Jelenlegi hely

Stresszevés, új megvilágításban

A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, hanem az örömszerzés

Ezerszer láttuk a filmvígjátékokban: a szerelmi bánattól szenvedő főhősnő bekuckózik a tévé elé egy nagy doboz bonbonnal vagy egy bödön fagyival, és bánatos tekintettel csak eszi, eszi az édességet. No persze sokaknak nemcsak a filmekből ismerős az ilyesmi… 

A stresszevés – melyet angol nyelvterületen inkább vigaszevésként vagy érzelmi evésként határoznak meg – mindenki által ismert és érteni vélt lélektani jelenség. Lényege, hogy ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”, vagyis a szükségesnél, egészségesnél jóval több ételt fogyaszt, mégpedig általában a cukros, zsíros, magas szénhidráttartalmú „tiltott” ételekből. A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, a szervezet tápanyagokkal való ellátása, hanem az örömszerzés: az ember azt reméli, hogy az evés okozta élvezet enyhíteni fogja a lelkét gyötrő negatív érzelmek hatását. Elterjedt nézet, hogy a stresszevés a csecsemőkorban kialakult tanulás eredménye: ha a szülő nem tudja pontosan, miért sír a baba, először enni ad neki, hátha éhes. Így azután rögződik is az inger–válasz kapcsolat; bármi is a kellemetlenség forrása, teli pelenka, hasfájás, vagy az, hogy a baba megijedt valamitől, a megoldás első lépése az evés.

A vigaszevésről szóló cikkek mindig hangsúlyozzák, hogy ez a reakció a stresszkezelés helytelen formája, hibás megküzdési stratégia, hiszen nem a negatív érzelmek kiváltó okával foglalkozik, nem az eredendő gondot próbálja megoldani, csupán figyelemelterelésre, pillanatnyi hangulatjavításra jó. Ráadásul egészségügyi veszélyt is jelent, hiszen a fölösleges kalóriabevitel jelentős túlsúlyhoz vezethet, főleg akkor, ha valaki tartós stresszhelyzetben él – például egy rossz munkahely vagy a nem megfelelő személyes kapcsolatok miatt –, és „egyetlen öröme” az evés. Megoldásként mindig azt szokták javasolni, hogy az emberek sajátítsanak el problémaközpontú megküzdési stratégiákat, melyekkel a negatív érzelmek forrására gyakorolhatnak hatást – vagy ha mindenképpen hangulatjavító tevékenységre vágynak, válasszanak az egészséget nem károsító örömforrásokat, például sportoljanak vagy végezzenek valamilyen kreatív tevékenységet.

Nos, a történet kerek, a kicsengés pozitív, reménykeltő, aktivizáló. Csakhogy – amint ez a pszichológiában gyakran előfordul – a helyzet mégsem ilyen egyszerű…

Könnyen lehet, hogy a cukros és zsíros ételek fogyasztása nem is annyira hatástalan módszer a stressz kellemetlen hatásainak csökkentésére!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Az akaraterő egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk - másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

A sikeres alkalmazkodás során új képességekre tehetünk szert, nagyobb önismeretet és komoly sikerélményt nyerhetünk.

Milyen az anyagi stabilitásunk, a megélhetésünk, a jövőnk, mit hagyományozhatunk gyermekeinkre? Ennek megfelelően biztonságot vagy bizonytalanságot élhetünk át.

Olyasmit is képesek vagyunk megszokni, ami józan ésszel elfogadhatatlan.

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.