18 évesen az egyik magyar lapban rendszeresen publikálta színes, fantáziadús beszámolóit bécsi, hamburgi, párizsi, londoni, észak- és dél-amerikai útjairól (bár kétséges, hogy valóban járt-e ezeken a helyeken).  Rövid egyházi kitérő után (több  egyház lelkészeként is működött) a politika felé fordult: a világ különböző pontjain az angol, a német és az amerikai titkosszolgálat számára is dolgozott, s miközben Angliában váltóhamisításba keveredett, Londonban Lloyd George pártjának tagja lett – vannak, akik még Churchillel és Hitlerrel is összekapcsolják a tevékenységét. Szerepet vállalt a balkáni olajbizniszben, később Kínában japán, amerikai, sőt kínai megbízóknak is dolgozott. A múlt század közepén halt meg Sanghajban, buddhista szerzetesként. Sok rejtély övezi, de tény és való, hogy Paksról igen messzire jutott – sőt gyakran utazott el messzire megelőző éveinek helyszínéről is.

A szélhámos mindig máshova érkezik meg – messziről. Messziről jött ember azt mond, amit akar, tartja a mondás. A XXI. század elején változtassunk ezen egy keveset: azt mond, amit akar – magáról. Másokról, településekről, munkahelyekről szóló állításait ma jóval könnyebb ellenőrizni, mint évtizedekkel vagy évszázadokkal ezelőtt, amikor időt és fáradságot jelentett volna utánajárni a szavainak. Az interneten elérhető információk miatt egyre nehezebb ma „messziről jöttnek” lenni, országokról vagy intézményekről, szervezetekről valótlanságokat állítani. Növekszik az adatbázisok és technológiák száma, melyek segítségével pontos és aktuális tényeket gyűjthetünk össze például egy frissen megismert új kolléga szakmai hátteréről, volt munkahelyeiről...

Az angolszász HR-szaknyelv ma job-hoppereknek nevezi azokat, akik sűrűn ugrálnak állásról állásra, gyakran váltogatják munkahelyüket. Ennek mintájára network-hoppernek, a hálózatát váltogatónak is nevezhetnénk korunk szélhámosait, akik „messziről jönnek”, és ellenőrizhetetlen forrásokból gyorsan szőnek maguk köré tetszetős múltat és jelent. A legtöbb szélhámos ma is messziről jött ember: felbukkan és kerek történetet hoz – nem a szemünk láttára bontakoznak ki a szálak...

Magáról mindenki azt mond, amit akar: mások viszont már nem feltétlenül azt mondanák róla, amit szeretne. Ennek a konfliktusnak az egyik feldolgozása az állandó „messziről jött-ség”, amit természetesen ne tévesszünk össze az utazók kalandvágyával, hiszen nekik vannak kapcsolataik – és valódi történeteik is. A szélhámos ellenben éppen azért „jön messziről”, hogy azt mondhasson magáról, amit akar.   De miért is ne előlegeznénk bizalmat valakinek, aki kellemes pillanatokat szerez társaságával, jó modorával, megjelenésével, izgalmas történeteivel? A messziről jött ember olyasmit mond, amit kellemes hallani. Előzékenyen szolgálja ki alapvető emberi vágyainkat: bízni szeretünk, segíteni is szeretünk – az érdekes, izgalmas történeteket pedig különös nagy kedvvel hallgatjuk.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható