Jelenlegi hely

Miért nehéz az iskolatáska?

Az iskolai élet és az iskolai eredményesség problémái a diákok és szülők szemszögéből
Minden, ami kötelező, kevésbé vonzó, mint bármi, ami választható

A kisdiákok többsége érdeklődéssel vegyes izgalommal megy az évnyitóra, és büszke arra, hogy végre ő is iskolás lett.

Szerző: 

Minden óvodás iskolás szeretne lenni…

A bizonyítványosztás sok gyerek és szülő számára szorongással, feszültséggel terhes időszak. Ilyenkor még a szokásosnál is gyakrabban beszélnek a családokban az iskoláról – és sok gyerek számára ez a téma már önmagában is kellemetlen. Pedig minden óvodás iskolás szeretne lenni, különösen akkor, ha van olyan testvére vagy ismerős gyerek a környezetében, aki már iskolába jár. Az óvodások szemében ez a státusz számos kiváltsággal jár. Úgy hiszik, aki iskolás, az már „nagy”, annak több mindent szabad, lehet külön szobája, saját asztala, szép iskolatáskája, írószerei. A kisdiákok többsége érdeklődéssel vegyes izgalommal megy az évnyitóra, és büszke arra, hogy végre ő is iskolás lett.

Az első tapasztalatok – nehézségek és kihívások

  • Ha ugyanezeket a gyerekeket november vége felé megkérdezzük, hogy szeretnek-e még iskolába járni, többnyire negatív választ kapunk. A hétfői indulás sokuknak egyre nehezebb, már eltűnik a szemükből a várakozással teli izgalom, helyét az érdektelenség, rosszabb esetben a fej- vagy hasfájás tünetei veszik át. Ez a helyzet sajnos nagyon tipikus, még ha akadnak is szerencsés kivételek. Felmerül a kérdés, hogy miért változik meg ilyen drámaian a kisdiákok véleménye az iskoláról, amikor megszerzik az első tapasztalatokat? A választ számos helyzeti és személyes tényező együttes hatásában kell keresnünk. Ezek közül sokat a szülők és a pedagógusok képesek befolyásolni, mások egyszerűen a hétköznapok velejárói – kötelező nehézségek és kihívások, amikkel mindenkinek meg kell küzdeni. Az iskolás gyerekek életritmusa alapvetően megváltozik. A reggeli indulás és iskolába érkezés már nem a szülő és a gyerek életritmusát követi, hanem a választott iskola által előírt szabályt.
  • A reggeli készülődés sok családban kapkodássá válik és feszültté tesz minden érintettet. A szülő sietne, sürgeti a gyereket, aki ettől izgatott lesz – ebben a felfokozott hangulatban még kevésbé sikerülnek az egyszerű rutinfeladatok is, mint például a cipőfűző bekötése. Sok gyerek reggel nyolcra, mire az iskolába ér, erősen feszült vagy éppen dühös, esetleg elkeseredett állapotba kerül.
  • Egy további komoly változás, hogy belép a gyermekek életébe a „kötelező” fogalma. Az óvodás évek szabad játékossága, az örömmel, érdeklődéssel végzett tevékenységek helyét a tanórák veszik át. A legtöbb kisgyermek számára rendkívüli pszichológiai megterhelést jelent a 45 perces órák kissé monoton, ismétlődő ritmusa és a rendszeresen megkövetelt fegyelem.  
  • Minden, ami kötelező, kevésbé vonzó, mint bármi, ami választható. Ezt a jelenséget a pszichológiában reaktanciának nevezik. Egyfajta ellenállást vált ki belőlünk, ha választásunk szabadságát korlátozva érezzük – még akkor is, ha valójában egyáltalán nem kellemetlen az, ami kötelező. A „kötelezővel” kapcsolatos ellenállás feszültséget okoz, amelyet minden gyerek másként vezet le. Egyesek aktív munkával, mások olyan viselkedésekkel, amelyek nem illeszkednek az iskolai élet szabályaihoz, vagyis rosszalkodásnak minősülnek. Vannak olyanok is, akik az iskolában nem engedik szabadjára érzelmeiket és viselkedésüket is erősen visszafogják, szeretnének megfelelni az elvárásoknak. A folytonos alkalmazkodás, a saját valós igények és a spontán viselkedés háttérbe szorítása azonban komoly lelki erőfeszítést (pszichés energiát) igényel, így a gyerekek a nap végére elfáradnak a sok jól viselkedésben és az ún. „énkimerülés” jelensége áll elő. Ez azt jelenti, hogy mivel egész délelőtt erősen kontrollálják magukat, délután már olyan helyzetekben sem képesek szabályozni az indulataikat vagy a viselkedésüket, amely egyébként nem járna nagy erőfeszítéssel. Sok szülő ezt úgy érzékeli, hogy az addig nyugodt gyereke mire hazakerül az iskolából, kis ördögfiókává változik.

