Jelenlegi hely

Megbocsássunk-e az ellenünk vétkezőknek?

Vannak-e jóvátehetetlen vétkek?

A megbocsátásról mindannyian úgy tudjuk, hogy valami felemelő és nemes dolog. És sok esetben az ellentéte is igaz: megtagadni valakitől a megbocsátást kicsinyes cselekedet és gyenge jellemre vall. 

Szerző: 

De egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?

A dilemma egyik ága: ha egyszer leszögeztük, hogy a másik megengedhetetlenül viselkedett velünk szemben; hogy felelős és vétkes abban, amit tett; és ha mi emiatt – tegyük hozzá: teljes joggal – haragszunk és neheztelünk rá, akkor milyen változás késztethet bennünket arra, hogy mégis megbocsássunk neki? Erre azért első blikkre nem olyan nehéz válaszolni. Legtöbbször annak bocsájtunk meg, aki a viselkedésével jelzi: sajnálja, amit tett; kész jóvátenni a kárt, amit okozott; és bízhatunk benne, hogy a jövőben nem fog hasonló dolgot művelni. Ha a másik mindezen kötelezettségeinek eleget tesz, akkor nemcsak hogy joggal várhatja el, hogy megbocsássunk neki, de egyenesen úgy tűnik: kötelességünk neki megbocsátani...

A való életben sem a sérelmek, sem a rájuk adott reakcióink nem olyan tiszták és körvonalazottak, mint egy filozófiai értekezés. Van, hogy minden okunk meglenne fenntartani a neheztelést, de a másik iránt érzett szeretet és bizalom mégis azt mondatja velünk, hogy adjunk a kapcsolatnak még egy esélyt; és van, amikor a másik látszólag mindent megtett, hogy jóvátegye, amit elrontott, mi mégsem vagyunk képesek túllépni egykülönösen fájdalmas vagy megalázó epizódon.  Kis János szerint a megbocsátás kérdésében olykor nem az a döntő tényező, mennyire volt vétkes a másik, hanem hogy mennyire súlyos az a kár, amelyet nekünk okozott. Kis megfogalmazásában azok a jóvátehetetlen vétségek, amelyek annyira mélyen érintik a megsértett személy erkölcsi státusát, hogy csak és kizárólag ő dönthet arról, kívánja-e, és ha igen, milyen formában kívánja folytatni a kapcsolatot azzal, aki kárt okozott neki. Ezekben a helyzetekben a sértett fél teljes szabadságot élvez: a kár, amelyet el kellett szenvednie, annyira súlyos és mélyreható, hogy senki és semmi nem kényszerítheti ki a bocsánatát. Márpedig lássuk be: amikor megbocsátásról beszélgetünk, legtöbbször pontosan ilyen jóvátehetetlen károkról beszélgetünk. Szerelmeinkről és házastársainkról, akik elárulták a bizalmunkat, és ezzel megtörték a magunkba és a másokba vetett hitet; a szüleinkről, akik olyan játszmákba taszítottak minket gyerekfejjel, amelyek hatását életünk végéig nyögjük. Dolgunk-e megbocsátani nekik, vagy a megbocsátással pont azt tennénk, amitől Kolnai és Kekes óva int: szemet hunynánk egy olyan vétség fölött, amely alapjaiban rengette meg a világba vetett hitünket és a képességünket arra, hogy tartalmas és intim emberi viszonyok részeseivé váljunk?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. február–márciusi számában
ezekről olvashat:

2021 február–március

  • Sikeres és kegyetlen nárcisztikusok

    Mindent a győzelemért!

  • Meghamisított emlékek

  • Ezt műveli a stressz az emlékeinkkel

  • Túl az igazságon

  • Az intimitás ereje

  • Tanulható-e a szeretet?

  • Pygmalion az interneten

    Az interneten ébredt szerelem kockázatai

  • Az online társkeresés buktatói és örömei

  • Amikor a szerelmes üzenetek „munkatársivá” válnak

  • A JÖVŐ PSZICHOLÓGUSAI

    • A desszertnek mindig van hely?
    • Társállat a családban
  • „Egy kép felér ezer szóval”

    Lencsevégen a videotréning módszere

  • A függőség hálójában

    Egy segítő szakember tapasztalatai

  • „Egyszer hopp, másszor kopp”

    Pénzügyi sérülékenység

  • Manipuláció a munkahelyen

  • A pszichológus válaszol

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Azt állítjuk, hogy nincsen olyan személyiség, amelyiknek ajánlott vagy nem ajánlott vállalkozás indítása.

Az elsődleges cél nem önmaga bemutatása, hanem a másik érzékeny pontjainak becserkészése.

Az ilyen emberekre jellemző a grandiózus, egocentrikus gondolkodás, a kiváltságosság-tudat és a dominancia. Úgy gondolják, felsőbbrendűek másokhoz viszonyítva...

Az ábrándozás, fantáziálás, álmodozás teljesen hétköznapi jelenségek - de hogyan lehet megkülönböztetni a normál mértékű fantáziálást a patológiás álmodozástól? 

Általában a perfekcionista emberről azt feltételezzük, hogy kívül-belül rendben van: tökéletes a ruházata, lakásában

A passzív-agresszív módon működő ember jellegzetessége, hogy a környezetével szeretné magát jónak és áldozatkésznek láttatni, és ennek megfelelő visszajelzéseket kapni.