Jelenlegi hely

A jó, a rossz és a kisbaba

Egy ideális világban a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését. De mit gondolunk erről nyolchónapos korunkban?

Általában ugye a jó és rossz cselekedetek nem maradnak következmények nélkül, és egy ideális világban a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig a büntetését. De mit gondolunk erről nyolchónapos korunkban? A kísérletben a babák, nyolchónaposan, belső morális érzékükhöz igazodva azt a bábut kedvelték, amelyik megbüntette a rosszat.

Szerző: 

Az erkölcs kulturálisan meghatározott fogalom. Egy mostanában készült, 15 kultúrát feltérképező vizsgálat kimutatta, hogy az olyan értékek, mint kedvesen fogadni az idegeneket, vagy büntetni a tisztességtelenséget, fontosabbak a piacgazdaságban működő társadalmakban, ahol a fenti viselkedésekre nagyobb szükség van ahhoz, hogy menjen az üzlet. Így a szerzők azt állítják, hogy az emberek által fontosnak tartott legtöbb morális érték attól függ, hogy az illető milyen kultúrában nőtt fel – nem beszélhetünk belső, veleszületett meghatározottságról. Másrészt viszont nincs olyan kultúra, ahol ne találnánk meg a jó és a rossz fogalmát, ahol ne lenne valahogy meghatározva, hogy mi tisztességes, ahol ne jutalmaznák valahogyan a kedvességet és a hűséget, ahol ne különböztetnék meg az erőszakos cselekedetet a véletlen balesettől. Ezeknek az értékeknek az emberek túlélése szempontjából evolúciós jelentőségük van, a saját közeli hozzátartozóink – ezáltal génjeink – védelme, vagy az együttműködés mind ahhoz járul hozzá, hogy minél tovább maradjunk fenn itt e földi létben. Éppen ezért logikus a feltételezés, hogy valamiféle naiv, alapszintű erkölcs velünk születik...

Erkölcsi fejlődésünket tekintve nemcsak arról van szó, hogy a korábban hittnél sokkal előbb, tehát már születésünkkor rendelkezünk némi erkölcsi érzékkel, hanem a szabályrendszer, amihez tartjuk magunkat, jóval hamarabb árnyalttá válik, mint azt hittük. Piaget még arról beszél, hogy a gyerekek óvodás korukban erkölcsi realizmussal rendelkeznek, azaz kőbevésettnek vélik a szabályokat. Ma azt gondoljuk, hogy ez nincs így. Judith Smetana két és fél éves gyerekeket kérdezett a bölcsőde szabályairól. Például arról, hogy jó dolog-e ledobálni a ruhákat a földre vagy bántani másokat. A gyerekek mind azt állították, hogy mindkettő rossz. Ám azt is elmondták, hogy ha a bölcsisnénik megengednék, akkor le lehetne dobálni a ruhákat, ezt a szabályt meg lehetne változtatni. Bántani a társaikat viszont mindig rossz lenne, függetlenül attól, hogy mit mondanak a bölcsisnénik.

Ez az alapszintű morális hozzáállás a váza annak az összetett érzelmi fogalmi rendszernek, amit felnőtt korunkban erkölcsünkként fogalmazunk meg. Egy felnőtt tudatában van az általa vallott morális értékeknek, meg tudja fogalmazni azokat, érvelni tud és ellenérveket mondani, de ugyanúgy erős érzelmekkel reagál, ha a jóságnak vagy hűségnek egy feltűnően szép példáját látja, vagy valami kirívó gazsággal szembesül, mint a gyerekek, mikor tapsolnak a jó megjutalmazásakor, vagy sírva fakadnak a gonosszal találkozván.

A különbség csak a tudatos megfogalmazásban és az érzelmek kontrolljában van, ösztönös reakciónk nem különbözik a gyerekekétől...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 1. számában olvasható

Share

A Mindennapi Pszichológia
2021. december–2022. januári számában
ezekről olvashat:

2021 december–2022. január

  • Megérteni az érthetetlent

  • Miért égessük el a régi naplóinkat – avagy miért ne?

  • KÖRVONAL

    A rockzenészek között pszichológus, a pszichológusok között rockzenész
    Beszélgetés dr. Kőváry Zoltánnal

  • A „Kell” és a „Lehet” családok – 1.

    Boldog karácsonyt!

  • A jó apa pénzt keres, míg anya babázik?

  • Matekon is talpig sminkben

    Kamaszok és a „képernyő-én”

  • MIPSZICSKE – Gyakorlati útmutató szülőknek

    Ajándékozzunk! De hogyan?

  • Találkozás a kísértetekkel

  • Agyi sérülés és viselkedésváltozás – Phineas Gage esete

  • Mi kell a sportolónak?

    Az elégtelen edző-sportoló kommunikáció hátulütői

  • Figyelsz te egyáltalán?

  • A valóság vékony fonalán függve

    Virtuális valóság alkalmazása függő betegek kezelésében

 

KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Ez is érdekelhet

A fejlődéslélektani kutatásokban a nyolcvanas évektől kezdve a bevonódó, gondozó apák kapták a főszerepet.

A „képernyő-énünkkel” való szembenézés nem hétköznapi élmény - s nemcsak hogy nem hétköznapi, hanem kifejezetten feszültséget, stresszforrást jelenthet, sőt szorongás forrásává...

Lehet-e konfliktusok, balhék nélkül felnőni? Lehet-e csendesen átvészelni a serdülőkort úgy, hogy sem a gyerek, sem a család nem tépázódik meg benne?

Önhibánkon kívül hajlamosak lehetünk elbagatellizálni a problémát, holott egy-egy szó, csúnya nézés vagy játékból kik

A nárcisztikus szülő a gyermekére mint önmaga meghosszabbítására, személyisége „kihelyezett tagozatára” tekint, nem v

Fontos megértenünk, hogy az iskolába járás elutasítása nem ugyanaz, mint az iskolakerülés