? Van ráhatásom? Lehet, hogy nincs. Lehet, hogy részben vagy egészében van. Ilyenkor ne a probléma gyökerén rágódjunk, hanem keressünk megoldásokat. Vegyük számba belső és külső erőforrásainkat, amelyek a megoldások megtalálásában segíthetnek. Például vannak korábbi tapasztalataink, , amikor hasonló helyzeteket sikeresen megoldottunk. Lehet társas támogatásunk a megoldás keresésében. Használjuk fel ezeket, és arra fordítsuk energiánkat és erőforrásainkat, hogy egy jó (nem feltétlenül tökéletes) megoldást találjunk. Szükség esetén kérjünk segítséget – soha nem szégyen, ha egyedül nem megy.

• Találjunk új célokat, engedjük el az el nem érteket.

Életünk közepén sok változás történik, a magánéletünkben és munkánkban egyaránt. A gyerekek felnőnek, lassan elhagyják a családi fészket. A munkában már úgy tekintenek ránk, mint akik karrierjükben mindent elértek, amit akartak. Sokszor előbukkanhatnak a fiatalabb korunkban dédelgetett, meg nem valósult céljaink, , és ez rossz érzéseket, akár értéktelenség-érzetet kelthet bennünk. Ám az életközép pont arról szól, hogy addigi életünket újragondolva megvizsgálhatjuk, mely célok azok, amelyek még mindig lelkesítenek bennünket, amelyek mellett igazán el tudunk köteleződni, és amelyek értelmesen hozzájárulhatnak a még előttünk álló életszakasz sikerességéhez. Nem kicsi erőfeszítést, objektivitást, realitásérzéket kívánó feladat ez. Nem mindegy, mit tűzünk ki magunk elé: ne gondolkodjunk feltétlenül új karrierben, extrém, de meg nem valósult célokban. Az értelmes célok egyik ismérve – ami boldoggá és elégedetté tehet bennünket –, hogy olyan tevékenységeket foglal magában, amelyekkel jót teszünk. Elsősorban másoknak. Ennek egyik formája lehet a már említett önkéntes munka, a fiatalok érdekében végzett bármilyen segítő, támogató, közösségi tevékenység, az önzetlen és nonprofit feladatok felvállalása (pl. gyűjtés szervezése, környezetszépítés). A kutatások szerint az értelmes, jelentésteli célok mellett elköteleződő, életük derekán járó és idősebb emberek nemcsak motiváltak, energikusak, de mentálisan és fizikailag is egészségesebbek, ellenállóbbak a stresszel szemben, hosszabb ideig élnek és kognitív képességeik (gondolkodás, emlékezet stb.) is jobbak. Nem utolsósorban: boldogabbak, és empatikusabbak. Érdemes tehát feltenni magunknak a következő kérdéseket: „Miben vagyok igazán jó? Hogyan tudom ezt kamatoztatni mások érdekében? Mi olyat csináltam már, ami mentén olyan készségekre tettem szert, amit valamely jó ügy érdekében használni tudok?” Találjuk meg a válaszokat, aztán cselekedjünk.

• Fejlődő szemléletmód a rögzült helyett.

Miben hiszünk? Abban, hogy életünk determinált és tulajdonságaink és készségeink nem változtathatók – vagy abban, hogy mindezeket lehet fejleszteni? Lehet! De erőfeszítés szükséges hozzá.

