Jelenlegi hely

Tévhitek a mozaikcsaládokról

Válás, elhagyás, mostoha, szerencsétlen sorsú gyerekek, lojalitáskonfliktusok… Asszociációk, melyek eszünkbe jutnak, ha meghalljuk a szót: mozaikcsalád. 

Szerző: 

Gyerekkorunk „és akkor az apa új asszonyt hozott a házhoz” mozzanattal induló meséi sem segítik elő, hogy ne borúlátóan gondolkodjunk a témáról. Az pedig, hogy a válás tabutémának számít manapság is, amikor legalább annyi házasság végződik így, mint amennyi nem, azt vonja maga után, hogy kevés a valóságon alapuló információ, ellenben annál több az elképzelt, kitalált hiedelem, a torzított sztereotípia. Nézzük a köztudatban leginkább előforduló tévhiteket a mozaikcsaládokról!

"A gyereket mindenképp traumatizálja a válás"

Érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon a gyermek életét valóban a válás ténye – vagy inkább a válás minősége nehezíti meg? Ha létezik jó válás, akkor az olyan, amelyben a szülők egyetértésben döntenek arról, hogy külön élve folytatják az életüket, mert mindkettőjük szerint jobb lesz így a család minden tagjának, s e döntésük után konstruktívan, együttműködően képesek megállapodni a kapcsolattartás rendszeréről. Ha mindez így történne, és a szülők ezt (abban a hitben, hogy valóban jól döntöttek) teljes biztonsággal sugároznák a gyermek felé, tisztán, nyíltan kommunikálnák neki az élet további menetét, a gyermek mindezt szorongások, félelmek nélkül elfogadná és természetesnek tartaná.

"A gyerek elutasítja az új párt"

A gyerekek rendszerint nem a szülő mellett megjelenő új partnert utasítják el, hanem a helyzetet. A helyzet pedig az, hogy a szülő – félve gyermeke szeretetének elvesztésétől – úgy gondolja, akkor tesz jót, ha bevonja őt az új párjával kapcsolatos döntésekbe. Ez azonban hatalmas teher a gyerek számára: nem az ő dolga lenne eldönteni, hogyan alakuljon a szülő új párkapcsolata. A felelősség terhe alatt tehetetlennek érzi magát, frusztrációja pedig az új partner felé irányuló agresszióban tör utat...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 3. számában olvasható 

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. okóber–novemberi számában
ezekről olvashat:

2020 október–november

  • Pedig olyan jól megvoltunk…

  • Aki él, az visszatérhet – Válás utáni gyász és remény

  • Mindenért az anya a hibás?

  • A passzív-agresszív anya – „Hiába teszem ki a lelkem…”

  • Félelem a haláltól, az élettől és a változástól

  • A mutyi metaforája – Az ismerősség vonzásában

  • Csalók és becsapottak – Valóságtorzítás, valóság-elrejtés és menekülés a valóság elől

  • Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon

  • Egy párkapcsolat krízise - pszichoterápiás pillanatok

  • Élet – egy új életre várva

  • Agyunk fogyasztásmérője: a pupilla

  • Olyan jó egyedül?

  • Miért elégedetlenek a nők a mellük méretével?

  • A „szeretem” és a „nemszeretem” munkákról

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A lelki gondokat nemcsak a testi adottságokkal való elégedetlenség okozhatja! Vannak, akik ruházatuk és hajviseletük miatt érzik kellemetlenül magukat, mert társaik ezekért...

A harmónia elillan, s a két ember már nem érti meg egymást, egyre inkább sodródnak a szétválás felé.

Amennyiben egy gyerek életéből hiányzik a feltétel nélküli, biztonságot nyújtó időszak, elképzelhető, hogy egész élet

A szülői hatalom fenntartásának, gyakorlásának eszköze általában a pénz, amivel függőségben tudja tartani a gyermeket, a serdülőt, a fiatal felnőttet.

Ha egy kisgyermek azt látja, hogy a szülőnek a biztonságot a mobilja jelenti, akkor hiába mondja neki anya vagy apa, hogy ne kütyüzzön, valószínűleg ő is nagyon akarja majd azt...

„Próbálná ki először az a felnőtt, aki kitalálta!”, „Szegény gyereket teljesen szétszakítják, sehol sincs otthon”.