Jelenlegi hely

Bocsánat, királynővel vagyok!

valahogy jólesik ez az apró tiszteletlenség a hatalmassággal szemben

 Átlagos autó araszol a városi forgalomban – vagyis mégsem egészen átlagos, mert bal hátsó ablakát matrica díszíti, melyen II. Erzsébet angol királynő látható olyan beállításban, mintha az autóban ülne.

Átlagos autó araszol a városi forgalomban – vagyis mégsem egészen átlagos, mert bal hátsó ablakát matrica díszíti, melyen II. Erzsébet angol királynő látható olyan beállításban, mintha az autóban ülne.

Meglepetés, mosoly, egy percnyi derültség.

Az ötlet nemcsak azért hatásos, mert az egyik legalapvetőbb poén-sémára, az ellentétek ütköztetésére épít: mindennapi miliőbe helyezi a világ legismertebb uralkodóját. Ezen túlmenőnek valahogy jólesik ez az apró tiszteletlenség a hatalmassággal szemben… A matrica egyébként nem egyedi, az interneten Ferenc pápát és Donald Trumpot ábrázoló változatban is kapható.

Jó alkalom ez, hogy egy pillanatra elgondolkozzunk a hírességekhez való ambivalens viszonyunkon.

Nem is kérdés, hogy az embereknek szükségük van sztárokra, ezt a minden rendű és rangú celeb iránti állandó tömegérdeklődés is bizonyítja. Az evolúciós pszichológia szerint ez az igény két fő forrásból fakad.

Egyrészt az evolúció során kialakult bennünk a hajlam, hogy érdeklődjünk a velünk egy csoportba tartozók viselt dolgai iránt. Aki ugyanis ismeri a többiek tulajdonságait, személyes körülményeit, sikeresebben illeszkedhet be a csoport működésébe, jobban ki tudja használni a lehetőségeket. A celebeket pedig, mivel állandóan találkozunk velük a médiában, tévesen csoportunk tagjainak érezzük.

Másrészt pedig arra szelektálódtunk, hogy figyeljük és utánozzuk azokat, akik valamiben sikeresek, akik „nagyon tudnak valamit”. S ez valóban jó taktika a tudás megszerzésére. A közösség mindig kiszemel sztárokat, példaképeket, akiket valamilyen szempontból irányadónak tekint. Az általános „utánzási kényszer” miatt egyébként a mai celebek értékes marketingeszköznek számítanak, hiszen az emberek azokat a szokásaikat is másolják – például hogy milyen ruhát és cipőt viselnek, milyen kávét isznak –, amelyeknek nyilvánvalóan semmi közük nincs a sikereikhez.

Csakhogy ha valakit nagyon magasra emelünk, akkor ez mindjárt nyomasztóvá is válik, hiszen mellette kicsinek és jelentéktelennek érezhetjük magunkat. A felemeléssel együtt – szinte ellentétes folyamatként – közelíteni is akarjuk őket magunkhoz. Mindenki nagyon szereti az olyan híreket, melyek szerint a világsztárok is olyanok, mint az átlagemberek, Harrison Ford a Szentendrei-szigeten biciklizett, Keanu Reeves szendvicset evett egy padon és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy ha sikerül valamelyiküket elcsípni egy szelfire, akkor az már majdnem olyan, mintha ő is egy lenne közülünk…

Szükségünk van politikus, művész, sportoló sztárokra, de nem szeretnénk, ha úgy tűnne, teljesen behódoltunk nekik. Jelezni akarjuk, hogy iróniával szemléljük őket. Amikor a matrica segítségével a kisautó hátsó ülésére beköltöztetjük Ferenc pápát, tréfát űzünk belőle – bár lehet, hogy a legszívesebben valóban magunk mellé ültetnénk, hogy elbeszélgethessünk vele a világ dolgairól.

Share

Ez is érdekelhet

Mit kezdjünk a bennünk lévő két, látszólag ellentétes erővel? Mit kezdjünk az emelkedettebb és az alantasabb személyiségvonásainkkal?

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?

A pszichológiában C. G. Jung honosította meg az árnyék fogalmát. Mit is jelent az analitikus pszichológiában a lélek sötét oldala, és mit lelkünk „fényes” oldala, a perszóna –...

Bő egy év telt el a COVID-19-járvány világméretűvé válása óta, amely hatalmas terhet ró az egészségügyre, a politikai

Zólyomi Zsolt, a magyar „orr”, a francia Isipca parfümakadémián valaha diplomát szerzett egyetlen magyar

Mi történik a mérnöki tervezőasztal fölött valójában, és mennyire vannak az építészetnek – ami mégiscsak egy erősen materiális műfaj, – lelki-pszichológiai tényezői?