Változni és változtatni csak úgy lehet, ha valamely cél mellett aktívan elköteleződve, erőfeszítést nem kímélve megyünk előre. Rögzült szemléletmód esetén minden eredményre és sikerre úgy tekintünk, mint ami született tehetség, rátermettség és adottságok következménye. Ami vagy van, vagy nincs. Ha nincs, akkor kár az erőfeszítésért, mert úgysem tudunk fejlődni, változni, mert adottságaink meghatározzák lehetőségeinket. Fejlődő szemléletmódban viszont a sikerre és a változásra úgy tekintünk, mint a folyamatos tanulás, az erőfeszítések által elért eredményekre. Tulajdonságaink, képességeink erőfeszítéssel megváltoztathatók, sőt, fejleszthetők. A nehézségekre úgy tekintünk, mint amelyek hasznunkra vannak, amikből tanulhatunk. Rögzült szemléletmódban állandó önigazolásokat keresünk, hogy bizonyítsuk rátermettségünket, képességeinket, tudásunkat – és nagyon rosszul érezzük magunkat, ha kiderül, van valami hiányosságunk vagy kudarc ér bennünket.

A fejlődő szemlélet alkalmazása tanulható, de fókuszváltást igényel. Oyan kérdéseket tegyünk fel magunknak, mint „Mit tanulhatok mindebből?”, „Hogyan tudok fejlődni?”. Az életközépi virágzásnak fontos pillére a fejlődő szemléletmód, hiszen ez hatással van a jövőbeni működésünkre, életünk minőségére, elégedettségünk alakulására, a produktivitásra és kapcsolatainkra. Életünk derekán, amikor akár teljesen új célokat állítunk fel és addig ismeretlen, de vágyott tevékenységekbe kezdünk, akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nincs tehetségünk, adottságaink hozzá – merjünk belevágni. Mi történhet? Nem sikerül? Tanulunk belőle és jöhet az újabb cél. Az erőfeszítés, a szorgalom, a kitartás és az elkötelezettség meghozza gyümölcsét – nem utolsósorban újat tanulhatunk önmagunkról.

• Kerüljük az összehasonlítgatást és legyünk hálásak.

A szomszéd füve mindig zöldebb. Nagyobb a háza. A volt évfolyamtársam többet keres nálam. A barátnőmet három év alatt már másodjára léptetik elő. Bezzeg én … A társas összehasonlítás természetes jelenség, azonban, ha túlzásba visszük, jócskán megkeserítheti az életünket. Lehetőleg kerüljük az ilyen összehasonlítgatást, hisz ha mindezen dolgokkal rendelkeznénk, akkor is mindig lenne valaki, aki jobb, szebb, gazdagabb, vidámabb, érdekesebb stb. nálunk. Sokfélék vagyunk, megszámlálhatatlanul sokszínű háttérrel. Sokkal inkább fókuszáljunk arra, amink van. Legyünk hálásak ezekért a dolgokért. Azért, hogy éppen senki nem beteg a családban, hogy van munkahelyünk, hogy a gyerekeink szépen nőnek, vagy, hogy finomra sikerült az ebéd. Nem kell ezeknek extrém vagy nagy jelentőségű dolgoknak lenni: hálásak lehetünk mindennapi életünk apró történéseiért: süt a nap és van egy kis szellő; kedvesen köszönt ránk az egyik kollégánk Ne feledjük, nemcsak nagy és jelentős dolgok számítanak fontosnak az életünkben. A hála gyakorlása boldogabbá tesz bennünket. Mert jó érzéseket kelt, pozitív érzelmeket indukál, és az a tudat, hogy esetleg másoknak is jót teszünk, jelentősen megemelheti a szubjektív jóllét-érzetünket. Ma már óriási szakirodalma van a hálának, s minden kutatási eredmény megerősíti, hogy a hála gyakorlásának megszámlálhatatlan pozitív következménye van.

• Ismerjük meg az erősségeinket és csináljuk többször azt, amit szeretünk.

