Jelenlegi hely

A tik, a jéghegy csúcsa

Tik-zavarok és társuló problémák gyermekkorban
A tünetek szempontjából a 10 éves kor körüli időszak tekinthető a legintenzívebbnek

A Tourette-zavar (TZ) – vagy korábbi nevén Tourette-szindróma – egy tünetegyüttes, mely spektrumzavarnak tekinthető, és melynek központi tünete az akaratlan hangadás vagy mozgás, vagyis a tik. 

A Tourette-zavar lefolyására jellemző, hogy a tikek megjelenésükben, gyakoriságukban, intenzitásukban, változnak, a tünetgazdag és tünetszegény időszakok sokszor látható ok nélkül is váltják egymást. Bizonyos környezeti faktorok befolyásolják a tüneteket, például a fáradtság, az izgatottság rendszerint átmenetileg felerősítheti a tikeket, míg a koncentrációt igénylő feladatok vagy az örömteli, mozgásos tevékenység közben csökkenhetnek a tünetek... Mint ahogy korábban már volt szó róla, a tünetegyüttes leginkább a fiúkat érinti, és az első tikek jellegzetesen óvodáskorban jelennek meg, leginkább az arcon, pislogás, grimaszolás, orrhúzogatás vagyis egyszerű motoros tikek formájában. A vokális és a komplexebb tikek rendszerint pár évvel később jelentkeznek. A tünetek szempontjából a 10 éves kor körüli időszak tekinthető a legintenzívebbnek, ezután a tikek többnyire spontán is enyhülni kezdenek, és fiatal felnőttkorra az esetek nagy részében általában látványos tünetcsökkenés figyelhető meg...

A tik-zavarok terápiáját számtalan tényező befolyásolja. Nagyon fontos tudni, hogy a tikeket nem kell minden esetben kezelni. A megfelelő kezelés kiválasztásában döntő a gyermek életkora, motivációja, a tünetek által okozott distressz mértéke és a társuló problémák jelenléte... A tik kezelése nemcsak az egyént, hanem az egyész családot érinti. A kezelés előtt elengedhetetlen a pszichoedukáció, vagyis az egyén, a család és a közvetlen környezet tájékozódása, hiteles tájékoztatása a tünetegyüttes természetéről. Az internet és a média által közvetített tartalmak nem mindig tükrözik a realitást, ajánlott óvatosan kezelni az onnan származó információkat – az alábbi forrásokból azonban hiteles információkhoz juthat az érdeklődő....

A korai diagnózis, a család elfogadó attitűdje és a terápia megfelelő fókuszának megtalálása az esetek nagy részében megfelelő hátteret biztosít ahhoz, hogy az ebben a krónikus állapotban szenvedő egyén teljes életet élhessen.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában olvasható

 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Mert mindenki a legjobbat akarja gyermekének, ez elvitathatatlan – ám mindennek ellenére a veszteség, a gyász szocial

A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért...

Sajnos, ősrégi jelenség, hogy a gyerekközösségekben vannak olyan „áldozatok”, akiket a többiek rendszeresen csúfolnak, megaláznak, fizikailag bántalmaznak, kiközösítenek.

Mit tehet a szülő, ha gyermeke, főként kamaszkorú lánya azon kesereg, hogy túlsúlyos – és valóban az? 

A szülői hatalom fenntartásának, gyakorlásának eszköze általában a pénz, amivel függőségben tudja tartani a gyermeket, a serdülőt, a fiatal felnőttet.

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt...