Nap mint nap halljuk a hírekben, hogy Magyarországon alacsony az adózási morál. De vajon miért alacsony? Miért alacsonyabb, mint másutt? Hogyan lehet ezen változtatni? Milyen pszichológiai trükkök léteznek az adófizetési kedv megváltoztatására?

A mipszi.hu weboldalon 2014 tavaszán megjelent egy kérdőív, amely az adózási szokásokat mérte fel. Cikkünkben az eredmények – és a kutatás – ismertetésével keressük a választ ezekre a mindenkit érintő, kényes kérdésekre…

A magyar adózási morál

Adózni nem jó dolog, de muszáj – legalábbis, ha betartjuk a szabályokat. Hogy könnyebben menjen, nem árt hinnünk abban, hogy az állam jó célokra használja a pénzünket.  Magyarországon – sok más kelet-európai országhoz hasonlóan – nem túl hatékonyan kezelik az adócsalás problémáját, legalábbis, ha a számokat nézzük.

Mindenki megtalálhatja a NAV honlapján az adófizetési statisztikákat, melyekből látszik, hogy évről évre romlik az adófizetési morál Magyarországon. Ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy az úgynevezett feketelista (azaz az adót elkerülők listája) egyre bővül, és a be nem fizetett összegek is nőnek. Vajon mi ennek az oka? Mi állhat a romló morál mögött? Vajon túl bonyolult az adózási rendszer, ebben kereshető a hiba? Vagy az emberek hozzáállásában? …

„Slippery slope” – avagy a csúszós lejtő

Minden országban vannak adókerülők – az adózási rendszerektől függetlenül. Erich Kirchler és munkatársa a Bécsi Egyetemen arra keresték a választ, milyen univerzális – minden országra jellemző – mutatók mentén lehet meghatározni azt, hogy az adót szívesebben befizetik-e vagy sem. Kutatásaik eredményeképpen megalkották a csúszós lejtő (slippery slope) modellt, ami szerint két fő tényezőtől függ az adóbefizetés mértéke: a hatóság iránti bizalom, illetve a hatóság észlelt hatalmának mértékétől. Azaz adózással kapcsolatos attitűdjeink (értékelő viszonyulásunk) milyensége ehhez a két dimenzióhoz kapcsolódik. Ezek határozzák meg tehát az adózáshoz való pozitív vagy negatív irányultságunkat – és így közvetve azt is, hogy befizetjük-e az adót vagy sem. De hogyan is kell mindezt elképzelni?

Egy svájci vizsgálatban a kutatók felfigyeltek arra, hogy a kantonok (svájci államszövetség alapegységei) közt eltérés mutatkozik az adóbefizetések mértéke közt. Azokban a kantonokban, ahol a vezetőség révén nőtt a hatóság iránti bizalom, azaz az adóban befizetett összeget az állampolgárok számára is jól láthatóan arra költötték el, amire a közösség szerint kellett, az emberek szívesebben fizették be az adót. De ott is magas volt a befizetés mértéke, ahol az adóhatóság hatalma észlelhetően nagy volt. Tehát ha az állampolgárok úgy érezték, hogy az adókerülőket és adócsalókat hamar lefülelik és megbüntetik, senki sem bújhat el, a csalás hamar kiderül. Ezt a fajta magas adómorált kényszerített együttműködésnek (enforced compliance) nevezik. Természetesen ott volt a legmagasabb az adóbefizetés, ahol mindkét dimenzió, azaz az adóhatóságok iránti bizalom és az adóhatóságok észlelt hatalma nagy volt, hiszen ekkor nemcsak hamar megbüntetik a csalókat, hanem az adót is arra költik, amire az állampolgárok szerint kell.

Fontos azonban kiemelni, hogy mindkét esetben szubjektív élményről van szó – tehát az számít, hogy mit gondolok az adóhatóságról. Szerintem arra költik-e a pénzt, amire kell? Vajon lebukok, ha csalok? Köztudott, hogy a szubjektív vélemény folyamatosan változik. Jelen esetben, például ha az Adóhivatalban kedvesen fogadnak és segítenek az adózással kapcsolatos kérdéseinkben, és úgy érezzük, hogy törődnek velünk, akár nőhet az adóhatóság iránti bizalmunk. Ha pedig azt látjuk, hogy a szomszédot elviszi a rendőrség adócsalás miatt, nőhet az adóhatóság számunkra észlelt hatalma.

De tényleg ilyen egyszerű lenne?

Rendszerigazolás

Láttuk tehát, hogy az adócsalás oka részben – vagy egészen – az emberek adóhatósághoz való viszonyulásában, bizalmában, illetve annak hiányában keresendő. Ezek határozzák meg az adófizetéshez való hozzáállást. Ennek a megváltoztatása azonban – ami kutatásunk célja volt, – nem ilyen egyszerű. Miért?

Gondoljunk csak a sztereotípiákra! A kisebbségek tagjait általában negatív jelzőkkel illetjük, míg a többség képviselőt pozitívval – akár  annak ellenére is, hogy a legjobb barátunk valamelyik kisebbség tagja, vagy éppen azt tapasztaltuk, hogy a kisebbséghez tartozó a csoportjára jellemző sztereotípiával ellentétes viselkedést mutatott. Ilyenkor őket ritka kivételnek tekintjük.

Azaz a fenti példánkból kiindulva, az Adóhivatal munkatársának kedvességét ritka példaként könyveljük el, a letartóztatott szomszédot pedig butának tartjuk, amiért lebukott. Tehát nem változik sem az adóhatóságba vetett bizalmunk, sem pedig az adóhatóság észlelt hatalma.

De hogy jön ide a rendszerigazolás?

A rendszerigazolás alapgondolata – kapcsolódva Melvin J. Lerner igazságos világba vetett hitről szóló elméletéhez, – az, hogy az emberek motiváltak abban, hogy a világot igazságosnak, biztonságos helynek lássák. Jonh T. Jost és Mahzarin R. Banaji elmélete ezt továbbviszi, azaz ez a társadalmi, politikai és gazdasági viszonyok igazságosságának észlelésében, megítélésében is megjelenik. A rendszerigazolás perspektívájából a sztereotípiák és más társadalmi ítéletek arra szolgálnak, hogy a mindenkori társadalmi rendszer ideológiai támogatását megalapozzák, , magyarázatul szolgálva a társadalmi egyenlőtlenségekre,  mintegy legitimizálva azokat. Így tehát a fennálló rendszerbe vetett hit, a rendszer igazolása hat az adózási morálra, hiszen ha hiszek a rendszerben és támogatom azt, akkor bízom a rendszert képviselő, megjelenítő hatalmakban, illetve elismerem hatalmukat. Utóbbi azt is jelenti, hogy félhetek is tőle…

Röviden összegezve: ha a rendszerigazolás mértékét változtatjuk, változik az adóhatóság iránti attitűd? Ha ez utóbbi változik, akkor többen fizetik majd be az adót pontosan?

Bízom benned, ezért fizetek neked

Tegye fel a kérdést magának kedves Olvasó: mikor fizetné be szívesebben adót? Általános válasz az, hogy „soha”. Közelítsük meg kicsit másképp ezt a kérdést: mikor adna szívesen kölcsön pénzt ismerősének, barátjának? A válasz a legtöbb esetben az: „Ha bízom benne.” És mikor bízom benne? Ha időre visszaadja a pénzt. Ez adózás szempontjából úgy jeleníthető meg: ha az adóforintjaimat arra költik, amire kell. Ha a rendszer képviselői (hivatalok, rendészet) alkalmasak a munkájukra, azaz kedvesen és gyorsan intézik el az ügyeimet, vagyis hatékonyak – akkor az adóforintjaim egy része megfelelő helyre került. Ebből indultunk ki kutatásunkkor, amikor a hatóságokhoz való hozzáállását szerettük volna megváltoztatni, és ezáltal közvetve manipulálni az adózási szokásokat…

Jól látható tehát, mennyire fontos a bizalom – ezen kíséreltünk meg változtatni a következő módon, korábbi vizsgálatokra építve. A kérdőívünket kitöltőket arra kértük, hogy idézzenek fel és írjanak le egy pozitív vagy egy negatív emléket a rendszerrel kapcsolatban. A pozitív emlékkel kapcsolatos feladatban olyan esetre kellett emlékezni, amikor hivatali ügyeket intéztek (például az önkormányzatnál, a rendőrségnél, vagy a kormánynál), és úgy érezték, ezek a hatóságok jól és megfelelően jártak el. A negatív emléket felidéztető feladat ugyanaz volt, mint az előző, csak épp az ellentettjét kértük, tehát egy olyan szituáció leírását, amelyben a hatóság tisztességtelen volt és úgy érezték, hogy nem jól szolgálták érdekeiket, nem jól bántak velük…

Vizsgálatunk eredményei szerint a bizalom növelésével nőtt a rendszerbe vetett hit, de sajnos ez kevés volt ahhoz, hogy az adózás iránti attitűdöt is megváltoztassa. Azaz jelen esetben egy fecske nem csinált nyarat. Tehát a bizalom növelése mellett a hatóság hatalmának észlelését is növelni kellene.

De mire jó az, ha növeljük az adót befizetők számát?

Adózz, adózz, jobb lesz Neked!

Sokan biztosan felteszik maguknak ezt a kérdést az adópapírok kitöltésekor: „Miért jó nekem, ha befizetem az adót?” Egy jóléti államban az adóból származó jövedelemből fedezik a szociális juttatásokat, ebből tartják fenn az egészségügyi és oktatási rendszert, a tűzoltóságot, rendőrséget, hadsereget, utakat stb. Ezeknek a költsége adott, ezért nem mindegy, hogy hány ember között oszlik meg a közös teher – azaz ha nő az adót befizetők száma, csökken az egyénre jutó adó mértéke. Tehát minél többen fizetünk adót, egy idő után annál kevesebb lesz a teher…

Nagy-Britanniában ezt igyekezett előmozdítani néhány pszichológus, amikor alkalmazták az úgynevezett „nudge” technikáját – ez olyan döntést befolyásoló technikákat jelöl, amelyek célja az emberek viselkedésének társadalmilag hasznos irányba terelése. Kutatásuk során levelekkel hívták fel a figyelmet az adózás fontosságára. Üzenetük, a lényegét tekintve nem volt más, mint az, hogy „fizess adót, neked lesz jobb”. Mindezzel 15 százalékkal növelték a befizetett adó mértékét.

Végső tanulság

­Látható tehát, hogy az adóra lehet pozitívabban is tekinteni, ez olyan helyekre igaz, ahol az adóhatóság iránti bizalom és az adóhatóság észlelt hatalma magas. Illetve csak az adóhatóság hatalmának növelésével nő ugyan az adóbefizetés száma, de ez kikényszerített együttműködés. Számunkra a tanulság az, hogy az adó befizetésével csökkentjük csak igazán az adónk mértékét, ám ehhez türelem és kitartás kell.

Megjegyzések a kutatással kapcsolatban

Mehetek a börtönbe?

Sokan nem merték kitölteni a kérdőívünket, ami rákérdezett a konkrét adócsalásra is, mert féltek, hogy minden információt azonnal küldünk a NAV-hoz. Mindez a félelem annak ellenére fennállt, hogy a kérdőív kitöltése anonim volt. A Nünbergi kódex és a Pszichológusi Szakmai Etikai kódex kutatásra vonatkozó irányelvei alapján a kutatási anonimitás biztosítja azt, hogy a kutatásban résztvevők személyére még véletlenül se derülhessen fény. Tehát még ha be is vallotta, hogy adót csalt, akkor sem tudtuk, tudjuk visszakeresni, hogy kiről volt szó pontosan.

Az adómorál mérése és a téma kényes voltából adódó problémáink

Az adóhatóságok iránti attitűdöket mérő Erich Kirchler által kidolgozott kérdőívvel mértük. A kérdőív széles körben igyekszik lefedni az adózással kapcsolatos vélekedésünket a bizalomtól kezdve az együttműködés milyenségén át a fenyegetettség és biztonság érzéséig. Azonban mivel ez igen kényes téma, az anonimitás ellenére sokan nem mertek válaszolni vagy rosszat mondani. Ez utóbbi az olyan válaszok esetén történt meg, mikor negatív élményt kellett a rendszerrel kapcsolatban felidézni, és a válaszadás során utalt is arra, hogy nem mer rosszat írni, mert fél, hogy következményei lesznek. De olyan kitöltő is akadt, aki nem tudott pozitív élményt felidézni a rendszerrel kapcsolatban, mert állítása szerint ilyet még nem élt át…