Néha pont az életközépi szakaszban, a mérlegelés és egyenlegvonás közben jöhetünk rá, hogy nem feltétlenül azt csináltuk addig, ami igazán lelkesített volna bennünket, amiben jól éreztük volna magunkat, vagy ami igazi örömöt okozott volna. Nem feltétlenül bennünk van a hiba. Előfordulhat, hogy úgy alakult az élet- és pályagörbénk, hogy igazából tudatosan soha nem gondoltuk végig, mit is szeretnénk, miben vagyunk jók, mi az, amit élvezettel csinálunk. Akár a munkában, akár a privát életben. Nem tudatosult bennünk, mert talán nem a megfelelő visszajelzésekre és főleg nem a saját erősségeinkre támaszkodtunk, figyeltünk. Döntéseink nem mindig megalapozottak. Gondoljunk bele: gimnázium után elmegyek angol szakra, az egyetemre, mert angolból jó vagyok. Vagy éppen mérnök-informatikusnak, mert matekból mindig jók voltak a jegyeim. De vajon a jegyek egybevágnak a valódi érdeklődéssel? Azzal, amiben igazán jó tudok lenni? Olyan munkát, pályát választottam, ami lelkesít, amiben úgy érzem, megvalósítom önmagamat? Sok-sok nyitott kérdés… gondoljuk végig ezeket.

• Fedezzük fel az erősségeinket

A pozitív pszichológiában a karaktererősségek rendszerében van 24 erősség, amellyel mindenki rendelkezik, de mindenkinél van 4 vagy 5 olyan, amiben igazán kiemelkedik.  (A magyar nyelvű teszt itt elérhető, amihez regisztrálni szükséges: https://www.viacharacter.org/survey/Account/Register ).

Ezek sorrendje az életkor, az adott életszakasz vagy akár aktuális élethelyzet függvényében változhat, de az eléggé stabil, hogy melyek vannak a lista elején. Az erősségek azért fontosak, mert alapvető identitásunk részei, így a karaktererősségek mi magunk vagyunk. Talán furcsán hangzik elsőre. Az erősségeket fel lehet ismerni (sőt, fejleszteni!), de ehhez is tudatosság kell, amit segíthet az önmegfigyelés.

Kedves Olvasó, Ön tudja, mik az erősségei? És a társáé? A gyerekéé? A főnökéé? A kíváncsiság? A szeretet? A vezetési készség? A humor? A kitartás? A tanulás szeretete? Érdemes ezeket feltárni és átgondolni. Lehet, hogy eddig nem nagyon használtuk az erősségeinket. Persze lehet, hogy igen, és épp ezért voltunk boldogok a munkánkban és a magánéletben. Honnan lehet tudni, hogy használjuk őket? Ennek jele, amikor valami könnyedén, erőfeszítés nélkül megy; amikor azt érezzük, hogy „ez aztán tényleg én vagyok”; amikor ellenállhatatlan vonzalmat érzünk olyan tevékenységek iránt, melyek az erősségeinket mobilizálják, még akkor is, ha fáradtak, kimerültek vagyunk; amikor az erősséghez kapcsolódó feladatok mindig elkészülnek, nem kerülnek az elvégzendő feladatok listájára. És még sorolhatnánk…

Fedezzük fel tehát az erősségeinket, ha még nem vagyunk ezek tudatában – az életünk derekán sem késő, soha nem késő. Ha pedig már tudjuk, melyek azok, használjuk őket olyan gyakran, amennyire csak tudjuk. Keressünk akár új tevékenységeket, ahol alkalmazni lehet őket – sok örömöt, energiát adnak, továbblendítenek, és ezek az új élmények pozitívan hatnak ránk. Több lesz a sikerélmény, nő a szubjektív jóllét- és énhatékonyság-érzetünk, s boldogabbak leszünk. Mások is boldogabbak lesznek körülöttünk.

Zárszó

Rajtunk áll, hogy életközépi válságot vagy virágzást élünk meg. A döntés a kezünkben van. Ahogy láthattuk, számtalan eszköz áll rendelkezésünkre, hogy életünk második szakasza valóban örömteli, élvezetes, aktív és eredményes legyen. Fontos, hogy így legyen. Nem véletlen ennek felismerése a kutatók körében sem. Boldogabb, kiegyensúlyozottabb, produktívabb közép- és időskorúakkal a társadalom is pozitívabb képet fest. Nem utolsósorban a különböző egészségügyi kiadások egyéni, de társadalmi szinten is csökkenthetők. Az új irányzatok a ’healthy’ és ’positive’ ageing (egészséges és pozitív idősödés) fontosságát hangsúlyozzák. E fogalmak kapcsán nemcsak fizikai, de mentális egészségről is beszélünk. A pozitív idősödés/öregedés inkább életmód, mint létállapot. Ez az új tudományos, alkalmazott terület a negatív mentális állapotok (hiedelmek, gondolatok, attitűdök) káros hatásaival foglalkozik, de azzal a céllal, hogy felismerésükkel olyan eszközöket biztosítson (akár intézményesített formában), amelyekkel az idősödő egyének fizikai, mentális és pszichés egészségi állapota fenntartható és fejleszthető. A pozitív öregedés több mint filozófia – praktikus megközelítése annak, hogyan javítsuk az esélyeinket arra, hogy jobb életet éljünk, ahogy korosodunk. 

Életünk második szakaszába lépve szembesülünk – de szembesítenek is bennünket – azzal, hogy idősödünk, és sajnos sokszor olyan negatív címkékkel illetik ezt az életkort, mint „teher”, „hanyatló életszakasz”, „akiket majd el kell tartani”, „akiknek nincs semmi haszna már” … ezek a címkék tudat alatt is felszívódnak, és erőteljes, negatív belső meggyőződést alakíthatnak ki az öregedésről általában, de az egyén saját idősödéséről is. Mindez (a személyes élettörténettel színesítve) negatív mentális állapotokat eredményezhet, például depressziót, szorongást vagy apátiát és demotiváltságot, ami gátat szab annak, hogy későbbi éveiből az ember a legtöbbet kihozza. A pozitív idősödés szemléleti keretében a hangsúly azon van, hogy felismerjük a későbbi életszakaszok   pozitív aspektusait, kihívásokkal teli lehetőségeit, és azt, hogy az öregedéssel kapcsolatos gondolkodásunk és érzéseink jelentős hatással lehetnek egészségünkre és jóllétünkre életünk második fázisában.

Mi magunk döntünk, hogy erre a pozitív útra rálépünk vagy sem. Nem vagyunk egyedül és vannak eszközök, lehetőségek, amik ebben segíthetnek.

Irodalom

• Wethington, E. et al. Turning Points in Adulthood. In How Healthy Are We? A National Study of WellBeing at Midlife. Ed. Orville Gilbert Brim, et al. Chicago: University of Chicago Press, 2004. Chapter available online: http://www.midus.wisc.edu/findings/pdfs/270.pdf
• Tedeschi, R. G. & Calhoun, L. G. (2004). Posttraumatic growth: Conceptual foundations and empirical evidence. Psychological Inquiry, 15(1), 1–18.

Ajánlott könyvek

1. Jonathan Rauch, 2018. The Happiness Curve. Why Life Gets Better After  50. St. Martin’s Press.
2. Barbara Bradley Hagerty, 2016. Life Reimagined. The Science, Art, and Opportunity of Midlife. Riverhead Books.
3. Adam Grant, 2014. Give and Take. Why Helping Others Drives Our Success. Weidenfeld & Nicolson.
4. Robert A. Emmons, 2008. Thanks! How Practicing Gratitude Can Make You Happy. Houghton Mifflin.
5. Rick Hanson, 2018. Resilient. Find Your Inner Strength. Penguin Random House.
6. John B. Arden, 2010. Rewire Your Brain. John Wiley & Sons.
7. Jon Kabat-Zinn, 2016. Mindfulness for Beginners – reclaiming the present and your life. Sounds True Inc.
8. Linda Graham, 2013. Bouncing Back. Rewiring Your Brain for Maximum Resilience and WellBeing