Hirdetés
Dr. Gyarmathy Éva Prof.
Dr. Gyarmathy Éva Prof.
klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár, oktató az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

Minden ember információkra nyitott rendszerrel születik, agyunkat a környezetben szerzett tapasztalatok töltik fel. A tanulás hatékonnyá és sikeressé tehet, ezért fontos, hogy mit gondolunk a tanulásról és tanításról, és főleg, hogy ebből a gyerekeinknek mekkora „nyeresége” származik.  

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

A tudásszerzés élmény és erőfeszítés

A hatékony tudásszerzéshez a tanulás alábbi három fő formája szükséges. Ezek egymásra épülnek, s arányuk az életkorral együtt változik.

  • Gyerek típusú tanulás: szabad kalandozás, élmény = játék

A „kisgyerek típusú” tanulás az élményeken alapul. Nagyjából nyolcéves korig az agyunk nyitva áll a tanulásra – még neve is van annak a rendszernek, amely ezt biztosítja az agyban: úgy hívják, hogy nucleus basalis. A kisgyerek tanulása nem módszeres bevésés, hanem „mindenevő” kalandozás, játék, mindent körülötte lévőt felszippantja. Ez ugyan rendkívül hatékony, de önmagában nem elég, az ilyen tanulás lényege, hogy szorongásmentes: még nincs jó vagy rossz, csak élmény van – és főleg nincsen teljesítmény-elvárás. A tanuló következmények nélkül kerülhet kapcsolatba érdeklődése tárgyával, és belső indíttatásból foglalkozik vele: mert élmény, mert érdekes. Ez segít, hogy a második szint erőfeszítésére készen legyen a lélek. Az érdeklődés ugyanis nagy úr, és hatására hatalmas munkát tudunk felvállalni.

Hirdetés

  • Iskolás típusú tanulás: tudatos bevésés, gyakorlás = tanulás

Nyolcéves kora körül már sok mindent tud a gyerek, és elkezd válogatni, mert a nucleus basalis ettől kezdve csak akkor nyílik meg, amikor valamire fókuszál a figyelem – vagyis valami iránt érdeklődik az ember. Ilyenkor ismét könnyen szerezhet tudást, ám az elmélyült ismerethez módszeresebb tanulásra és gyakorlásra van szükség. Ettől kezdve lesz hatékony az iskolából ismert tanulás: a tudatos bevésés, gyakorlás.  A második típusú tanulás tehát a módszeres információszerzés, amikor is az ismereteket, szabályokat, képességeket megszerezzük. Ezt a kemény munkát jó esetben megalapozza az érdeklődés, illetve a tudás létrehozásának és az alkotás élményének várható öröme, amelyre majd később, az ismeretek birtokában kerülhet sor.

  • Felnőtt típusú tanulás: értő tanulás, kritikai gondolkodás = alkotás

A magasabb rendű tudás nagyjából 12-13 éves kortól kezdődik. A harmadik típusú tanuláshoz már szellemi erőfeszítésre van szükség.  Ezen a szinten az ember már szintetizálni képes a tudását: nem egyszerűen megtanulta és tudja, hanem átalakítja, saját rendszerébe helyezi az ismereteket. Nem szakad el a tanultaktól, de nem is veszi át szolgai módon. Ez az alkotás szintje. Az önálló gondolkodás nem más, mint az ismeretek saját rendszerbe foglalása és új tudás létrehozása. Ehhez pedig a kritikai gondolkodás szükséges.

Eddig sikerült úgy beszélni a tanulásról, hogy a tanításról szó sem esett. Valóban, tanítás nélkül is lehet egészen magas szinten tanulni. Ha viszont a Tanítást, így, nagybetűvel – és a régi szellemben – használjuk, akkor a szerepe is rendkívül nagy. A Tanítás ugyanis nem más, mint a tanulás tárgyi és szellemi környezetének biztosítása, aminek fontos része a Tanító inaktivitása is.

