Jelenlegi hely

Az elismerés vágya és a másik vágya

Nem a másikra, hanem a másik vágyára vágyunk.

Problémáink legtöbbje személyközi kapcsolatainkból ered. Ha tudjuk is, hogy mi magunk mire vágyunk, azt nagyon gyakran nem is sejtjük, hogy a másik mire vágyik és mit akar tőlünk. Vagy ha tudjuk, mit akar tőlünk, akkor nagyon gyakran azzal nem vagyunk tisztában, hogy mi mit várunk el tőle. 

Szerző: 

Pszichés bizonytalanságaink legtöbbje abból ered, hogy önmagunkhoz való viszonyunk is függ a másokhoz való viszonyainktól...

Nem a hatalomért harcolunk, nem is értékes birtoktárgyakért, hanem alapvetően és mindenekelőtt a többi ember elismeréséért. Csak akkor lehetünk önmagunkban biztosak és nyugodtak, ha mérvadó – és életünk szempontjából jelentős – emberek elismerését megkapjuk. Eleinte a szüleink és nevelőink, majd a barátaink, ismerőseink, szakmai közegünk, szerelmeink, később a beosztottaink, tanítványaink, gyermekeink elismerését. Nem egyszerűen arról van szó, hogy énünknek szüksége van a mások általi elismerés „táplálékára”, hanem arról az alapvetőbb tényről, hogy énünk nem is más, mint a mások általi elismerés lenyomata. Aki a személyiségfejlődés bizonyos fázisaiban nem kapja meg a megfelelő érzelmi, közösségi, jogi vagy kulturális elismerést, súlyosan torzult személlyé válhat.

Az elismerési viszonyok nem semlegesek. Nem egyszerűen egy bizonyos mennyiségű elismerésre van szükségünk, amit akárkitől megkaphatunk – olyanok elismerésére vágyunk, akiket az okosságuk, szépségük, társasági sikereik, szeretetre méltóságuk alapján mi is elismerünk. Csakis egy általunk elismert személy elismerése méltó arra, hogy harcoljunk érte. Egy megvetett vagy lenézett személy elismerése inkább kínos, mint kellemes. (Egy kissé lenézett barát vagy barátnő túlzott ragaszkodása azért kellemetlen sokszor, mert rossz fényt vethet ránk azok szemében, akikhez igazodnánk, és akik esetleg őt nem értékelik nagyra.)

A párkapcsolati viszonyok jól tükrözik ezt a bonyolult helyzetet. Nem egyszerűen a szeretett személy birtoklására vágyom, hanem a szeretett személy szabad elismerésére. Egy párkapcsolat a kölcsönösségre épül, de a legritkább esetben beszélhetünk valóban kölcsönös és egyenlő mértékű szeretetről. Ha az egyik jobban szeret, mint a másik, vagy nem úgy szeret, ahogy arra a másik vágyik, akkor máris hasadás áll be az egyensúlyban. És ez nemcsak a szerelmi, hanem a családi, baráti, munkatársi viszonyokra is érvényes.

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2020. június–júliusi számában
ezekről olvashat:

2020 június–július

  • Mindennapos manipulatív technikák és kivédésük

  • Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

  • Miért nem teszünk a klímakatasztrófa ellen?

  • Milyenek is a magyarok? A személyiség faktorai – 3.

  • Játék „itt, most és akkor” – a pszichodráma

  • Minden a fejben dől el? Test és lélek egysége

  • Amit a lelkiismeretünk diktál?

  • Járvány után… (?)

  • Stressz alatt másképp döntünk?

  • „Mintha minden évben érkezne hozzánk egy újszülött

  • Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Olyasmit is képesek vagyunk megszokni, ami józan ésszel elfogadhatatlan.

Rossz hírneve ellenére a várakozás nem feltétlenül jelent elvesztett időt

Egy bizonyos eseményhez vezető folyamat gyakran olyan bonyolult és annyi apróság játszik benne szerepet, hogy teljes

Nem szemlélhetjük tőlünk független balszerencseként azt, ha a politikai közösség, amelyben élünk, nem biztosított megfelelő feltételeket más embereknek arra, hogy biztonságos,...

Életünk során rengeteg szócsatát vívunk - s a vita igenis produktív tud lenni, nemcsak a feszültség levezetése céljából. 

Egyáltalán mit jelent megbocsátani? Vannak-e jóvátehetetlen vétkek, és ha igen, dolgunk-e megbocsátani értük?