Hirdetés
Mipszi
Mipszi.hu

Komoly kapcsolatra férfi kerestetik...

A 21. század párkapcsolati útvesztőiben – bár szívesen gondolunk arra, hogy a nőknek nehezebb, – a fiatal férfiaknak sincs könnyű dolguk. 

Komoly kapcsolatra férfi kerestetik...

 „ahol te kezdődsz, ott nekem már végem,
mit érzel, az te és nem én vagyok.
Utánad nyúlnék, s csak magamat érem,
és nem veled, magammal harcolok.”

(Kiss Judit Ágnes: geometria)

A 21. század párkapcsolati útvesztőiben – bár szívesen gondolunk arra, hogy a nőknek nehezebb, – a fiatal férfiaknak sincs könnyű dolguk. Sokuk attól tart, hogy foglyul ejtik, másokban szorongások indulnak, mert nem tudnak kitenni az asztalra egy lakáskulcsot, vagy legalább egy kocsikulcsot sem. Komoly elvárásokat támaszt velük szemben az a kor, mely azt hirdeti: ha elég ügyes vagy, akkor sikeres leszel, jó egzisztenciával, boldogan élsz.

Hirdetés

Egy férfitól – mióta világ a világ – azt várjuk el, hogy legyen olyan, akire támaszkodni lehet, aki szeretni tud, aki bátor és határozott. Ez nagyjából megfelel a hagyományos férfiszerepnek, ami azonban az információs kor beköszöntével nagyot változott. Egyáltalán nem könnyű megteremteni azt az egzisztenciális alapot, amire hosszú távú kapcsolat alapozható. Sokan bolyonganak a munka világában, azt érezve, hogy magukat is alig képesek fenn- és eltartani, nemhogy erre alapozva, felelősséggel egy másik emberrel összekössék az életüket.

K. harmincas férfi, akinek több futó kapcsolata volt már. Jelenleg is próbálkozik. Nem az igazit keresi, hanem azt a lányt, akivel jól élhetne. Beszámolói rendre arról szólnak, hogy a mai nők agresszívak, türelmetlenek, és azonnal szeretnének mindent. Nincs belátásuk a másik élettempóját és elképzeléseit illetően arra, hogy csak két ember összehangolt, konszenzuson alapuló kapcsolatában lehet megérezni azt a biztonságot, amire építeni lehet. Szerinte a nők valójában egyáltalán nem törődnek a másik féllel, csak a saját érdekeiket nézik. Elkeseredetten beszél arról, mennyire mást látnak a nők az életben fontosnak, mint ő. Úgy látja, őt nem olyannak látják, amilyen valójában. Sokszor el sem jut a kapcsolat odáig, hogy fény derülhetne némely tulajdonságára, mert ha nem mutatja a „mai elvárásoknak” megfelelő képet: határozott nárcisztikus viselkedést, keménységet, magas szintű önbecsülést, akkor átkerül a „cuki” vagy „rendes” kategóriába, amiből már elege van.

Milyen a 21. századi fiatal férfi?

A férfi alakja sajátos változásokon megy keresztül, amint prof. Törőcsik Mária elemzéséből láthatjuk: „Új trendcsoportok alakulnak, ami annak mentén jön létre, hogy a férfi már nem biztos, hogy tévedhetetlen, hogy ő a család támasza, hogy a hódító és az irányító. A változó férfikép kialakulása és változása nagymértékben függ a média által felnagyított, társadalminak látszó elvárástól. Már nem lehet úgy tekinteni rájuk, mint akiknek nincsenek problémáik, vagy ha mégis, azt azonnal megoldják. Az omnipotens férfi képe vesztett fényéből, a férfiasság ideája mentális és hatalmi krízisbe jutott. Krízisjelnek tekinthető a nemzőképtelenség arányának növekedése és a munkanélküli férfi mellett dolgozó nő. Egyre többen mutatják meg érzelmeiket.  A társadalmi trendek változásával új utak nyílnak előttük, szabadon elsajátíthatnak tulajdonságokat és olyan készségeket, melyek korábban férfiasságukat tették volna kérdésessé. Az új férfinak az új nők megnyeréséhez nem a macsó tulajdonságok hangsúlyozása kell, hanem éppen a saját női oldaluk felismerése és elfogadásának lehetősége.”

A problémákat és a szorongásokat sokszor az okozza, hogy – trendcsoportoktól függetlenül – egy férfinak mégis erőt kell mutatnia, hogy a nő biztonságban érezhesse magát. Olyan ideálnak kell tehát megfelelnie, amelyet a nő folytonosan újra- és újraalkot, mert maga sem tudja, mit akar, de annak nagyon feleljen meg a férfi. Ez a helyzet azonban hosszú távon nem túl életképes, mert túlterheli a férfiakat.  Úgy véljük, ez állhat a növekvő párkapcsolati bizonytalanságok, depressziók és boldogtalanság hátterében.

