Jelenlegi hely

Mit kockáztatsz?

Konkrét helyzetekben rengeteg olyan külső hatás terelget bennünket erre-arra, amelynek még a létéről sem tudunk.

A mai kor embere irtózik a kellemetlenségektől, és – távoli őseivel ellentétben – a mindennapi életben nem is kell veszélyeket vállalnia. S mivel nem tud megküzdeni semmiért, az igazi öröm lehetőségét is elveszítette, írja Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében. 

Az emberi életet régebben jellemző „nagyszabású hullámhegyekből és -völgyekből alig észlelhető fodrozódás” lett. Nos, lehet, hogy Lorenz meglátása alapjában helyes, de azért nyilvánvaló, hogy rengetegen vannak, akik nem elégszenek meg a „fodrozódással”, és önként – ráadásul úgy tűnik, teljesen értelmetlenül – rendkívül kockázatos cselekvésekre vállalkoznak. Vajon miért teszik?

Sokan vannak, akik mintha kifejezetten szeretnének veszélyesen élni: vadul vezetnek, extrém sportokat űznek, állandóan belevágnak valamilyen új kalandba, ott vannak minden buliban, esetleg mértéktelenül isznak vagy drogoznak is. Kicsit úgy tűnik, mintha örökre megrekedtek volna a kamaszkor felelőtlen világában, és a felnőttes, megfontolt magatartást lehetővé tevő prefrontális gátló mechanizmusok nem fejlődtek volna ki bennük. Az ő esetükben azonban másról van szó, bár szintén idegélettani folyamatok állnak a háttérben.

Ahhoz, hogy a közérzetünk jó legyen, az idegrendszernek optimális izgalmi szinten kell maradnia. Ennek fenntartása a legtöbb ember számára nem jelent gondot, a mindennapok kisebb-nagyobb eseményei, örömei, izgalmai épp elegendő üzemanyagot szolgáltatnak a kellemes alapjárathoz. Ám vannak olyanok, akiknek az idegrendszere az átlagosnál jóval nehezebben reagál – nekik sokkal erősebb ingerlésre van szükségük ahhoz, hogy el tudják érni a megfelelő agyi aktivitás szintjét. A jelenséggel évtizedek óta foglalkozó, most 90 éves amerikai pszichológus, Marvin Zuckerman szenzoros élménykeresőknek nevezte el ezeket az embereket. Rámutat, hogy ennek a személyiségvonásnak vagy életmódnak a látszattal ellentétben nem a veszélykeresés a lényege; a kockázat csupán az az ár, melyet az élménykeresőknek gyakran meg kell fizetniük, hogy hozzájuthassanak a szükséges intenzitású ingerekhez.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. október–novemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • A tudás hatalom?

  • A nagy Ő nyomában

    „Álom vagy – vagy valóság?

  • „Egyedül maradtam - és most boldogabb vagyok”

  • Megbízom benned, de ugye adsz kódot a telódhoz?!

    „Alacsony önértékelés – kóros féltékenység?!

  • KÖRVONAL – „Valahogy mindig azt érzem, hogy a végén helyükre kerülnek a dolgok”

    „Beszélgetés dr. Tárnok Zsanettel

  • Légy önmagad!

    A Selbst titkai

  • A stílus maga a… mi is?

  • Legyetek (mindig) jók?

    Nárcisztikus szülők gyerekei – az anya szerepe

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek!

    „Szorong az iskolától – hogyan segítsünk gyermekünknek?

  • A jól (félre)ismert depresszió

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Adatközlőink a szakítás indokaként egy igen prózai okot neveztek meg; azt, hogy szerelmüktől nem kaptak kódot okostelefonja képernyőzárjának feloldásához.

A tökéletességre törekvés az élet több területén, így a sportban is hasznosnak bizonyulhat.

Amikor hűséges olvasóink kezükbe veszik októberi számunkat, a Főszerkesztő előszava mellett egy új – sokak számára ta

A tökéletességre törekvés lehet motíváló hatású, amíg megmarad a törekvések szintjén.

A nárcisztikus szülő a gyermekére mint önmaga meghosszabbítására, személyisége „kihelyezett tagozatára” tekint, nem v

Milyen folyamatok vezetnek el ahhoz, amikor  a hosszú együttlét utáni szakítást, válást vagy a szeretett fél elveszté