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

Azt gondolnánk, hogy a szorongást az iskola tapasztja a tanuláshoz. Pedig ez sokkal hamarabb, akár már a bölcsőben megalapozható. Régebben szakkönyvekben, manapság az interneten keresik meg a szülők, hogy a gyereknek mikor és mit kell már tudnia. A rokon és szomszéd gyereket mindenki releváns viszonyítási forrásként tartja számon, s a tőlük való eltérésnek következményei vannak.

Ha a gyerek az elvártnál hamarabb tudott megfordulni, akkor büszke és nyugodt az anya, de közben már azon gondolkodik, hogy vajon időben fog-e felülni. Ha viszont a „referenciához” viszonyítva elmarad valamiben a gyerek, akkor jön a szülői aktivitás, és segít a „bajon”. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a kisbaba úgyis fel fog ülni és el fog indulni és beszélni fog, ha erre nem is tanítják, csupán elég mozgási lehetőséget, illetve nyelvi környezetet kell biztosítani neki. Bizonyára ismerős a kép: anyuka, apuka a gyerek mögött futva tolja – ha kell, hetekig – a kétkerekű biciklit. (Magam is ezt csináltam, így saját élményről számolhatok be. Akkor még seprűnyelet kellett beapplikálni, ma már kaphatók kis nyeles kerékpárok.) A gyerek persze akkor is megtanulna biciklizni, ha nem tologatnánk –  de ez nem derül ki, mert tologatjuk. Aki látott falun apró gyereket az apuka biciklijének a váza alatt féloldalasan kerekezni, az tudja, hogy a gyerekek megfelelő eszközök hiányában is képesek megtanulni, mert ellesik a fortélyokat. Elég, ha lehetőséget adunk. A legjobb, ha a gyerek megélheti a saját hozzáértését. Ha nem kell azon szorongania, hogy leesik-e, eldől-e, apa biztosan tartja-e és elégedett-e vele, akkor elkezdi csinálni. Olyan kerékpárt kell adni a gyereknek, amelyet maga tud kezelni, mert éppen leér a lába. Az a lényeg, hogy egyensúlyozgathasson, és maga kontrollálhassa a tanulását. Egyszer csak gurulni fog…

  • A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdeklődését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejlődése. Ha pedig irányítani szeretnénk a tanulását, akkor vegyük körül olyan környezettel, ami felé terelni szeretnénk. Legyen a zene? Minden erőltetés nélkül elérhető, hogy zenéljen, ha sokat hallgathat zenét, ha sokat lát másokat zenélni, és különösen, ha a szülei játszanak hangszeren. A gyerek ugyanis legfőképpen leutánozza, ami körülötte van. Ugyanígy lehet az élet részéve tenni a sakkozást, az olvasást, a természetjárást, a számítógép-használatot – bármit, ha a kisgyerek típusú tanulás szabályait betartjuk.
  • A kisgyerek-tanulás kulcsa a szorongásmentesség. Ugyanúgy, ahogy minden tanulás kezdetén, kerülni kell az elvárást, a teljesítménynyomást és a minősítést. Még a dicséret is veszélyes lehet, mert teljesítménynyomást jelent.
  • A kisgyerek számára maga a tevékenység öröm – és különösen nagy boldogság, ha ezt felnőttel, leginkább a szüleivel együtt teheti. Nem érdemes az örömét elvenni azzal, hogy némi nyomásra picivel hamarabb megteszi, amit saját kedvére úgyis megtett volna később.

A nagyobb gyereknek, a kamasznak, de még a felnőttnek is, továbbra is szüksége van a tanulás kisgyerek formájára. Megfigyel, kipróbál, utánoz – és máris élmény a megismerés!  De a használati utasítás elolvasása előtt legalább nézzük meg, tapintsuk meg, ismerkedjünk meg a „szörnyeteggel” – bármi is legyen az. Utána már könnyebben válik barátunkká…

Na, most tanítsd egy kicsit!

Az iskolában azonban rögtön a használati utasítással kezdik. Még nem is látta, meg sem érintette, amit meg kell tanulnia, de már a szabályokat kell tudnia. Ez azt jelenti, hogy nem szerezte meg a kontrollt saját tanulása felett. Olyan ez, mint amikor túl korán ültetnek valakit biciklire. Hiányzik a belső motiváció, a tapasztalat biztonsága – és indul a szorongás.

A bevésés, a gyakorlás, a szabályokhoz való igazodás nagy erőfeszítést kíván, s ez nélkülözhetetlen a megbízható, alkalmazható tudás megszerzéséhez. A szükséges erőfeszítést viszont lehetne könnyíteni. Nem a tananyag együtt tanulása vagy kikérdezése segít, hanem a tanulás három szintjének támogatása.

  • Könnyítést jelent a tanulás megkezdésekor biztosított szabad kalandozás;
  • Ha a bevéséshez, gyakorláshoz többféle információfeldolgozási módot használhat a tanuló. (Különösen jó, ha ezek egybeesnek a tanulási stílusával.) Erről már végtelenül sokat írtak a szakemberek.
  • A hagyományos értelemben vett tanításnak a második fázisban, a tudatos bevéséses szakaszban van jelentősége – és az iskolai oktatásnak nem is kell ennél továbblépnie, a harmadik szintű tanulás önállóan jön meg.

Megint ne tanítsd, hadd tanuljon!

Az értő tanulás a tanulnivaló átalakítását jelenti. Ezen a szinten a tanuló saját korábbi tudásának és szemléletének megfelelően a szintetizáló gondolkodással újraszerkeszti a tanulnivalót – a korábbi tudásba integrálja az új anyagot, amely így beépülve biztosabban rögzül.

Az értő tanulás hatékonyságát már régen felfedezte a pedagógia és a pszichológia, de a megvalósítás szintjén elveszett a lényeg. A tanítás buzgalmának áldozata lett, ahogy hamarosan a kritikai gondolkodás is azzá lesz…

  • A tananyagot ugyanis nem lehet az értő tanulás szintjén tanítani, mert ezt a tanuló önállóan, saját mentális erejével és saját korábbi ismeretei és igényei figyelembevételével végzi.
  • Amennyiben a tanulás első fázisában az érdeklődés és a kontroll kialakult, akkor a gyerek bátran gondolkodik önállóan. Ezen a szinten megint nincsen „jó és rossz”, hanem van „valamire jó” és „valamire nem jó”. A kritikai gondolkodás lényege, hogy minden információt fontosnak tekint, de nem mindegyiket relevánsnak. Ebből máris sejlik, hogy az infokommunikációs kultúrában milyen nagy jelentősége van ennek.
  • Ma már nem az információ megszerzése kíván nagy erőfeszítést, hanem az adott egyén számára adott helyzetben szükséges információk kinyerése – vagyis az információk közötti értő válogatás tesz hatékonnyá. Ebben a szemléletben a hiba is releváns információ. Sőt, sokszor a legtöbbet akkor tud meg az ember, amikor valami nem úgy történik, ahogy az elvárt lenne. Ebben az esetben a hiba jelzi, hogy milyen változtatásokra van szükség.

Sok felnőtt nem is jut el az értő tanuláshoz szükséges gondolkodási szintre, mert nem tud túllépni a szabályokon. Meghatározó a korábbi tapasztalat és az egyén bátorsága. Amely területhez szorongás tapad, ott nehezebb saját tudást építeni, a szabályok biztonságát elhagyni.

Értő tanulás

  • Az értő tanulást segíti, ha tanítani kell az anyagot. Nem felmondani, hanem elmagyarázni a másik fél számára. Vagyis ha a tanulók egymást taníthatják, ha átalakíthatják a tanultakat.
  • Támogatja a kritikai gondolkodást, ha értő választásra, többféle alternatíva elemzésére és az optimális megoldás megtalálására van szükség. (Válogatás, mérlegelés és megalapozott döntéshozás gyakorlása.)
  • Az értő tanulást nem lehet elérni azzal, hogy a szintetizált anyagot tanítja valaki, mert ez ismét a szabály szintje lesz – csak egy másik szabályé. Ha viszont a szabályok ismeretében önállóan kognitív műveleteket végezhet a tanuló, akkor automatikusan magasabb szinten kezdi feldolgozni a tanultakat. Így jutunk el az árnyalt, sok szempontot figyelembe venni képes gondolkodáshoz.
  • Az így gondolkodó ember kevésbé manipulálható. A kritikai gondolkodással könnyen megérthető például, hogy ha A rossz, attól még B nem jó. A fekete-fehér, jó-rossz dimenziók meghaladása pedig nem csupán az értelem, hanem a személyiség fejlődésével is jár.
  • A többféle megoldást meglátó ember megérti, hogy azzal, ha valakinek több lesz, nem feltétlenül lesz a másiknak kevesebb. Ha valaki ad, attól nem feltétlenül lesz neki kevesebbje, mert azzal, hogy adott, elindíthatott egy értéktermelődést, ami visszahathat arra, aki adott.

Élménypark a világ

Szeptemberben még csak az első finom rúgásokat kapják a diákok az iskolában. „Túl hosszú a nyári szünet, sokat felejtenek a gyerekek.” Aki ezt a mondatot kimondja/leírja, valaha belegondolt az értelmébe? Ha ugyanis két hónap elég ahhoz, hogy a gyerekek elfelejtsék, amit az iskolában tanultak, akkor teljesen fölösleges az egész, hiszen nem két hónapra, hanem az egész életre kellene tanulni… Ha más nem, a „nyári felejtés” emlékeztessen minket az iskolai tanulás/tanítás alacsony hatékonyságára.

Ha az iskola nem, a család megadhatja azt a tananyaghoz kapcsolódó élményt, amitől a gyerek valóban tanulni fog, és a tanultak meg is maradnak benne.

  • A tankönyveket – vagy legalább egy részüket – jó esetben már szeptember elején megkapja a diák – vagyis előre fel lehet készülni a tananyag „támadására”. Bármely tantárgyból lehet válogatni, és a családi közös tevékenységekbe belevonni azt az élményt, amely a következő tanulnivalót emészthetővé, sőt akár vonzóvá teszi.
  • Nem a tankönyvet kell előretanulni – sőt nem is szabad, mert az éppen nem a tanulás megalapozására való. Csak azt kell megnézni, miben van szüksége élményre a gyereknek ahhoz, hogy majd a tananyagot sikeresebben vésse be.
  • Lehet hétvégi programot szervezni csaták színhelyére, vagy kirándulni a földrajzleckében szereplő tájegységben. Ha esik az eső, felfedezők szülőházához vagy múzeumba is lehet menni. Ha pedig ki sem akarunk mozdulni, akkor jöhet az internet. Már magyarul is elérhetők érdekfeszítő, az iskolai készségeket is megalapozó, fejlesztő ismeretterjesztő kisfilmek, játékok.
  • Okos pedagóguscsoportok remélhetőleg hamarosan vállalkozásokat szerveznek, hogy amit nem tehetnek meg az iskolában, megtehessék azon kívül, és akár a tananyaghoz kapcsolódó élményeket adhassanak a tudásra éhes (vagy kevésbé éhes) diákoknak.
  • Járjunk a tananyag előtt, de a szabály továbbra is az: Ne tanítsd, hadd tanuljon! Az élményt megöli a kötelesség, a kikérdezés, a minősítés. Motiváló viszont, ha a tevékenység szabadon választható. Tervezhetünk többféle „tananyag-megelőző foglalkozást”. Valamelyik csak elnyeri a gyerek tetszését!
  • A gyerek vágya mellett fontos szempont a többi családtag érdeklődése is. Ha csak kötelességnek élik meg, és az egész hercehurcához nincsen kedvük, az élmény erőltetése többet árt, mint maga az iskola. Ha viszont ebben lehetőséget látnak akár érdekes programokra, akár a régen elszalasztott vagy elfelejtett tudás megszerzésére, akkor a gyerek élménytanulása a szülőknek is jó alkalmat szolgáltat az élményre és a tanulásra.

A világ nagy, és ránk vár, hogy megismerjük…

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában

Hirdetés
Hirdetés