Jelenlegi hely

Az önbizalomról – kicsit másképp

Vegyük észre, hogy a „Ki vagyok én?” kérdés jelen idejű.

Önbizalomhiány nem létezik. Merész, sőt már-már pimasz állítás, hiszen még szavunk is van rá. 

Szerző: 

Igen ám, de azért, mert valamire kitaláltunk egy szót, még nem biztos, hogy létezik. Példának okáért sárkányokról, unikornisokról, egyéb fenevadakról is beszélünk; történetek, mesék születnek róluk, azonban ez még nem bizonyíték a létezésükre. Így érdemes óvatosnak lennünk – különösen, ha a saját lelkünkről és annak hogylétéről van szó, márpedig arról lesz szó...

Magyarázkodó, önmagunkat felmentő, passzív mondatok garmadája születik nap mint nap annak igazolására, miért nem mi vagyunk a felelősek saját életünkért, önmagunkért, hogylétünkért, önbizalmunkért.

„Így történt, így alakult” – szól a könnyed komment egy-egy negatív esemény után. Fel sem merül, hogy én alakítottam így, nekem is markáns részem volt benne!

„Ezt hozta az élet.” – Nem én hoztam, nem én engedtem be az életembe, sőt, szinte ott se voltam, egyszerűen csak lett, a semmiből!?

„Tönkrement. Elromlott.” – Mondjuk egy kapcsolat… Milyen ritkán hallunk ilyet: „Tönkretettem a házasságomat.” Sokkal inkább a másik tette tönkre, ő a hibás, esetleg csak megtörtént, elvégre „Nem volt mit tenni. Ezt dobta a gép. Nem voltunk jókor jó helyen.” Következésképp „Nem tehetek róla. Nem az én hibám.” Teljesen felmentem magam az ilyen és ehhez hasonló mondatok alkalmazásával. De ez még nem elég, az igazán nagy önfelmentők kellő demagógiát is belecsempésznek saját szerencsétlenségük igazolásába:

„A sors akarta így.”, vagy „Isten akarata.”, esetleg „Így volt megírva.” Van ebben egy szemtelen gőg, mintha tudnánk, mi Isten vagy a sors szándéka. Önfelmentésre viszont kiválóak az efféle szentenciák, élünk is velük folyton folyvást. A teljes beletörődés végül aztán a következő szólással testesül meg: „Ez van, ezt kell szeretni.”

Ilyen talajon nem csoda, hogy önbizalmi kérdésekben bizony nagyon-nagyon nem állunk jól. Hogy is állnánk, mikor a változáshoz annak beismerése szükséges, hogy azért, amilyen vagyok, amilyenné lettem, vagyis tettem magam, elsősorban én vagyok a felelős. Elsősorban – de nem kizárólagosan. Természetesen vannak olyan egyéni biológiai, pszichés és szociális konstellációk, amelyek nagymértékben hatnak a nap 24 órájában, de mégis, mindezek ellenére elsősorban mi vagyunk a felelősek.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2018. 2. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Önmagunkba zártság, erről szól most minden.

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tagjainak rövid előadásaival szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk ebben a bonyolult és érzelmileg megterhelő...

Habár az alkohol megítélése nem egységes, szinte minden kultúra egymástól függetlenül rájött az alko