Jelenlegi hely

„Macskakaparás” mint elakadásjelző

A sorozatos kudarcok hatására alulmotiválttá válik, és elkezdi begyűjteni a címkéket: magatartászavaros, rossz tanuló, lusta.

,Mint a macskakaparás, olyan ez a füzet! Írj már végre rendesen!” – hányszor hallani szülőtől, pedagógustól ilyen és hasonló felszólításokat. A gyerek pedig ír, másol, átír-ráír, próbálkozik, mindenáron „rendes” akar lenni, mégsem lesz a tojásból kör, mégsem maradnak a betűk a vonalak között, s egyre csak sokasodnak a pacák a tiszta füzetlapokon. De milyen is az elvárható rendes írás?  

Szerző: 

Miért baj a „macskakaparás”?

A rendezetlen füzet láttán a szülő legtöbbször számon kér, elmarasztal, rosszabb esetben szidalmaz. Kérdés nélkül. Nem értve a lecsapott ceruza sikolyát: a magukat megmakacsoló kezek iránti dühöt, a sikertelenség kudarcát, nem figyelve a „nem mozog úgy a kezem, ahogy én akarom”, „nem is mindig hallom, amit Juli néni mond, ezért csak írok valamit”, „utálok írni, mert ha kört kell írni, nekem mindig tojás lesz” kétségbeesett háborgására. A rendetlen iskolai füzetre figyelni kell, segíteni a gyereknek, nem újabb terhekkel megpakolni, s remélni, hogy az iskolai nyomás és a szülői elvárások közepette egymásra zsúfolódó betűk, a vonal alá, margón kívülre futó szavak, a papírba „kapart” szöveg a figyelmeztetés hatására majd rendessé válik. A macskakaparás ugyanis azt jelenti: baj van.

Az a kisgyerek ugyanis, aki az írástanulás katonás menetelése közben nem tanulja meg rendesen formálni a betűket, megfelelően kapcsolni a betűelemeket, egy vonalon, margók közt tartani a szavakat, később folyamatosan küzdeni fog az iskolában. Állandóan lemarad, így nagy valószínűséggel tanulási problémái lesznek. A sorozatos kudarcok hatására alulmotiválttá válik, és elkezdi begyűjteni a címkéket: magatartászavaros, rossz tanuló, lusta. Ennek a következménye pedig egy életre szóló teher, hiszen beépíti saját önértékelésébe: én rossz vagyok. Mindez azonban megelőzhető, ha szülőként, pedagógusként figyelünk az intő jelekre, s ahelyett, hogy ostoroznánk a gyereket, hogy „írj már végre rendesen”, s agyonnyomnánk a problémát csak mételyező gyakoroltatással, felismerjük: segítségre van szükség, mert a füzetbe vésett macskakaparás segítségkérés, ami elakadást jelez.

Hogyan keletkeznek a kusza betűk?

Az iskolapadba kerülő gyereknek az órákat rendesen végig kell ülni és figyelni, a tanítói instrukciók alapján szépen, rendben megoldani a feladatokat. Ez pedig teljesen ellentmond minden belső késztetésének, a legtöbb gyerek pedig sem fizikailag, sem pszichikailag nincs még erre felkészülve.

Az írásban ez különösen megfigyelhető.  A gyerek keze még fejletlen (csak 12 éves korra alakul ki a teljes kéztőcsontozat), az eddigi sereghajtó jobb félteke mellé most zárkózik fel az írásért felelős bal agyfélteke, még alakulóban a figyelem-koncentráció, a feladattudat pedig sok esetben meghátrál a nagy mértékű teljesítményelvárás hatására.  És mégis tudni kell vonalak közé szépen ívelt formákat a „szép” (jobb) kézzel, sokat, sokszor, sokáig… Mindezt a feszültséget, a próbálkozások vagy-vagy frusztrációját a kisgyerek más lehetőség híján a fehér papírt szántva éli ki. Aki nem tudja tartani a tempót, mert nem elég ügyesek a kezei, esetleg nem is hallja jól, amit mondanak neki, vagy egyszerűen nem képes a figyelem-reflektorral fókuszálni, csak gyűjti és gyűjti a kudarcélményt, aminek hatására azt építi be formálódó önértékelésébe: „én nem vagyok elég jó”. És a dominó elindul: a lemaradás, a sikertelenség, a kompetencia-érzet sérülése lesz az élethosszig tartó tanulás alappillére.

Nem lesz magától rendes a füzet. Amíg a gyerek nem tudja újrapozicionálni önmagát a megváltozott körülmények között, újraértékelni képességeit az elvárások közepette, addig a kesze-kusza vonalak, a bicegő mozdulatok megmaradnak, és 12 éves kor után magába a személyiségbe is beépülnek. Addig azonban minimális beavatkozással, az írófolyamatok újrahangolásával, a körülmények újrakeretezésével jelentős eredményeket lehet elérni.

Minden tojásból lehet kör?

Igen! Szerencsés esetben azért, hogy utána ismét tojássá váljon a személyiség alakulásával.

Az írómozgás rögzülésének fázisában, ha megmakacsolják magukat a kezek, a biológiai okok szűrésével kell kezdeni. A látás- és hallásproblémák, diszlexia-diszgráfia enyhe mértékű jelenléte is komoly zűröket okozhat egy írni tanuló nebuló füzetében – s később ennek hatására a lelkében is.