Életvezetés és önismeret

Milyen életet szeretnék élni? Sokan nem is teszik fel ezt a kérdést maguknak, mert az élet folyik, a hétköznapokban nincs alkalom ezen morfondírozni. De bármennyire is ez látszik természetesnek, manapság kevesek engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ezen gondolkozzanak. Ők azok, akik érzelmeikben határozottak, akiknek biztos családi hátterük, hivatásuk van, esetleg dinasztikus foglalkozást választanak, és tudják, hogy nem lehet a végtelenségig lazítani.

Ám akiknek nem ilyen az élethelyzetük, mert családjuk nem nyújt kellő érzelmi támaszt, akiknek problémáik vannak a kommunikációval, akik félnek a megmérettetéstől és a kihívásoktól, azok számára sokszor úgy tűnhet, életük alakulása rajtuk kívül álló feltételeken múlik. Ebben persze van némi igazság, de ma már elvárható a saját felelősségünk felismerése, ami elengedhetetlen a céljaink eléréséhez.

Aki egész életét annak szenteli, hogy az életéről szóló titkos vágyait őrizgetve, boldogtalan módon bolyong, olyan úton jár, ahol állandóan azt érzékelheti, az „ellenséges” terepen nincs biztonságban, s bölcsebbnek látszik kivárni és önigazolásokat gyártani. Ilyen ellenséges tereppé változhat az élet, ha a munkavállalói státusz nem elég jó vagy értékes, a párkapcsolat, ha nincs vagy láthatóan nem is akar alakulni, de ilyenné válhat a család is, ha a szülők állandóan olyasmit hajtogatnak, ami messze áll a fiatal tényleges lehetőségeitől, pillanatnyi élethelyzetétől.

Amire valóban szükség lenne, az a reális önismeret – az a képesség, mellyel elég jó közelítéssel feltérképezhetjük tulajdonságainkat, lehetővé téve, hogy felmérjük és átgondoljuk életünk fontosabb helyzeteit, mert ez vezethet a legjobb megoldás kiválasztásához.

A „legjobb megoldás” azonban – vonatkozzon az élet bármely területére – csak olyan lehet, amit önmagunk termeltünk ki, és nem mások megoldóképletére támaszkodtunk. Ám ha a párkapcsolat területén vizsgálódunk, sok esetben találkozunk olyan fiúkkal, akik – bár szorongásokkal küzdenek – próbálnak megfelelni az elvárt képnek. De az ő esetükben sem alakul másként a személyiség működése: a párkapcsolat tudattalan érzelmi döntésen alapszik, amelyben meghatározó szerepet játszanak a korai érzelmi emlékek és tapasztalatok.

Az anya-gyerek kapcsolat minősége, az érzelmi szükségletek hajdani kielégítettsége nagyban hozzájárul majd ahhoz, hogy egy fiatal férfi képes-e hinni önmagában, bízni a világban és benne másokban. Ettől függ majd, hogy érzelmi apparátusa hogyan működik, tud-e érzelmeket adni és fogadni, vagyis képes-e kötődni és közel engedni magához valakit.

Azokban a helyzetekben, amikor egy szorongóbb férfi határozott nőt választ, szinte törvényszerűen jelenhetnek meg a bizalmatlanság és a gyanakvás jelei, a nő könnyen átkerülhet az „agresszor” pozícióba, aki diktálni akar és semmi más nem érdekli, csak önmaga.

Ha viszont egy férfi önmaga nárcisztikus tulajdonságainak ismerete nélkül egy olyan kapcsolatban találja magát, ahol a párja alárendelődő, olyan biztonságérzetet élhet át, ami olykor átfut az unalomba, vagy olyan jellemzésbe, miszerint az a nő akaratgyenge.

Ki diktál?

Sokszor halljuk, hogy a mai párkapcsolatok olyan „mérlegelven” működnek, amikor a két serpenyőben folyton ugyanannyinak kell lenni. Azonban – bár a kölcsönösség fontos – egy jó párkapcsolati működésben a kompromisszumkötés képességének is jelen kell lennie. A mai kor nárcisztikus jellemzői már a párkapcsolatokban is felbukkantak. Ekkor látjuk azt, hogy a felek valóban mintha patikamérlegen vizsgálnák, ki mennyit tesz a kapcsolatért, miben van lemaradva és ki áll jobban.

Hasonlóan kortünetnek látszik a gyorsaság trendje alatt erősödő türelmetlenség, amivel a felek egy még éretlen kapcsolati státuszban olyan élményeket szeretnének megélni, ami őszinte érzelmekkel szinte lehetetlen. A női fantázia mindig előbbre szalad, mint egy férfié. Már sokszor leírtuk, hogy egy nő a második randevún már tud azon fantáziálni, hogy ki hozza majd haza a gyerekeket az óvodából, amit, ha egy férfi meghallana, valószínűleg azonnal elfutna.

