Jelenlegi hely

A magyar orvosok konfliktusai

A gyógyítók és páciensek együtt szenvednek a rendszer betegségeitől.

Az itthoni egészségügy helyzetét nem kell bemutatnunk, rengeteg szó esik a hálapénz visszáságairól, az orvosok elvándorlásáról, a várólistákról, kezelést nem kapó betegekről. 

Az itthoni egészségügy helyzetét nem kell bemutatnunk, rengeteg szó esik a hálapénz visszáságairól, az orvosok elvándorlásáról, a várólistákról, kezelést nem kapó betegekről. Az egészségügyi személyzet nehéz helyzetével való együttérzés mellett az ellátással való elégedetlenség és a gyakran negatív kórházi élmények miatt nagy adag harag gyűlt fel az emberekben az orvostársadalommal szemben. Az orvosok, ápolók, nővérek pedig sokszor azt élik meg, hogy hiába gyógyítanak reggeltől-estig betegeket, munkájuk sem anyagilag, sem emberileg nincs megbecsülve.

Az orvosok és a betegek társadalma közötti feszültség okai valójában legnagyobbrészt a rendszerben keresendők. A Szegedi Tudományegyetem Személyiség-, Klinikai- és Egészségpszichológia tanszék kutatócsoportja egy nemzetközi összehasonlító kutatás keretében annak járt utána, melyek a legtipikusabb konfliktusok, konfliktushelyzetek az orovosszakmában és tágabban az egészségügyi dolgozók körében; milyen tényezők járulnak hozzá ezekhez, illetve hogyan élik meg és kezelik a konfliktusszituációkat a magyar gyógyítók – összehasonlítva külföldi (nyugat-európai és amerikai) kollégáikkal. A kutatást interjú-módszerrel végeztük, az ország több vidéki és fővárosi kórházában gyűjtöttünk adatokat, közel hetven interjút felvéve. Fontos célkitűzésünk volt, hogy a válaszokban bármilyen felmerülő konfliktus meg tudjon jelenni. A beszélgetések alapján számos konfliktustípust találtunk, amelyeket három nagyobb kategóriába soroltunk: ezek a személyes, a személyközi és a rendszerszintű konfliktusok. A következőkben a magyar minta néhány markáns sajátosságát emeljük ki.

A megbénító hierarchia

A megkérdezett szakemberek szerint az egészségügyi személyzet tagjai közötti konfliktus sokszor a hallgatólagos, „feudális” jellegű hierarchikus berendezkedésből adódik. Ilyen a feljebbvalók „egészségtelen” tekintélye, illetve például, hogy a válaszadók szerint az előbbre jutás, a szakmai megbecsülés nem arányos a valódi teljesítménnyel. Ennek számos negatív következménye van, többek között megbénítja az egészséges versenyhelyzetet, ami rossz hatással lehet a hierarchia alsóbb fokán lévő orvosok motivációjára is.

A gyógyítót magára hagyja a rendszer

A nehézségek kezelésében az individuális szemlélet uralkodik. Egyes osztályokon a betegek több hónapig tartózkodnak, így a személyzetnek könnyű érzelmileg közel engedni magához a betegeket (válaszadóink szerint ez különösen a fiatalabb ápolókra jellemző) – emberileg is túlzottan bevonódnak a pácienssel történő eseményekbe. Az interjúk során elmondták, hogy ha egy beteg meghal, nagyon megviseli a gyógyítót a gyász, amelynek kezeléséhez ugyanakkor a legtöbb esetben nem kap a munkahelyen megtámogatást, szupervíziót. Általánosabban is elmondható, hogy a személyzet tagjainak gyászukat, lélektani problémáikat, (teambeli) konfliktusaikat többnyire egyedül, mediátori, pszichológusi segítség nélkül kell megoldaniuk

A mindent átható kiégés

Találó megfogalmazás volt az egyik orvosé, aki „robot-üzemmódnak” nevezte azt az állapotot, ahová egy-egy ügyelet után – ledolgozva még a következő napot is – eljut. Az örökös kialvatlanság, fáradtság erősen hozzájárul a kiégéshez, a motivációvesztéshez, és a kommunikációs problémákból adódó konfliktushelyzetek kialakulásához. Továbbá sokan egyszerre végzik az ambuláns betegellátást, a műtéteket és még rengeteg papírmunka is hárul rájuk. Nagy frusztrációt szül számos gyógyítóban, hogy a túl sok munka miatt nem tudnak mindenkit úgy ellátni, mindenkire annyi időt fordítani, amennyit szeretnének, és ezért a betegekkel is feszültebbé válhatnak, ami megviseli őket, és el is bizonytalanodhatnak abban, hogy meg tudnak-e felelni orvosszerepüknek.

