Jelenlegi hely

Stresszevés, új megvilágításban

A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, hanem az örömszerzés

Ezerszer láttuk a filmvígjátékokban: a szerelmi bánattól szenvedő főhősnő bekuckózik a tévé elé egy nagy doboz bonbonnal vagy egy bödön fagyival, és bánatos tekintettel csak eszi, eszi az édességet. No persze sokaknak nemcsak a filmekből ismerős az ilyesmi… 

A stresszevés – melyet angol nyelvterületen inkább vigaszevésként vagy érzelmi evésként határoznak meg – mindenki által ismert és érteni vélt lélektani jelenség. Lényege, hogy ha valaki tartósan vagy alkalomszerűen fokozott stresszt él át, akkor előfordulhat, hogy „az evésbe menekül”, vagyis a szükségesnél, egészségesnél jóval több ételt fogyaszt, mégpedig általában a cukros, zsíros, magas szénhidráttartalmú „tiltott” ételekből. A stresszevés célja nem az éhség csökkentése, a szervezet tápanyagokkal való ellátása, hanem az örömszerzés: az ember azt reméli, hogy az evés okozta élvezet enyhíteni fogja a lelkét gyötrő negatív érzelmek hatását. Elterjedt nézet, hogy a stresszevés a csecsemőkorban kialakult tanulás eredménye: ha a szülő nem tudja pontosan, miért sír a baba, először enni ad neki, hátha éhes. Így azután rögződik is az inger–válasz kapcsolat; bármi is a kellemetlenség forrása, teli pelenka, hasfájás, vagy az, hogy a baba megijedt valamitől, a megoldás első lépése az evés.

A vigaszevésről szóló cikkek mindig hangsúlyozzák, hogy ez a reakció a stresszkezelés helytelen formája, hibás megküzdési stratégia, hiszen nem a negatív érzelmek kiváltó okával foglalkozik, nem az eredendő gondot próbálja megoldani, csupán figyelemelterelésre, pillanatnyi hangulatjavításra jó. Ráadásul egészségügyi veszélyt is jelent, hiszen a fölösleges kalóriabevitel jelentős túlsúlyhoz vezethet, főleg akkor, ha valaki tartós stresszhelyzetben él – például egy rossz munkahely vagy a nem megfelelő személyes kapcsolatok miatt –, és „egyetlen öröme” az evés. Megoldásként mindig azt szokták javasolni, hogy az emberek sajátítsanak el problémaközpontú megküzdési stratégiákat, melyekkel a negatív érzelmek forrására gyakorolhatnak hatást – vagy ha mindenképpen hangulatjavító tevékenységre vágynak, válasszanak az egészséget nem károsító örömforrásokat, például sportoljanak vagy végezzenek valamilyen kreatív tevékenységet.

Nos, a történet kerek, a kicsengés pozitív, reménykeltő, aktivizáló. Csakhogy – amint ez a pszichológiában gyakran előfordul – a helyzet mégsem ilyen egyszerű…

Könnyen lehet, hogy a cukros és zsíros ételek fogyasztása nem is annyira hatástalan módszer a stressz kellemetlen hatásainak csökkentésére!

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A kétezres évek eleje óta a férfiaknál csaknem öt, a nőknél három évvel nőtt a születéskor várható élettartam

Mit tehetünk, milyen módszerek állnak rendelkezésünkre, ha egészségünket meg akarjuk tartani?

Az akaraterő egyfelől abban segít, hogy valamit megtegyünk - másfelől viszont abban, hogy valamit ne tegyünk meg.

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

A sikeres alkalmazkodás során új képességekre tehetünk szert, nagyobb önismeretet és komoly sikerélményt nyerhetünk.

Milyen az anyagi stabilitásunk, a megélhetésünk, a jövőnk, mit hagyományozhatunk gyermekeinkre? Ennek megfelelően biztonságot vagy bizonytalanságot élhetünk át.