Jelenlegi hely

Megbocsássunk-e az ellenünk vétkezőknek?

Vannak-e jóvátehetetlen vétkek?

A megbocsátásról mindannyian úgy tudjuk, hogy valami felemelő és nemes dolog. És sok esetben az ellentéte is igaz: megtagadni valakitől a megbocsátást kicsinyes cselekedet és gyenge jellemre vall. 

Szerző: 

De egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?

A dilemma egyik ága: ha egyszer leszögeztük, hogy a másik megengedhetetlenül viselkedett velünk szemben; hogy felelős és vétkes abban, amit tett; és ha mi emiatt – tegyük hozzá: teljes joggal – haragszunk és neheztelünk rá, akkor milyen változás késztethet bennünket arra, hogy mégis megbocsássunk neki? Erre azért első blikkre nem olyan nehéz válaszolni. Legtöbbször annak bocsájtunk meg, aki a viselkedésével jelzi: sajnálja, amit tett; kész jóvátenni a kárt, amit okozott; és bízhatunk benne, hogy a jövőben nem fog hasonló dolgot művelni. Ha a másik mindezen kötelezettségeinek eleget tesz, akkor nemcsak hogy joggal várhatja el, hogy megbocsássunk neki, de egyenesen úgy tűnik: kötelességünk neki megbocsátani...

A való életben sem a sérelmek, sem a rájuk adott reakcióink nem olyan tiszták és körvonalazottak, mint egy filozófiai értekezés. Van, hogy minden okunk meglenne fenntartani a neheztelést, de a másik iránt érzett szeretet és bizalom mégis azt mondatja velünk, hogy adjunk a kapcsolatnak még egy esélyt; és van, amikor a másik látszólag mindent megtett, hogy jóvátegye, amit elrontott, mi mégsem vagyunk képesek túllépni egykülönösen fájdalmas vagy megalázó epizódon.  Kis János szerint a megbocsátás kérdésében olykor nem az a döntő tényező, mennyire volt vétkes a másik, hanem hogy mennyire súlyos az a kár, amelyet nekünk okozott. Kis megfogalmazásában azok a jóvátehetetlen vétségek, amelyek annyira mélyen érintik a megsértett személy erkölcsi státusát, hogy csak és kizárólag ő dönthet arról, kívánja-e, és ha igen, milyen formában kívánja folytatni a kapcsolatot azzal, aki kárt okozott neki. Ezekben a helyzetekben a sértett fél teljes szabadságot élvez: a kár, amelyet el kellett szenvednie, annyira súlyos és mélyreható, hogy senki és semmi nem kényszerítheti ki a bocsánatát. Márpedig lássuk be: amikor megbocsátásról beszélgetünk, legtöbbször pontosan ilyen jóvátehetetlen károkról beszélgetünk. Szerelmeinkről és házastársainkról, akik elárulták a bizalmunkat, és ezzel megtörték a magunkba és a másokba vetett hitet; a szüleinkről, akik olyan játszmákba taszítottak minket gyerekfejjel, amelyek hatását életünk végéig nyögjük. Dolgunk-e megbocsátani nekik, vagy a megbocsátással pont azt tennénk, amitől Kolnai és Kekes óva int: szemet hunynánk egy olyan vétség fölött, amely alapjaiban rengette meg a világba vetett hitünket és a képességünket arra, hogy tartalmas és intim emberi viszonyok részeseivé váljunk?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az akaraterő egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk - másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Amikor az emberek úgy érzik, hogy nincs kontrolljuk az életüket szorongató történések felett, intenzív

A magyar felnőttek 4 százaléka tartozik abba a rizikócsoportba, akiknél kialakulhat munkafüggőség.

A vizsgálatok szerint a magányosság-érzés szoros kapcsolatban van a negatív érzelmek túlsúlyával, a depresszió kockáz