Jelenlegi hely

Túlzott önfeltárás a Facebookon

Mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból?

Mindenki meg tud nevezni legalább egy olyan Facebook-ismerőst, akit „túlzott megosztónak”, vagyis oversharer-nek tart. A „túlzott” jelző sok mindent takarhat: durva politikai kirohanásokat, főnököt/anyóst szidó bejegyzéseket, naturálisan bemutatott egészségügyi problémákat, túl szexi képeket, vagy bármit, amit túl intimnek tartunk, amit ugyanaz a személy biztosan nem osztana meg velünk egy személyes beszélgetésben.

Szerző: 

A túlzott megosztásnak van egy másik arca is, amikor nem az információ “mélységével”, hanem inkább a mennyiséggel van problémánk: fotó minden étkezésről, selfiek tömege, bejelentkezés minden buszmegállóból, vagy töméntelen mennyiségű kép a gyerekekről, akár már a magzatkortól kezdve.

A jelenség pszichológiai szempontból is figyelemreméltó: kutatók sokasága szeretné megtudni, vajon mi a túlzott megosztás legfőbb motivációja. A nehézségek azonban már itt kezdődnek, hiszen a definíció sem egyszerű: mi számít túlzottnak? Fel lehet-e állítani egy objektív mércét? Ki dönthet erről? Ki mondja meg, mi a normális? Tovább nehezíti a helyzetet, hogy míg mindenki ismer legalább egy túlzott megosztót, önmagát szinte senki nem vallja annak – ez pedig nyilvánvalóan egy negatív társadalmi megítélést tükröz, egyszerűen ciki bevallani. Pedig a megosztás, vagy más szóval önfeltárás pozitív jelenség is lehet: az intim, személyes kapcsolat kialakításához elengedhetetlen. Pszichológiai kutatások sora mutatta ki, hogy jobban kedveljük azokat, akik megosztanak valamit önmagukról, és az ilyen megosztások kölcsönösséget kiváltva segítik a kapcsolatok szorosabbá válását. Más pozitívum is elképzelhető, egy kísérletben például a kutatók arra kérték a résztvevőket, hogy egy hétig kétszer annyit posztoljanak a Facebookra, mint általában szoktak. Az eredmények szerint a megnövekedett aktivitás csökkenti a magány érzését – a kapcsolatot a valahová tartozás élménye közvetítette. Legérdekesebb az volt, hogy ez az érzés független volt a kapott like-ok vagy kommentek számától, a kutatók szerint maga a megosztás bír ilyen hatással: a posztolók kiírták magukból élményeiket, érzelmeiket, ami önmagában elegendő volt a szubjektív jóllét emelkedéséhez.

Úgy tűnik, érdemes lehántani a jelenségről a negatív jelentéstartalmakat, és semlegesebb megközelítésben vizsgálni. Akkor fogalmazzuk át a kérdést: mi késztet arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig többet tárjunk fel érzelmeinkből, gondolatainkból? 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. október–novemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • A tudás hatalom?

  • A nagy Ő nyomában

    „Álom vagy – vagy valóság?

  • „Egyedül maradtam - és most boldogabb vagyok”

  • Megbízom benned, de ugye adsz kódot a telódhoz?!

    „Alacsony önértékelés – kóros féltékenység?!

  • KÖRVONAL – „Valahogy mindig azt érzem, hogy a végén helyükre kerülnek a dolgok”

    „Beszélgetés dr. Tárnok Zsanettel

  • Légy önmagad!

    A Selbst titkai

  • A stílus maga a… mi is?

  • Legyetek (mindig) jók?

    Nárcisztikus szülők gyerekei – az anya szerepe

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek!

    „Szorong az iskolától – hogyan segítsünk gyermekünknek?

  • A jól (félre)ismert depresszió

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Fiatalos, még dolgozó, diplomás hatvanas nő (nevezzük Lilinek) jelent meg a mentálhigiénés tanácsadáson. 

Ehelyett azt javasolják, hogy a releváns információk összegyűjtése után ne foglalkozzunk tovább a témával – vagy akár

A globális vírusjárványra adott reakciók valóságos aranybányát jelentenek azoknak, akik az esztelen néze

A rejtett bántalmazást különösen nehéz érthetővé tenni a külvilág számára.

Mindenki által ismert lélektani alapigazság, hogy a gyermekkori élmények, tapasztalatok – legyenek pozitívak vagy neg

Miért – és mikor – zavar minket az, ha megfigyelnek? Mi takargatnivalónk van a világ előtt?