De meglepődnénk, ha tudnánk, hogy ilyen romantikus képek egy férfi fejében is megjelenhetnek, különösen akkor, ha szorongóbb vagy visszahúzódóbb karakter. Ezekre a belső fantáziaképekre persze nem lehet egy kapcsolatot építeni, legtöbbször nem is kerülnek a felszínre. De léteznek…

Ám ha arra gondolunk, egy párkapcsolat jövőjét illetően egy férfinak komoly szerepe lesz abban, hogy képes legyen egzisztenciális alapot teremteni, apává válni vagy kitartani a nehéz helyzetekben, akkor érthetőbbé válik, miért húzódoznak ma oly sokan az elköteleződéstől. Az a tény, hogy egyre nő az otthon élő harmincas férfiak száma, azt mutatja: a felnőttlét nem feltétlenül vonzó. Sok az elvárás és kemények a feltételek. Ez sokakat megfontolásra késztet, aminek egyik jele, ha a harmincas férfi kora huszonévesekkel randevúzik, tehát még kitolódik azon döntések ideje, amikor komoly felelősségvállalásra van szükség.

Odalenni valakiért...

„A szeretet cselekvő törődés annak az életével és fejlődésével, akit vagy amit szeretünk” – mondja Erich Fromm. Az igazi elfogadás nem bilincs a másik ember számára, hanem egy békés viszony, melyben az érzelmi élmények, a szépek és a nehezek egyaránt átadhatók. A jó és megtartó érzelem valójában olyan hálót nyújt, amely megvéd az egyedüllét, a szorongások és az ijesztő jövőkép minden kínjától. Akár családban, akár barátok között tekintünk körbe, azt látjuk, hogy a valódi érzelmeket tartalmazó kapcsolatok teherbírók, segítenek a feszültségek és a szorongások oldásában. Ha támaszkodhatunk valakire, az nagyon jó dolog. De nem azon az áron, hogy elvesszük a másik szabadságát. A kölcsönös tisztelet és a másik fél határainak betartása együtt járó fogalmak, és azért fontosak, mert szavatolják a biztonságot is. Manapság a hajszolt és szorongásokkal teli élethelyzetek sokszor azt eredményezik, hogy akár egy párkapcsolatban vagy a családban a szeretet egyfajta kontrollá is válik. Ha a szeretet azt jelenti, „mindenről tudni akarok” és „nélkülem ne akarj semmit”, az valójában olyan kötelék, ami minden férfit menekülésre késztet. Egymás elfogadása ma sokszor praktikus megfontolást is jelent. A nők sokszor valóban átgondolják a férfi anyagi státuszát is. Hallottuk már nő szájából, hogy „még kocsija sincs”, ami a leértékelés non plus ultrájaként és egyben magyarázatként is szolgált arra, hogy az illető egy lúzer, akinek láthatólag semmije nincs.

A fogyasztói társadalom és az információs kor együttese a párkapcsolati elvárásokat sok esetben megszégyenítő mérlegeléssé rajzolja át, amiből gyakran kimarad a megértés és a bizalom a másik felé.

Ha valakiről azt mondjuk, hogy „még ezt se...”, abban nem csupán a status quo íródik le, hanem a jövő reménytelensége is, mert egyben azt is közöljük ezzel: nem hiszünk abban, hogy képes lesz rá.

A mai női elvárások okkal gazdaságiak is. De a férfiak megtorpanása is érthető, ha ezzel szembesülnek. Tudjuk, hogy egy jó párkapcsolatban egymás érzelmi elfogadása biztosítja a pozitív kötődést: nem a csimpaszkodást, hanem a ragaszkodást erősíti, az empátia megjelenését és nem az önző akarat másikra kényszerítését. A kötődés képessége az alapja annak, hogy elfogadjuk a másik embert „úgy, ahogy van”. Sokan vágynának a csecsemőkori feltétlen szeretetre felnőttkorukban is – ám ez mindig csalódáshoz vezet. A felnőtt érzelmi viszonyokban nem szabad keresnünk azt a feltétel nélküli szeretetet, amit egy anya biztosít a gyerekének. A felnőtt lét már más szempontok alapján szerveződik, és bizony lesznek benne feltételek. Például a szabadság és a tisztelet megléte. De ez nem baj, sőt inkább azt mondhatjuk, ez biztosítja, hogy érett módon lehessen kötődni valakihez, akivel meg lehet beszélni a konfliktusokat is.

Ma egy férfinak nincs könnyű helyzete, ha azt kell bizonygatnia, hogy mindent meg fog majd tenni. Optimális helyzetben ezt a két ember együttes problémamegoldása és kölcsönös bizalma éri el, és ez biztosítja majd azt, hogy képesek együtt és egymásért tenni.

„s ha minden út lezárva,
se volt hiába,
mindennek megbocsátva
költözz a valóságba.”

(Kiss Judit Ágnes: Bíztató, részlet)

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában

 

Hirdetés
Hirdetés