Az időben felismert és megfelelő módon feloldott elakadások hatására már könnyedén lesz valódi kör a tojásból. Komoly pszichikai terhet vehetünk le ezzel e teljesítményelvárások hálójában vergődő gyerekről – így azt építi be a tudatába: „nincs velem baj, én is képes vagyok erre, ugyanúgy, mint a többiek”. (Ez különösen jó hatással van a 9-10. év környékén megjelenő kortárs-orientáció esetén, amikor már nem a szülő lesz a referenciaszemély a gyerek életében.) Az a gyerek, akinek nem megy, akinél akarat-problémaként értelmezik az összeakadó betűket, a pacás füzetet, rendszerint rombol-tombol, hisz maga sem érti, de nagyon is érzi: baj van vele.

Az a felső tagozatba lépő, akinek iskolai pályafutása alatt már sok kudarcban volt része, akinek amúgy is lemaradása van – akár mert lassabban alakult nála az íróapparátus fejlődése, esetlegesen valamilyen fizikai-biológiai problémát nem ismertek fel –, újabb kudarcra van ítélve. Felső tagozatban ugyanis a megváltozott tananyagmennyiség, a többféle megközelítésmód és munkastílus, a felgyorsult munkatempó a „nekem úgysem megy, akkor meg minek” ellenállást aktiválhatja. És az ördögi kör beindul: rossz jegy, szülői elégedetlenség, kudarc és a kudarctól való félelem kiváltotta elzárkózás, visszahúzódás, vagy a tehetetlen düh megnyilvánulása agresszió formájában. És itt már nem a „tojás-kör” a tét, hanem az önmagáról alkotott képe, saját önbecsülése, az, hogy a kezdődő kamaszkori határfeszegetés milyen szintű lázadást indukál, és végül az újraépítkezés során milyen (ön)értékeket involvál.

Túldíszített betűk, az igazi kamaszpanasz

A kamaszkori gyöngybetű, a tökéletes kör, a kifogásolhatatlan szépírás sok magyartanár álma, pedig ekkor lenne igazán indokolt a macskakaparás. A kamaszkori átépítés hatására jobb esetben ismét összekuszálódnak a vonalak, papírszéltől papírszélig futnak, gabalyodnak és egyenesednek – pont mindig máshol, mint ahol az iskolában megtanították. A normakövető gyöngybetű épp a természetes kamaszkori identitásválság hiányát jelzi, ami a túlzott megfelelésvágyról szól: hogy csak akkor vagyok jó, ha minden elvárásnak „betűforma szerint” megfelelek. A kamaszkorban a tojás a rendes forma, hisz minden érték átértékelődésének, a saját egyéniség megformálásának, az egyéni határok keresésének az időszaka ez. Itt az a segélykérés, az önértékelés zavarának jele, ha túl szabályosak, a tanult formától el nem térnek a betűk, ha 1-2 havonta nem változnak a formák, méretek.  A 18-20 éves korra kialakuló egyéni írásban az indulatok lecsitulva, a saját utak kijelölése és az öndefiniálás révén letisztul a forma, és legyen tojás vagy kör, de egyéni, immár mindenkinek a sajátja.

Megelőzés vagy tűzoltás?

Az írástanulás sikere vagy kudarca az egész iskolai pályafutást meghatározza. A macskakaparást nem orvosolja sem az ostor, sem a mézesmadzag, s nem vezet eredményre a struccpolitika sem, hisz a gyerek önértékelése a tét, nem a külalak megítélése. A szabálytalan formákat kompenzáló magatartás beépül a személyiségbe, a szépírás reményében órákon át kényszerített másoltatás romboló hatása pedig felmérhetetlen. Minden formának oka van: a gyűrött füzetlapok krikszkrakszaiból dekódolhatóak a belső vívódások, ami így támpontot adhat a függőségi prevenció során, önértékelési és beilleszkedési problémák esetén, akár a tehetséggondozás és pályaorientáció vonatkozásában is. És ha valaki felnőttként jut el oda, hogy valami nem stimmel, akkor is van megoldás. Felnőttként is lehet új pszichomotoros pályákat kialakítani, amíg azonban a gyereknél új autópályák jönnek létre, addig később már csak a kátyúk foltozgatása révén válik járhatóvá a régi főút.

Az írástanulás a spontán mozdulatok feletti kontrollból indul ki, majd az automatikus pályák kiépülésével az írás már nem a betűformálás, hanem az egyéni eszköztár, a gondolatok, érzések közvetítette lenyomattá válik. 6-12 éves korban az írómozgás rögzülése történik, ezt a normakövetést a mozgásváltozások, az egyéni formák kialakítására tett kísérletek veszik át, majd 14-18 éves korban a kamaszkori identitáskeresés teszi változatossá az írásképet.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2014. 5. számában

Share

Ez is érdekelhet

Amikor az első karantén és otthontanulás kezdődött, azt hittem „nekem ez semmi”, hiszen Indiában fél évig már egyszer

Eközben sok kutatás világít rá arra, hogy az apák egyre inkább részt vesznek a gyermekeik életében, és szerepük már n

Kérdés, hogy még meddig és egyáltalán: miért?

Valószínűleg kevesen vitatkoznának azzal a kijelentéssel, hogy az iskola időnként rendkívül fenyegető közeg a diákok

Szűk pesti utcán találkoztam velük, a fiatal anyukával és 3-4 éves forma kisfiával - amikor beértem őket, talán már a