A hivatásszerep mindenhatósága?

Az ezen kategóriába tartozó konfliktusok abból adódnak, hogy a gyógyításban részt vevők, azaz a szakemberek és betegek sokszor nem az elvárt szerepeik szerint viselkednek egymással: a gyógyító szerep és a betegszerep nem simul harmonikusan egymáshoz. Itt olyan kérdések merülnek fel az interjúkban, hogy mi fér bele az orvos-beteg kapcsolatba: a beteg elvárása mennyire jogos, különösen, ha az orvos túlterhelt, például ügyeleti időben nem ügyeleti panasszal jön a beteg. Az orvosban is sokszor van önmagával szemben egyfajta irreális mindenhatósági elvárás, aminek ha nem tud megfelelni, bűntudatot ébreszt benne. De az is megjelenik, hogy a betegek nemritkán előítéletet éreznek az orvosok iránt arra vonatkozóan, hogy őket csak a pénz érdekli, egyébként érzéketlenek. A fiatalabb orvosok egy része nehezményezi például azt is, hogy egy-egy beteg az életkora miatt tiszteletlen vele szemben. Mások azt emelték ki, hogy a betegek sokszor a hosszú várakozási idő miatt jogosan türelmetlenek, ami viszont az orvosokon csapódik le. Interjúalanyaink szerint sokszor a többi beteg szeme láttára érzékeltetik ezt a gyógyítókkal, ami megalázó a személyzet számára.

Ezek a problémák megmutatják, mennyi szerep és szerepelvárás keveredik az egészségügyben, a rendszer fogyatékosságai, a hierarchikus berendezkedés és a kiégés mélyen áthatja egymást, és kártékonyan lecsapódik minden résztvevő személyes tapasztalatában: a gyógyítók és páciensek együtt szenvednek a rendszer betegségeitől. A beteg és akár az orvos részéről egy mindenható orvos elvárása jellemző, aki felülről ugyanakkor egy hierarchikus rendszerben alárendeltként, akár „rossz gyerekként” van kezelve, ő maga pedig sokszor a kiégés jeleit mutatja. Mindez azon kérdésekig vezet el, hogy mit jelent Magyarországon orvosnak lenni, mit vár el a beteg, és mit vár el saját magától az orvos – ehhez képest mi a reális.

Kutatásunk tapasztalatai nyomán olyan stratégiákat és a megküzdést, konfliktus-kezelést támogató módszereket szeretnénk kidolgozni a gyógyító szakemberek számára, amelyek segítségével javulhatna a felek közötti kommunikáció, a konfliktusos helyzetek kezelésének képessége. Ez hozzájárulhatna ahhoz is, hogy akár maga a rendszer saját magát is úgy tudná megreformálni, amelyhez nem is feltétlenül csupán anyagi, hanem szemléletbeli változások jelentenék az első lépéseket.

Az utóbbi években számos olyan csoport-módszert dolgoztak ki speciálisan a gyógyító szakemberek számára, melyek segíthetnek  a konfliktusmegoldásban, a stressz-csökkentésben,  a kiégés megelőzésében.  A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete szervezésében a közelmúltban egy másfél évig tartó regionális modellprogramban 12 csoport vett részt rendszeres foglalkozáson. A  részt vevő gyógyító szakemberek leginkább a csoportok támogató erejét, a „Nem vagy egyedül!” érzés pozitív hatását emelték ki.

Share

Ez is érdekelhet

„A határmezsgyén létezés mindig nagyon fontos volt az életem során, mert így sosem éreztem azt, hogy túlságosan meg kell felelnem az elvárásoknak.”

A fejlődéslélektani kutatásokban a nyolcvanas évektől kezdve a bevonódó, gondozó apák kapták a főszerepet.

A „KELL” szülő környezetében nincs lazulás, kikapcsolódás, nincs szórakozás, ott csak feladatok vannak.

A „képernyő-énünkkel” való szembenézés nem hétköznapi élmény - s nemcsak hogy nem hétköznapi, hanem kifejezetten feszültséget, stresszforrást jelenthet, sőt szorongás forrásává...

Van, aki dokumentációs célból írja, hogy nyomot hagyjon, van, aki azért, hogy kiadja magából az őt foglalkoztató, fes

Az elmúlt hetekben "átszakadt a gát", és szinte naponta jelentkezik egy-egy úszó, aki volt edzője elfogadhatatlan mód