Jelenlegi hely

Függni a függetlenségtől

Most igazából magamhoz vagy máshoz tartozom?

A kapcsolatfüggő mindig szeretni fogja a másikat, bármit is tesz vele – tehát akár negatív élményeit elnyomva is kötődik, a függetlenségfüggő vagy énfüggő azonban egy idő után nem fogja szeretni a másikat, bármit is tesz érte – tehát a pozitív élmények ellenére is megszűnik a kötődése.  

Bár az emberiség fejlődését, a társadalmakat, a családokat, a személyiségeket érvezredeken keresztül a kooperáció érlelte, a modern nyugati társadalmakban egyre gyengülnek a szövetségek, csökken vagy eltűnik az együttműködés, és egyetlen, mindent elsöprő alapvetéssé az egyén boldogulása válik. Gyakran már bármilyen, a másik emberért tett szelíd vagy adakozó gesztust gyengeségnek, függésnek tekintünk, s a kapcsolatfüggőség szinte a legnegatívabb jelentést hordozó kifejezéssé nőtte ki magát. Ebben a gondolati mederben egy kapcsolat automatikusan azonos a függéssel, ezzel szemben bármilyen önmagunkért tett – a másikra tekintet nélkül lévő – lépést az erővel, az önmegvalósítással és a függetlenséggel azonosítunk...

De vajon miért ne lehetne a szabadon, szeretetből, valós életcélból választott kapcsolat voltaképpen a komoly belső függetlenség és erő jele? S nem lehet-e, hogy életcéljaink tisztázatlansága mögött, egónk átmeneti hullámainak kiszolgáltatva nagyon is függők vagyunk – csak épp nem a másiktól, hanem önmagunktól?

Egy biztos, mindannyian boldogságkeresőben vagyunk. A biztonság, a szeretettség és az összetartozás élménye ugyanolyan fontos, mint az önmeghatározás, a kompetencia érzése és a világ felfedezése. A személyiség a függetlenedésnek és a kapcsolataink kibontakoztatásának párhuzamos folyamataiban fejlődik. Ezzel nagyon erős kétirányú nyomás alá kerülünk: a valahová, valakihez tartozás és az önállóság, függetlenség motívumai között. Ezek nem egymást kizáró dimenziók, ám a kulturális diskurzusok szintjén, és egy-egy életszakaszban legtöbbünk számára sajnos választásos jelleget öltenek: most igazából magamhoz vagy máshoz tartozom? Így gyakran egy érzelmileg beszűkült helyzetben döntünk a kapcsolódás és a függetlenedés között...

De miért ne lenne az őszinte, együttműködő kapcsolat a megvalósult autonómia, és miért ne lehetne az ijedt önmagamért rohanás függőség? Miért kéne ebben a hosszú, természetes, mérlegelésekkel teli folyamatban elvesztenünk magunkat vagy a másikat? Miért ne lehetne életünket külön-külön, magunkban, és ezzel párhuzamosan a kapcsolat szintjén is kibontakoztatva, szeretettel, őszintén, integráltan megélni?

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet.

Kimaradt éveket, meg nem élt érzelmi évtizedeket nem lehet instant módon pótolni...

Az egészséges fejlődéshez és működéshez egész életünk folyamán szükségünk van az elismerésre.

Önmagunkba zártság, erről szól most minden.

A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület tagjainak rövid előadásaival szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk ebben a bonyolult és érzelmileg megterhelő...

Habár az alkohol megítélése nem egységes, szinte minden kultúra egymástól függetlenül rájött az alko