Jelenlegi hely

Mennyit ér az önbecsülés?

Az önértékelési „játszma” nyertesei és vesztesei
Az önértékelés, mint automatikus belső mechanizmus, fontos alkalmazkodási előnyök érdekében alakult ki

Milyen erősen foglalkoztatja az, hogy „mennyit ér” a személyisége? Amikor tükörbe nézünk (ténylegesen vagy képletesen), azt vizsgálgatjuk: Elég vonzó vagyok?  Elég jó vagyok? Eléggé „értékes” ember vagyok? A tükör pedig hol mások (a világ) „szeme”, hol egy rejtett, belső „bíránk”.

Nem is gondolnánk, milyen gyakran nézünk ezekbe a tükrökbe! „Önértékelésünk” valójában állandóan működik, helyzetről helyzetre felbecsüljük önmagunk – az énünk – értékét.

És mi történik, ha tetszik, pláne, ha nem tetszik, amit a tükörben látunk? Ha pozitív a kép, akkor jelentkezik az „önbecsülés” élménye, ha negatív, akkor pedig az önbecsülés hiánya. Mindkettő érzelmekben fejeződik ki: ha az önértékelés kimenetele kedvező, akkor öröm, büszkeség, elégedettség, ha viszont kedvezőtlen, akkor szomorúság, elégedetlenség, harag, és/vagy szégyen érzése jelenik meg. 

Mivel pedig a viselkedésünk és a pszichés közérzetünk (jóllétünk) szabályozásában az érzelmeknek igen fontos szerepük van, önértékelésünk az önbecsülés érzelmeinek közvetítésével fontos önszabályozó szerepet tölt be...

A svéd Maarit Johnson és az amerikai Jennifer Crocker szerint az önbecsülés egyik formája az, amivel rendelkezünk, a másik pedig az, amire törekszünk.

Önbecsülés, amivel rendelkezünk

Ezt a formát úgy írhatnánk le, hogy önbecsülésünknek létezik egy alapszintje: mintha öröktől fogva éreznénk önmagunk alapértékét. Szinte függetlenül attól, hogy mit teszünk, milyen helyzetben vagyunk, valahol „belül” olyannak éljük meg magunkat, akinek fix pozíciója van egy láthatatlan belső érték-skálán, ami a nagyon rossztól/értéktelentől a nagyon jóig/értékesig terjed. Ez a belső „érték-mutató” mintha különböző kvalitásaink valamifajta globális összesítését mutatná... De miért lesz az alap-önbecsülés annyira stabil? Azért, mert én-élményünk és én-tudatunk kialakulásának kezdeti időszakában jelenik meg. Mivel a személyiség önszabályozásában az énnel kapcsolatos tapasztalatoknak kitüntetett szerepük van,  idegrendszerünk nagy súllyal „raktározza” el az én stabilizálását támogató élményeket Így válhatnak a kialakulóban lévő énre vonatkozó érték-információk is („én” jó vagyok, ügyes vagyok, szerethető vagyok, stb.), egy – részben tudatos, részben tudattalan – általános énképformájában viszonylag szilárd működési mintává az idegrendszerben.

Az alap-önbecsülés későbbi működését úgy kell elképzelni, mint egy vészcsengőt. Ha egy helyzet „működésbe hozza”, – pl. szeretnénk tetszeni valakinek, vagy szeretnénk elnyerni egy jó állást – éles hangon figyelmeztet bennünket belénk vésődött alapértékünkre.

Önbecsülés, amire törekszünk

Az önbecsülésnek nemcsak a fent leírt – viszonylag stabil – formája létezik. Egy másik – sokkal dinamikusabb – mechanizmus is kiválthat önérték-érzést. Arról van szó, hogy a céljainkkal kapcsolatos sikereink és kudarcaink alapján az értékességünk is mérlegre kerül. Szinte mindegy, ki tűzte ki a célt, mi magunk vagy valaki más – ha elértük, önbecsülésünk nő, ha nem, akkor csökken.Ez az önbecsülési forma tehát mindig valami külső feltételtől függ, ezért „feltételes”, „külső”, „kiérdemelt”, stb. önbecsülésnek nevezték el a pszichológusok.

Bár a célkitűzéseinkbe mások normái, elvárásai is belejátszanak, a feltételes önbecsülésnél mégis úgy érezhetjük, mi magunk alakíthatjuk annak szintjét azáltal, hogy teljesítünk-e – avagy elérünk-e – bizonyos külső feltételeket. Ez a fajta önbecsülés tehát sokkal dinamikusabb, mint az alap-önbecsülés, hiszen folyamatosan újabb és újabb célokat állíthatunk, s azok elérésének függvényében folyamatosan változhat önbecsülésünk szintje.

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 5. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. augusztus–szeptemberi számában
ezekről olvashat:

2021 június–július

  • Mindenért az anya a hibás?

    „Elég jó” és „elég rossz szülők” – a terápia tükrében

  • Illúziók fogságában

  • Mi az, ami még értékes?

  • KANAPÉ

    „Nem kell mindig mindent tudni”

    Interjú dr. Németh Dezsővel

  • Csodagyerekek

  • Nagyi, a szuperhős

    „Egy humán „rejtély” evolúciós magyarázata

  • A rendes ember mítosza

  • Transzgenerációs minták a párkapcsolatban

  • Mérgező pozitivitás ¬– avagy hello kittys ragtapasz a lábtörésre

  • A kóros nárcizmus a személyiségzavarok erdejében

  • Szorongás: rosszból is megárt a sok

  • VRelaxáció – avagy a semmittevés művészete

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

Idén júliusban jelent meg a hír, hogy Laurent Simons belga-holland csodagyerek 11 éves korában fizikusi alap

A „rendes emberről” minden család kialakít egy narratívát - ez a mitikus alak hús-vér valójában nem létezik, de szell

A különböző osztályozó rendszerek elég sikeresen írják le a lényeget, a nagyzásosságtól az irigységig, az arroganciát

Az akár évtizedekig is elhúzódó, súlyos szociális izolációval járó állapotot, az ezzel járó sajátos viselkedést – és

Mit kezdjünk a bennünk lévő két, látszólag ellentétes erővel? Mit kezdjünk az emelkedettebb és az alantasabb személyiségvonásainkkal?

Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés.