Jelenlegi hely

Az ember, aki elkerülte a boldogságot

Vágyott a boldogságra, tudta, mit kellene tennie – de mégsem tette.

Gyakran pszichoterápiás keretek között is találkozunk olyan  személyekkel, akik mindenféle társas kapcsolatot és helyzetet messziről elkerülnek, csendesek, visszahúzódóak, és vágynak ugyan a szoros, szeretetteljes kapcsolatra, de mégis kitérnek előle. Ilyen volt Balázs, akivel évekkel ezelőtt találkoztam.

Szerző: 

Balázs következetesen elkerülte azokat a helyzeteket és élményeket, amelyek lehetőséget kínáltak volna arra, hogy boldog és elégedett legyen. Vágyott a boldogságra, tudta, mit kellene tennie – de mégsem tette. Joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy vajon miért?

A terápiás tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy a zavar hátterében egy olyan büntető, kritikus szülő vagy fontos más személy áll, aki az egyént gyermekkorában gyakran megalázta, bántalmazta és elutasította. Ennek köszönhetően a kisgyerek azt a meggyőződést alakítja ki önmagáról, hogy ő a rossz, megérdemli, ha bántják. Alkalmatlan arra, hogy szeressék, elfogadják, megbecsüljék. Vagyis ő alapvetően csökkent értékű, emiatt nyilvánvalóan el fogják utasítani – ez a meggyőződés vezérli az ilyen páciensek gondolkodását önmagukról és társas kapcsolataikról. Ezek alapján érthetővé válik, hogy az elkerülő személyiségzavarral küzdők – annak ellenére, hogy vágynak a szeretetre és intimitásra – miért kerülik el azt. Rettegnek az elutasítástól, ami gondolataikban könyörtelenül bekövetkezik, hiszen ezt tanulták meg gyerekkoruktól kezdve a közeli, fontos személyek reakcióiból. A kritizáltság és elutasítottság élménye olyan mértékű szorongással és szégyennel jár, amit az ilyen páciensek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek tolerálni, emiatt a kritikák és elutasítás minden lehetséges forrását igyekeznek elkerülni, megmenekülve ezzel a lehetséges megszégyenüléstől.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Mindenért az anya a hibás?

    „Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

  • Illúziók fogságában

  • Mi az, ami még értékes?

  • KANAPÉ

    „Nem kell mindig mindent tudni”

    Interjú dr. Németh Dezsővel

  • Csodagyerekek

  • Nagyi, a szuperhős

    „Egy humán „rejtély” evolúciós magyarázata

  • A rendes ember mítosza

  • Transzgenerációs minták a párkapcsolatban

  • Mérgező pozitivitás ¬– avagy hello kittys ragtapasz a lábtörésre

  • A kóros nárcizmus a személyiségzavarok erdejében

  • Szorongás: rosszból is megárt a sok

  • VRelaxáció – avagy a semmittevés művészete

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Idén júliusban jelent meg a hír, hogy Laurent Simons belga-holland csodagyerek 11 éves korában fizikusi alap

A „rendes emberről” minden család kialakít egy narratívát - ez a mitikus alak hús-vér valójában nem létezik, de szell

A különböző osztályozó rendszerek elég sikeresen írják le a lényeget, a nagyzásosságtól az irigységig, az arroganciát

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és

Mit kezdjünk a bennünk lévő két, látszólag ellentétes erővel? Mit kezdjünk az emelkedettebb és az alantasabb személyiségvonásainkkal?

Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés.