Jelenlegi hely

Hogyan szeret a kutya?

Csak akkor elégedett, ha ő is kimutathatja a szeretetét

Odajön, rám néz. Nem mond semmit, de persze tudom, mit szeretne… Kutató vagyok, naná, hogy elgondolkodom azon, vajon tényleg a viselkedéséből olvasom ki a vágyait, vagy csak jól ismerem már. Amúgy meg mindig ugyanazt akarja; engem. Persze néha inkább azt, hogy játsszunk, máskor meg hogy simogassam, vagy mellém bújhasson a kanapén (de ha nem lehet, legalább játsszunk vagy simogassam).

Szerző: 

Nyilvánvaló, hogy szüksége van rám, azt akarja, hogy foglalkozzak vele. Pedig már régen felnőtt. És nem elég, ha én simogatom –  csak akkor elégedett, ha ő is kimutathatja a szeretetét, megnyalja a kezem, a ruhámon keresztül bolházza a karomat. Nehéz úgy gondolni rá, mint egyszerű, ösztönvezérelt háziállatra... Persze nem is kell. Az viszont elengedhetetlen, hogy kutatóként képes legyek elfogulatlanul tekinteni a kutyára mint kutatási alanyra. Régen nem volt ilyen gond, egyetlen magára valamit is adó etológus sem tartotta volna értelmes, megválaszolható tudományos kérdésnek például azt, hogy „Milyen komplex érzelmekkel rendelkeznek a kutyák?”. Még akkor sem, ha otthon, magánemberként meg volt győződve arról, hogy kedvenceink sokban hasonlítanak ránk…

Pedig az volna a logikus, hogy mint minden mást, az érzelmeket is evolúciós szemszögből vizsgáljuk, azaz olyan lépcsőfokokat keressünk, amelyek segíthetnek feltárni a bonyolult emberi érzelmek eredetét, biológiai gyökereit. És manapság fura módon épp a kutyákhoz fűződő izgalmas kapcsolatunk vált az ilyesfajta kutatások katalizátorává. A gazdák komplex érzelmeket tulajdonítanak a kutyáiknak, ami persze nevezhető tudománytalan antropomorfizmusnak, de tekintve, hogy manapság a gazdák családtagnak (sőt, a kamaszok néha a legjobb barátjuknak) tartják a kutyájukat, biztosan érdemes kutatni e vélekedések valóságtartalmát...

A viselkedésformák megfigyelése mellett a hormonális változások és neurális válaszok mérése is igazolta, hogy egyes ingerekre sok faj az emberhez hasonlóan reagál. Hogy aztán ezeket „érzelmeknek” nevezik vagy sem, az már kicsit ízlés (és definíció) kérdése is. Mondjuk valóban nem könnyű tudományos módszerekkel eldönteni, lehet-e egy egér szomorú vagy épp boldog… Vagy féltékeny, esetleg empatikus. És csak kevesen szavaznának arra, hogy képes szégyellni magát. Nagyon gyorsan eljuthatunk a minden kutató által elfogadott tételektől a „szürke zónába”, ahol már kissé bizonytalanul bolyongunk a hiteles adatok, definíciók és hiedelmek között... 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. április–májusi számában
ezekről olvashat:

2021 áprils–május

  • Mit kockáztatunk, mit kockázathatunk?

    Erkölcsi dilemmák járvány idején

  • Yalom és a pandémia

    avagy egzisztenciális kérdések napjaink krízishelyzetében

  • Fény és árnyék a személyiségben

  • Szex a karantén alatt

    avagy hogyan hat szexuális életünkre a pandémia?

  • „Most jót akarsz nekem vagy rosszat?”

    Szándéktulajdonítás a párkapcsolatokban

  • Az egyik fülemen be… és a másikon is!

    Testvérkonfliktusok

  • Mi történt a zenével?

  • „Csak akarnod kell, és meggyógyulsz!”

    A beteghibáztatás csapdája és a kiút keresése

  • Elveszett és megtalált realitás

    A virtuális valóság alkalmazásának lehetőségei a demencia elleni harcban

  • Újrakezdők

    Szingli apák, akik újra párt keresnek

  • Az agy folyton mesterkedik valamiben

  • Siker, csillogás – és ami mögötte van…

    A divatipar egészségkárosító hatásai

  • Macskapszichológia a karantén idején

  • Ha egyszer vége lesz…

    A járvány hatásairól – Tari Annamária, dr. Demetrovics Zsolt, Dr. Gyarmathy Éva, dr. Vizin Gabriella

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A járvány egy éve alatt rendkívüli nyomás nehezedett az egészségügyben dolgozókra.

A pandémia és a szigorú korlátozások alaposan felforgatták megszokott életünket, így markáns hatással bírnak a szexualitásra is.  

Talán nem igazán tudatosul bennünk, de az egy éve tartó világjárvány nemcsak a tehetetlenség, a kontrollvesztettség élményét hozta el, nem „csupán” társas kapcsolataink...

Nem ritka, hogy a betegek saját magukban keresik a „bűnöst”, vagy épp a környezetük sugallja számukra, hogy ők tehetn

Hogyan kerülhetjük el, hogy úrrá legyen rajtunk a reménytelenség, az aggodalom?

A tartós összezártságban a párok olyan új tulajdonságokat ismerhetnek meg egymásban, amit normál életvitel mellett ne