Teljesítményelvárás, értékelés, összehasonlítás

A másik jelentős változás a gyerekek életében a teljesítményelvárás mellett az állandó értékelés megjelenése. Míg az óvodában csak ritkán tapasztaltak igazi megmérettetést, az iskolában az első perctől kezdve értékelik szinte minden cselekedetüket. A tanítók piros és fekete pontokkal fejezik ki elégedettségüket vagy elégedetlenségüket, és a többi gyerekkel is állandóan összehasonlítják őket, a gyerekek pedig magukat.

A pszichológiai kutatások szerint az ilyen típusú értékelő „közönség” másképp hathat az egyes gyerekekre. Az egyik lehetőség, hogy doppingolja, serkenti a teljesítményt. Ez egyrészt gyakrabban fordul elő jól begyakorolt tevékenység esetén, mint új anyag tanulásakor, másrészt nagyobb valószínűséggel jelentkezik nyitottabb, kevésbé szorongó és szívesebben szereplő gyerekeknél. Viszont bonyolult, új dolog elsajátításakor, valamint [ÉS1] [s2] a kissé zárkózottabb, szorongóbb gyerekeknél kifejezetten hátráltathatja a jó teljesítményt. Így történhet meg az „otthon még tudta” esete. Egy szorongó, befelé forduló gyerek szívesen és jól elmondja, megmutatja a tudását a szülőnek a barátságos otthoni környezetben, de a pedagógus és a társak értékelő jelenléte már visszafoghatja a teljesítményét. Az ilyen gyerekek számára az iskola valódi stresszt jelent, és ha nem kapnak megfelelő (szülői, pedagógusi, iskolapszichológusi) segítséget, a halmozódó kudarcok elveszik a kedvüket és tartósan alulteljesítővé válhatnak.

Kora szerint iskolaköteles…

Vannak olyan diákok is, akik életkoruk szerint már iskolakötelesek, de nem minden képességük egyenletesen fejlett. Ezeket a hátrányokat az óvodai foglalkozások nem élezik ki, hisz nem kötelező mindenkinek mindenféle feladatot egyszerre végezni. Így a gyerekek spontán olyan játékos feladatokat választanak, amelyekben sikeresek, örömüket lelik. Az iskola világa azonban a legtöbb esetben nagyon másként működik. Az írásórán mindenkinek írni kell, ugyanazt a jelet vagy betűt, ugyanolyan méretben és persze ugyanolyan pontosan. A matematikaórán mindenkinek ugyanazokon a számolási feladatokon kell gondolkodni, és így tovább. Ilyen helyzetben hamar kiderül, ki az, akinek nem kellően fejlett a finom mozgása, nehezen ír, nem tud a vonalközben maradni, vagy éppen nehezen boldogul a matematikai feladattal.  Ha egy gyereknek valamelyik területen vagy akár több területen hátrányai lesznek, hamar lemarad, észreveszi, hogy neki ez nem megy, és ha a kudarcokat nem sikerül minél hamarabb felszámolni, akkor fokozatosan és sajnos elég gyorsan elveszti az érdeklődését a tanulás iránt, vagy egyszerűen elkezdi nem szeretni az iskolát.

A szülői „szemüveg” változása

Ez a csalódottság azonban nemcsak a gyereket érinti. Sok esetben ezek az iskolai kudarcok éket vernek a gyerek és a szülő közé, megbontják a korábbi kapcsolatot. A szülők az „ellenőrző” (vagy tájékoztató füzet) láthatatlan szemüvegén keresztül kezdik nézni gyermeküket. Például előfordulhat, hogy korábban viccesnek, jó humorúnak tartott életvidám fiacskájukat a sok iskolai „szidás”, esetleg beírás miatt, miszerint: „bohóckodással zavarta a tanítási órát”, elkezdik inkább rendetlennek, mint aranyosnak vagy jópofának látni. De nem járnak jobban a cserfes, édes kislányok sem, akik a suliban sem tudnak csendben maradni, ezért szintén beírásokat vagy fekete pontokat szereznek.

A szülők szemében sajnos sok esetben a gyerek személyiségének, viselkedésének megítélése elkezd az iskolai teljesítménytől függeni. Így még a korábban aranyosnak, szeretetre méltónak tartott vonásokat is átértékelik, megpróbálják ezekről leszoktatni a gyerekeket, akik persze nem értik, hogy most miért nem jó, ha viccelnek vagy cserfeskednek.

Kinek a kudarca?

A legnagyobb szülői csalódást mégis az elvárt vagy remélt tanulmányi teljesítmény elmaradása okozza. Sok szülő saját kudarcaként éli meg, ha a gyerek nem teljesít jól az iskolában, nem hoz elegendő piros pontot, vagy nincs kedve az iskolai feladatokkal foglalkozni. Ennek a helyzetnek egyik leggyakoribb következménye, hogy a szülő és gyerek közötti kapcsolat központi témája az iskola lesz, együttléteiket a feladatmegoldás a szülői „segítségadás” tölti ki. A szülő elkeseredetten, gyakran türelmetlenül próbálja megtanítani a gyerekét arra, ami az iskolában nem megy – vagy ami még rosszabb, büntetést helyez kilátásba, vagy megfosztja kedvenc elfoglaltságoktól a gyereket, ha nem tanul jobban vagy eredményesebben. Mindezek erősen próbára teszik a szülő-gyerek kapcsolatot, és hosszabb távon a kapcsolat megromlását eredményezhetik. A „Mi volt a suliban?” kérdésre végül általában az a válasz, hogy „semmi”, mert a gyerekek hamar megtanulják, hogy a szülőt elsősorban a jegyekben vagy pontokban mérhető teljesítmény érdekli.

Építkezni a nehézségekből

Kutatásaink kimutatták, hogy azok a gyerekek szeretnek leginkább iskolába járni, akik számára az ismeret megszerzése örömöt jelent, jól teljesítenek – és hisznek abban, hogy képesek lesznek fejlődni. A képességek és a teljesítmény munkával történő megváltoztatásába vetett hit, amit a pszichológia növekedési beállítódásnak (növekedési mindset) nevez, olyan gondolkodásmódbeli jellemző, amelynek elsajátítása sokat segíthet a szülőknek, a gyerekeknek és a tanároknak is abban, hogy az iskolai nehézségekből, esetleges kudarcokból mégis építkezni tudjon a diák. Carol Dweck amerikai pszichológus dolgozta ki ezt az elméletet, amelyet ma már sok országban, köztük hazánkban is tanítanak. Központi gondolata, hogy jelenlegi teljesítményünk nem valamilyen rejtett és megváltoztathatatlan öröklött adottság eredménye, sokkal inkább a célzott erőfeszítés vagy annak hiánya hozza a sikert illetve a kudarcot – s ez a beállítódás, a saját teljesítményről való gondolkodás erősen meghatározza, mire leszünk képesek. A fejlődési beállítódású gyerekek akkor sem adják fel, ha nehéz feladatot kapnak és kudarcot vallanak.  Sőt, kihívásnak élik meg, és ha választhatnak, ismét nehéz feladattal próbálkoznak. Ezzel szemben az ún. rögzült beállítódásúak a kudarcot saját alkalmatlanságuk bizonyítékaként értékelik, és ha lehet, legközelebb könnyebb feladatot választanak, hogy biztosan elkerüljék ezt a kellemetlenséget.

Szülők, pedagógusok és teljesítményértékelés

A szülők és pedagógusok fejlődéssel kapcsolatos beállítódása elsősorban abban nyilvánul meg, ahogyan a gyerekek teljesítményét értékelik.

