Sajnos ez nincs így. Popper Pétert idézve – aki gyakran elmondta, az önismeretnek önmagában nincs gyógyító ereje – „egy önmagáról keveset tudó szorongó, neurotikus karakterből, ha elmegy önismeretbe, lesz egy önmagáról sokat tudó szorongó, neurotikus karakter”. Ezzel van a baj: ha elmegyek pszichológiai témájú előadásokra, lelkesen meghallgatok számos netes előadást, falom a különféle szakmai és félszakmai könyveket, akkor csak egyre jobb és jobb narratívám lesz arra, ami velem történik – de ettől még nem változik meg sem az életem, sem én magam. Sok évig tartó előadássorozatokon többször döbbenettel tapasztaltam, eltelt 5-6 év és még mindig ugyanott ül, megszokott helyén a változás után sóvárgó személy, a folyamatosan lelkes résztvevő, aki ír, jegyzetel, keresi, kutatja a változás helyes módszertanát. Mégsem történt semmi. A rendezők, szervezők legnagyobb neheztelésére hangoztatom: „Egy idő után ne járjatok már ilyen előadásokra!”

Miért? A válasz meglepően egyszerű: a kulcs a cselekvésé. Még egy tisztesen jó terápiában is a puszta felismerés, ráeszmélés megadja a rácsodálkozás eufóriáját, de mégsem hozza el a változás bizonyosságát. A csoda ugyanis nem a könyvekben, az előadásokon, a segítő beszélgetéseken vagy épp a terápiákban történik, dehogy. Az igazi csoda odakint a mezei hétfőkön, normál keddeken és sima szerdákon zajlik és szökken szárba abból a csírából, amit kétségkívül megkaphatunk egy-egy önismereti folyamatban. Ezek a közegek, hatások csupán katalizátorai, támogató kontextusai az önmagunkkal való hadakozásnak. Hadakozás ugyanis ez. Elmegyek a pszichológushoz, hogy megváltozzak, vagy javuljanak, erősödjenek az emberi kapcsolataim, hogy jobb egyensúlyba kerüljek a világgal valamint önmagammal, és így tovább. Ő, mármint a szakember, értem ül ott, én magamért megyek, s mégis kegyetlen csata veszi kezdetét. Minden rendszer önmaga fenntartására törekszik, így pszichés működésünk is, vagyis amikor találkozunk a lélek szubjektív igazságával, azt nem mindig könnyű befogadni...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 6. számában olvasható