  • Ha a kedvezőtlen vagy nem jó eredményeket úgy magyarázzuk, hogy azok a gyerek tartós, nem változtatható sajátosságain alapulnak, pl. nincs érzéke hozzá, gyenge képességű vagy buta, azzal a rögzült szemléletet erősítjük, és a gyerek motivációját is csökkentjük. Viszont ha hangsúlyozzuk, hogy amit elért, az talán még nem a legjobb, de az eredmények javíthatók, akkor a gyerek lassan megérti, hogy ha akar, bármikor jobb lehet, hisz ez elsősorban rajta múlik. Az ilyen megközelítés megérteti a gyerekkel, hogy a kudarc nem tragédia, hanem egy lehetőség a fejlődésre. Minden megmérettetés egy aktuális eredmény, amely egy következő helyzetben felülmúlható, javítható. A képességek fejleszthetők, megfelelő gyakorlással, jó stratégiákkal bárki elérhet jó eredményeket.
  • Hasonlóképpen fontos, hogy a jó eredményeket hozókat is elsősorban az erőfeszítésért dicsérjük, ne akarjuk velük elhitetni, hogy veleszületetten okosak, kis zsenik lennének. Ez ugyanis hatalmas teher egy gyereknek, és sok sikeres gyerek folyton attól fél, hogy egyszer esetleg nem fog megfelelni. Például azon aggódik, hogy amikor majd először nem lesz kitűnő, akkor csalódást okoz a szüleinek, s akkor már nem fogják okosnak tartani.

Lényeges tehát, hogy képesek legyünk a gyerekekkel megértetni az erőfeszítés és az eredmény közötti szoros kapcsolatot, és minél kevésbé engedjük, hogy teljesítményét rajta kívül álló kedvező vagy kedvezőtlen okokkal magyarázza.

A szeretet nem a teljesítménytől függ!

Szülőként különösen fontos éreztetnünk gyermekünkkel, hogy életének csak egy kis szelete az iskolai munka, és az, hogy mennyire szeretjük, nem ettől a teljesítménytől függ.  Ahogy ő sem azért szeret bennünket, mert sikeres üzletkötők, nagyszerű jogászok, ügyes buszsofőrök vagy éppen sikeres orvosok vagyunk. Fontos, hogy az együtt töltött idő ne csak az iskolai eredmények és a tanulás körül forogjon. Legyen több olyan életterület és tevékenység, amelyben a gyerek és szülő közösen örömét leli, amelyben egy olyan gyerek is elismerést és figyelmet kaphat, aki aktuálisan a suliban nem jól teljesített.

Érdemes a „mi volt a suliban?” kérdést a „milyen napod volt?” kérdésre cserélni, őszinte érdeklődéssel fordulni gyermekünk életének iskolán kívüli, teljesítménytől független élményei felé, hogy kapcsolatunk erős maradjon, és igazán segíteni tudjuk őt abban is, hogy ha szeretne, akkor az iskolai munkában is eredményesebb legyen.


 

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. október–novemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • A tudás hatalom?

  • A nagy Ő nyomában

    „Álom vagy – vagy valóság?

  • „Egyedül maradtam - és most boldogabb vagyok”

  • Megbízom benned, de ugye adsz kódot a telódhoz?!

    „Alacsony önértékelés – kóros féltékenység?!

  • KÖRVONAL – „Valahogy mindig azt érzem, hogy a végén helyükre kerülnek a dolgok”

    „Beszélgetés dr. Tárnok Zsanettel

  • Légy önmagad!

    A Selbst titkai

  • A stílus maga a… mi is?

  • Legyetek (mindig) jók?

    Nárcisztikus szülők gyerekei – az anya szerepe

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek!

    „Szorong az iskolától – hogyan segítsünk gyermekünknek?

  • A jól (félre)ismert depresszió

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Jelentkezés két kattintással!

Néha úgy hozza az élet, hogy költözés vagy más családi változások miatt egy gyermek új környezetbe kerül, ez pedig a legtöbb esetben megviseli őket.

Idén júliusban jelent meg a hír, hogy Laurent Simons belga-holland csodagyerek 11 éves korában fizikusi alap

Sokszor előfordul, hogy az életük sok területén jól teljesítő nők és férfiak anyjukhoz, szüleikhez való kapcsolata ér

Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés.